A vármegyei élvonal tizenegyedik helyén záró Szécsénytől elbúcsúzó Tőzsér Zsolt őszintén beszélt az elmúlt időszakról.
A Szécsény gárdája a tizenegyedik pozícióban fejezte be a vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírásának küzdelmeit. Az elmúlt évadban három győzelmet, egy döntetlent, illetve tizennyolc vereséget elkönyvelő társulat mögöttünk hagyott időszaka kapcsán a napokban az érintett klubtól két esztendő után távozó Tőzsér Zsoltot kérdeztük.
– Hogyan értékelné az előző idényt?
– Sok változás történt a szezon elején – kezdte Tőzsér Zsolt. Vármegyei kettőből, ifiből igazoltunk, számottevő játékosok elköltöztek, eligazoltak, munkahelyi elfoglaltság miatt elmentek, sőt van aki játékvezetés miatt hagyta abba a labdarúgást. Az őszi szezon egypontos volt. Az értékelhetetlen volt. A tavaszi szezonban elindult valami, győztünk háromszor, kétszer idegenben, egyszer otthon. Illetve volt három épphogy meccsünk, amiben benne volt a három pont, de apró figyelmetlenségeken csúszott el a dolog. Nagyon fájó a Szügy elleni itthoni vereség, mert az a mi meccsünk volt. Ez a tavaszi szezon sem volt kimagasló teljesítmény, de legalább már elindult valami, egy pont után fogtunk kilenc pontot. Az ifiből és a vármegyei kettőből igazolt játékosokból néhány ember kezdte felvenni ezt a ritmust, meg volt, akikkel külön foglalkoztam, azokon látszott is. De összességében ez egy rossz szereplés volt.
– Minek tulajdonítja az eredménytelenséget?
– Kezdjük ott, hogy valaki ezt az első osztályt lottón nyerte. A csapat hetven százaléka nem érte el ennek az osztálynak a színvonalát sem labdarúgásban, sem fizikálisan. Néhány játékosnak ez sok volt. Amit régen az SBTC-ben meg az SKSE-ben velünk csináltattak a régi edzők, a Cooper-tesztet lefuttattam velük. A 2800 méter tizenkét perc alatt nulla pont. Tizenöten-hatan voltunk edzésen, kettő ember kapott egy pontot, volt egy 2850 méter meg volt egy 2900 méter. Húsz éves gyerekek 2200 métereket tudtak futni tizenkét perc alatt. Az akarati tényezők nulla, a fizikális állapotról nem is beszélve, ha beviszem a kislányomat, ő is fut két kilométert tizenkét perc alatt úgy, hogy nem is tud róla. Aztán a labdával is volt baj. Húsz fölött kaptunk fejesgólt. A fejelés egy technikai elem, felnőtt fociban a védelemből nem tud fejelni senki. Minden rögzített ponthelyzet, szöglet nálunk kilencven százalékosan kapott góllá ér. Elmagyaráztam többször hogy kell fejelni, a labdát kell nézni. Minden beadásból fejesgólt kaptunk. Nem akarok megbántani senkit, de ha az ellenfélnél a Trónok harcából a törpe Tyrion játszik, nekünk ő is fejelt volna vagy hármat. Mondhatná bárki, hogy a rögzített ponthelyzeteket gyakoroljuk, de kijelentették többen, hogy ők nem járnak edzésre, tehát az edzéslátogatottság nem volt jó. Na, most, ha focizni se tudok, meg edzésre se járok, ez a kettő nehezen összeegyeztethető. Ha erőd van, meg akarat, akkor az megy, de a szögletből, meg a szabadrúgásból kapott gólokat azt csak úgy tudod gyakorolni, ha az egész védelem ott van. Na, most, ilyen nekünk sose volt.
– Egyszer-kétszer összejött a bravúr, mi volt a kulcsa ezeknek a győzelmeknek?
– Ott láttam a gyerekekben akaraterőt, ott az edzéslátogatottság jó volt. A Berkenye ellen egységet láttam, azt, hogy a csapat akar, ott null kettőről fel tudtunk állni. A Balassagyarmat ugyanolyan színvonalon van, mint mi, az nem volt meglepetés, inkább az volt meglepetés, hogy ötöt rúgtunk. A Bátonyterenye meg úgy játszott ellenünk, mintha bajnok lenne, azt hitték, hogy jönni fog magától, de mi nem úgy gondoltuk. Ezek voltak a bravúrok, amikor mindenki pörgött, jött is egymás után két győzelem.
