A vármegyei élvonal kilencedik helyén álló Bátonyterenyét irányító Sárközi Tamás szerint a kemény munkának köszönhetően sikerült meglepetésekig is eljutnia csapatának az ősszel.
A Bátonyterenye a kilencedik pozíciót elfoglalva vonult téli szünetre a vármegyei élvonal 2024/2025-ös idényének őszi szakaszát követően. A bajnokság már lepergő szakaszában négy győzelmet, két döntetlent, illetve hat vereséget elkönyvelő társulat eddigi szereplése kapcsán Sárközi Tamás vezetőedzőt kérdeztük.
– Milyen ambíciókkal vette át nyáron a felnőtt együttes irányítását?
– Nagy megtiszteltetéssel, motivációval és izgalommal vettem át a felnőttcsapatot, hiszen ez az első egy klubnál – kezdte Sárközi Tamás. Egyértelműen meghatároztuk, hogy el akarunk mozdulni a tabella utolsó helyéről, és a hetedik-tizedik hely közötti pozíciót tűztük ki célul.
– Összességében mennyire elégedett az eddigiekkel?
– Maximálisan elégedett vagyok, hiszen a célt a félszezonban teljesítettük, szép és emlékezetes pillanatokkal, pláne úgy, hogy az elején nagyon sok problémával kellett szembenéznem, ami nem csak a szakmai részét takarta a történetnek.
– Szezon közben egyszer elköszönt a csapattól, de végül meggondolta magát. Hogyan zajlott le ez a folyamat?
– Pontosítanom kell! Nem lemondtam, hanem felajánlottam, hiszen ha jól emlékszek, öt forduló alatt volt egy pontunk, és bár hosszú távú célokat tűztünk ki a vezetőséggel, mégis nagyon csalódott voltam az eredmények és a csapat körüli események miatt. A vezetőség és a csapat ezt nem fogadta el. Ez nekem nagy erőt adott a folytatásra!
– A szezon során megmutatta a társaság, hogy képes remek győzelmekre. Minek lehetett köszönhető egy-egy szép siker és vajon miért nem tudták állandósítani a legjobb formát?
– Tudni kell, hogy bár kiváló játékosok alkotják a keretet, de nagy része nem volt legfőképp megfelelő fizikai állapotban már akár évek óta, és a közösség sem volt megfelelő irányban, ami nem gondolom, hogy az előző edző miatt volt! Nyáron megkezdtük a munkát, aminek kellett idő, hogy beérjen, ami nem volt kevés, sem tőlünk edzőktől, sem a játékosoktól. Nagyon látható volt a folyamatos fejlődés a csapatnál, amit a félszezon közepe, vége felé lehetett tapasztalni, és közben kialakult egy jó közösség is. Úgy gondolom, hogy megtaláltam a közös hangot a csapattal, aminek köszönhetően kemény munkával sikerült egy kis meglepetést okoznunk, amit természetesen szeretnénk továbbvinni.
– Kik azok a játékosok, akikkel kiváltképp elégedett volt bemutatott teljesítményük miatt?
– Az igazság az, hogy azokkal a játékosokkal, akik végigcsinálták ezt a félévet, maximálisan elégedett vagyok! Nagyon jó teljesítmények voltak, de úgy gondolom, még több van bennük. Nem akarok kiemelni senkit, mert nyilván minden csapatnál vannak tudáskülönbségek, ahogy nálunk is, de minket az jellemzett, hogy a sikereinket és jó teljesítményünket, csapatként, egymásért küzdve valósítottuk meg.
– Hogy telik majd a téli szünet?
– A csapat részéről, ha jól tudom, többen mennek kispályázni, illetve gondolom, pihennek. Az én részemről pihenéssel szeretném, mert sok munka volt. Aztán majd január közepén egy intenzív felkészüléssel nekivágunk dolgozni.
– Milyen tervekkel vágnak neki a tavasznak?
– Az egész szezonra vetítettük ki az említett a pozíciókat a tabellán, ha ezt meg tudjuk ugrani, az azt gondolom, extra teljesítmény, de ha nem, akkor is egy értékelhető évet tudhatunk majd magunk mögött.
– Végül, de nem utolsósorban. Súlyos sérülést szenvedett jó pár hónappal ezelőtt. Ilyen téren, hogy érzi magát és mikor láthatjuk ismét a pályán?
– Igazság szerint, ezt a térdem már kétszer műtötték, és sajnos gyerekkorom óta nem kerültek el a kisebb-nagyobb sérülések sem. Már jól vagyok, de nehéz volt mindig feldolgozni a sérüléseket, mert nem csak fizikailag volt rám hatással, hanem lelkileg is, pláne úgy, hogy elég fiatalon már ez meghatározta a focikarrierem. Abszolút abbahagytam a focit, egyáltalán nem játszottam az utolsó sérülésem óta. Ez nem tudom, hogy fog-e még változni, mert egyelőre jól érzem magam, sok feladatom van, és valljuk be, fiatalabb sem leszek már a labdarúgásban. Mindig profitáltam a fociból, szóval ha kapnék visszautasíthatatlan ajánlatot, akkor lehet elgondolkodnék, de alapvetően már más terveim vannak a futballban, ami most kezd kibontakozni felnőtt szinten. Hálás vagyok Bátonyterenyének, ezért próbálom tudásom legjavát átadni, és őszinte, lelkiismeretes munkával szolgálni a klubot!