2025.05.30.

Jöhet a huszonhatodik forduló a vármegyei egyben

A Silver Tüzép-Karancslapujtő a Vizslást fogadja, a Pásztó a Bánk-DUSE-t látja vendégül.

Ezen a hétvégén a huszonhatodik körrel véget ér a vármegyei élvonal 2024/2025-ös kiírása. Egy találkozót pénteken rendeznek meg, négy mérkőzésre szombaton kerül sor. Nézzük meg, mire számítunk az aktuális program kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 26. forduló:

2025. május 30. (péntek), 18.00:

Szügy-Talent 2019 SE-Balassagyarmati VSE-Kék ABC

Kissé szokatlan időpontban, már pénteken túlesnek soros megmérettetésükön a felek, egyúttal pedig befejezik a szezont is az együttesek. A házigazdáknak egy pontra van szükségük ahhoz, hogy bebiztosítsák hatodik pozíciójukat, a vendégek pedig azért küzdhetnek, hogy elkerüljék a finoman szólva sem szívderítő sereghajtó megjelölést a záráskor. A szügyiek idegenbeli döntetlennel melegítettek, az utolsó pillanatokban mentettre remire múltkori fellépését Koleszár Krisztián társulata. A látogatók a papírformának teljesen megfelelő vereséget tudhatnak maguk mögött, korábban viszont végre valahára határozott életjeleket is adott Kelecsényi Gábor alakulata. Valószínűleg mindkét armada igyekszik a lehető legkomolyabban venni a meccset, nem csak a táblázaton meglévő jókora távolság mondatja azt velünk, hogy favoritként jelöljük meg a hazaiakat, megilletné a dicséret a valószínűleg ezzel együtt nagy elánnal ringbe szálló másik oldalt, ha képes volna megtréfálni riválisát és nem üres kézzel hagyná el a pályát a lefújáskor.

2025. május 31. (szombat), 17.00:

Silver Tüzép-Karancslapujtő-Vizslási SE

Összecsap a mezőny első két helyezettje a szezonzárón. Bár az érdemi kérdések már eldőltek, a hazaiak bajnokok, míg a másik oldal ezüstérmes, ettől függetlenül természetesen komoly csatára van kilátás. Azon túl, hogy komoly presztízs jelleggel bír az ütközet, másfajta tényezőket is érdemes figyelembe vennünk. Ebben az idényben csupán a vendégek voltak képesek legyőzni az éllovast, így lenne miért revansot vennie Csatlós Tamás brigádjának. Szintén érdemes megemlíteni, a ‘lapujtőiek szemszögéből egyáltalán nem mindegy, milyen százalékos mutatóval fejezik be ezt az évadot, ez a tényező ugyanis akár még kiemelten fontos lehet majd a későbbiekben… A látogatókat egyébként szinte csupa-csupa pozitív jelzővel illethetjük az idényben bemutatott teljesítményük kapcsán, újoncként zártak a dobogó középső fokán, Bujtár Tamás remek gárdát alakított ki. Szombaton akár ismét megtréfálhatják riválisukat a vizslásiak, nyilván ez a céljuk, ehhez viszont lehető legjobb arcukkal kellene előrukkolniuk. Egyébként, ha nem is sokkal, de esélyesebbnek érezzük a tavasszal bombaformában lévő és ebben a naptári évben még százszázalékos mérleggel büszkélkedő házigazdákat, akik vélhetően egy minél sikeresebb manőverrel melegítenének a közelgő NB III-as osztályozós párharcukra.

Pásztó SK-Bánk-DUSE

Némiképp csalódottnak mondható társulatok néznek egymással farkasszemet ebben a teljesen tét nélküli párosításban. Mindkét résztvevő végső helyezése eldőlt, a pásztóiak negyedikek, ellenfelük ötödikként fejezte be az idényt. Mivel itt is-ott is szemezgettek a dobogóval, jogos lehet a szomorúság, most már azonban a jövővel kell törődni és azon dolgozni, hogy a következő kiírásban előrébb lehessen lépni. Ugyancsak közös az érintettekben, hogy fájó vereséggel melegítettek, lenne tehát mit köszörülniük a csorbán a bajnoki záráson. Az ismerősebb környezet miatt feltételezzük, hogy előzetesen több sansszal illethetjük Szabó Gábor legénységét, benne van azonban a pakliban, hogy utoljára még összekapják magukat a látogatók és igyekeznek megfricskázni riválisukat. Valamilyen szinten presztízse is van ennek a csörtének, bár a bronzérem elúszott, mégis pozitív élményeket maga mögött tudva vonulhatna nyári pihenőre a nyerni képes társaság.

Diósjenő SE-Berkenye SE

Nyugat-nógrádi ütközet is színezi ezt a fordulót, nem volna meglepő, ha kiegyenlített küzdelemben volnának érdekeltek a társaságok. A diósjenőiek remek skalpot tettek zsebre az előző fordulóban, összességében pedig az egész idényt tekintve nem érheti kritika Kővári Péter garnitúráját, teljesen ismeretlen terepen vált masszív és bárkire veszélyes középcsapattá a sikeres idényzáróban bízó armada. Az előző hetekben úgy tűnt, a berkenyeieknek jót tett az edzőváltás, Kiss Ferenc vezetésével pozitívabb képet mutatott magáról a legutóbbi küldetésén az utolsó pillanatokban kapott gól miatt pontokat hullajtó brigád. A jelenleg hetedik hazaiak egy meglepetésnek köszönhetően tudnának még egy pozíciót előrébb menni, amennyiben persze nyernek, a másik oldal már egészen biztosan tizedik helyen int búcsút az évadnak. A labda útjára indulása előtt esélyesként jelöljük meg a házigazdák, jobbik arcukkal előhozakodva felülmúlhatják ellenlábasukat, az viszont tuti, hogy ehhez lesz egy-két szavuk a nem feltartott kézzel ringbe szálló vendégeknek is.

Szécsény VSE-Héhalom SE

Vérbeli alsóházi viaskodás is tarkítja a szezonzárót. Az utolsó előtti, tizenegyedik hazaiak fogadják az előttük két pozícióval megtalálható másik oldalt. A héhalmiak már sem előre, sem hátra nem tudnak lépni a táblázatán, a házigazdákat viszont még motiválhatja, hogy ne legyenek sereghajtók a végén, bár könnyen lehet, ez a kérdés már pénteken este eldől… A szécsényiek egyébként remek idegenbeli győzelemmel melegítettek, jó pár hét után ismét előrukkolt egy váratlan eredménnyel Tőzsér Zsolt csapata. A látogatók otthonukban szedtek be amúgy vállalható pofont nemrégiben, az garantálható, hogy Berkes László szeretné feledtetni a múltkori fiaskót és egy minél pozitívabb produkcióval befejezni az idényt. Erre meg is lehet a sanszuk a héhalmiaknak, kellő odafigyeléssel inkább nekik állhat a zászló. Persze nagy butaság volna egy laza karlegyintéssel lerendezni a vendéglátókat, ettől függetlenül, ismét a maximumra lesz szükség, ha nem akarnak hoppon maradni és szépen fejeznék be a bajnokságot.

Szabadnap: Unicum FC Mohora, Bátonyterenyei TC-NOSE 100.