– Hogyan tartotta a csapatban a lelket, amikor nem jöttek a pontok?
– Először is, magamat kellett összeszedni. Próbáltam a csapatban tartani a lelket, volt az az öt-hat játékos, aki járt edzésre, azokkal tudtam kommunikálni. De van, akit nem láttam, csak meccs napján. Nyilvánvalóan, ha a képességek nem olyan jók, meg még edzésre se jár valaki, az nem szül jó eredményt. Abban hibáztam, hogy már akkor fel kellett volna állnom, amikor kijelentette az egyik utánpótlásedző, aki nálam játszott, hogy úgy utál edzeni, mint a sz*r. Amikor ezt engedte neki a vezetőség, akkor nekem ezt abba kellett volna hagynom. Ezt gyerekek előtt jelentette ki, ami morálisan romboló volt. Nem is járt edzésre.
– Friss hír, hogy közös megegyezéssel elváltak az útjai a klubbal. Milyen érzésekkel fogadta ezt?
– Engem is meglepett, mert úgy volt, hogy talán össze tudunk szedni valamit. Olyan embereket akartunk keresni, aki járt edzésre. Én kitartottam mellettük. Ugyanolyan barátom a Laci, Pali bá’, „Öcse”, de az edzőknek ez a sorsa, hogy elküldik, ebbe bele kell törődni. Lehet mondják, hogy rossz edző vagyok, azt mondták a régiek, az a jó edző, akinek jó játékosai vannak. A lényeg, hogy én megpróbáltam mindent. Minden edzésen ott voltam, készültem az edzésekre, de aztán három edzéstervet kellett írni egy edzésre, mert írni kellett nyolcra, tizenkettőre, tizenhatra, aztán négyen voltunk és egyik se volt jó. A játékosoknak ugyanabba az irányba kell menni, mint a vezetőségnek. A labdarúgásban én máshogy szocializálódtam, nem ezek voltak az elvárások velünk szemben, lehet, hogy abban hibáztam, hogy én még mindig abban a világban élek, hogy úgy kell edzeni, meg úgy kell edzésre érkezni és minden edzésen ott kell lenni, mert csak abból tudok meríteni, amit ott csinálok. Vannak olyan játékosok, akiknek nem kell edzeni, ezt az osztályt úgy is eljátsszák, csak azok nem Szécsényben játszanak. Nekünk sokkal többet kellett volna edzeni. Most azt hallottam vissza, hogy sok volt a futás, ez nem tetszett a játékosoknak. Szerintem a gombfocin kívül, minden fociban futni kell. A labdarúgás abba az irányba megy, hogy a vezetőket is falhoz állítják, mert akkor nem jönnek focizni. Nagyon sokat segített Jászberényi Pál, Stayer Laci, Végh Ferenc „Öcse”, úgyhogy én jól éreztem magam Szécsényben, kivétel a meccseken. Egy kicsit most megundorodtam ettől az egésztől. Volt olyan mérkőzés, hogy beértem az öltözőbe meccs után két perccel és négy játékos már a telefont nézte. Azelőtt kaptunk ki három perccel, de már a telefont nézték. Volt olyan, hogy szünetben egy játékost futásra kértem, nyilvánvalóan nem Kazinczy-díjas stílusban, a második félidőre nem jött ki.
– Milyen közelebbi tervei vannak az edzősködés terén?
– Lehet, hogy sportágat kellene váltani, nem tudom… A mai napig csinálom a gyerekeknek az egyéni edzést, velük szoktam foglalkozni. Nagy céljaim nincsenek. Nem adtam fel ezt sem, végig akartam vinni. De rossz az énkép is, az egy dolog, ha nem tudsz focizni, az a baj, ha azt hiszed, hogy tudsz és nagyon jó vagy, közben nem. Sokan azt hitték. Amíg Szécsényben voltam, volt utánpótlás megkeresésem, meg ugye a gyerekekkel foglalkozom. Anyámnak megígértem, hogy lediplomázom, azt nem mondtam neki, mikor…, de lehet, ötvenkilenc évesen felvételizek Egerbe erre a hároméves edzőire, aztán meglátjuk, lesz-e realitása. Nagyobb céljaim nincsenek, lehet, hogy rossz a stílusom, de én soha nem fogok megalázkodni, amit gondolok, azt meg fogom mondani mindig. Még annyit elmondanék, hogy hiányozni fog a foci, ahogy a Nógrádifutball sportoldal kedves újságíró hölgyének a kérdései is.