Hat gólig jutott a BSE-nél Baranyi Tibor társulata.
Szombaton a BSE-nél volt jelenése a Mohorának a vármegyei élvonal tizenhatodik fordulójában. Semmit sem bíztak a véletlenre a toronymagas favoritként pályára lépő vendégek, akik rögtön a kezdés után beköszöntek. Ezt követően is maradt a látogatók fölénye, majd az első etap derekán tovább nőtt a különbség. A szünethez közeledve ismét gólt kaptak a hazaiak, így hamar eldőltek az érdemi kérdések. A második felvonás korai szakaszában Gál dupláig jutott. Volt még hátra jócskán idő, de már csak a hajrában módosult az állás. Szita még kétszer tudta bevenni a kaput, így mesternégyesig jutott, együttese pedig hat nullra nyert.
Vármegyei I. osztály, 16. forduló:
Balassagyarmati VSE-Kék ABC-Unicum FC Mohora 0-6 (0-3)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 80 néző. Vezette: Gecse Z. (Horváth S., Szász K.)
Balassagyarmati VSE-Kék ABC: Baranyai – Pityi, Bukta (Vincze, 46.), Sallói, Jele, Varga Cs., Pécsi, Gerliczki, Csillik, Soós-Valenta, Kelecsényi. Játékos-edző: Holman József.
Unicum FC Mohora: Földi – Szandai (Széles G., 46.), Telek (Kotasz, 65.), Klinger (Mitasz, 46.), Pistyúr D., Szita, Borkó, Lavkó (Benécs, 80.), Molnár, Vandornyik, Gál (Bartal, 65.). Vezetőedző: Baranyi Tibor.
Sárga lap: Csillik, ill. Telek
Gól: Gál (1., 57.), Szita (26., 41., 75., 78.)
Jók: senki, ill. Szita (a mezőny legjobbja), az egész csapat
Holman József: – Köszönöm a ma megjelent játékosaimnak, hogy tisztességgel végig futballozták ezt a nehéz mérkőzést. Sajnos még görnyedünk a nehézségek és problémák súlya alatt. Igyekszem tartani a futballistáimban a lelket. Nem egyszerű… A Mohora csapata kiválóan futballozott ma. A játék minden elemében felül múltak minket, győzelmük teljesen megérdemelt. Kulturált ellenfelünknek jó egészséget és további sok sikert kívánok!
Baranyi Tibor: – A fiúk kellő komolysággal vették a mérkőzést és így már az ötvenedik másodpercben egy gyönyörű akcióból sikerült megszerezni a vezetést. Megadta a mérkőzés alaphangját. A srácok beletettek mindent, amit kértem tőlük, próbáltunk felkészülni az előttünk álló feladatukra. Azt mondom, hogy a kulturáltan játszó hazai csapat ellen ilyen arányban is megérdemelt győzelem született. További sok sikert kívánok a ‘gyarmatiaknak!
A bajnokság aktuális állása: