2025.05.11.

A hétvége embere

Csapata legjobbjaként duplázva vette ki a részét együttese remek sikeréből a dobogós Mohorával elbánó Pásztó játékosa.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei I. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A most futó idény huszonkettedik körét követően a Pásztó univerzális játékosára, Hegedűs Dávidra voksoltunk, aki csapata legjobbjaként dupláig jutva vette ki a részét a dobogós Mohorával öt egyes arányban elbánó társulata szép győzelméből. Most pedig jöjjön az ezúttal a középpálya szélén jó napot kifogó focistával készült interjúnk!

– Hogy tudná összefoglalni a mérkőzést?

– A találkozó első tíz percében kissé visszafogottan játszottunk, aminek eredménye egy elkerülhető gól volt – mondta Hegedűs Dávid. Ez viszont motivált minket és szerencsére hamar sikerült egyenlítenünk. A szünetben rendeztük a sorokat, átbeszéltük miket és hogyan kellene csinálni. Egy célunk volt, ezt a meccset meg kell nyernünk, amihez kétség sem férhetett a második félidei játékunk alapján.

– Minek lehetett köszönhető, hogy most így kijött a lépés?

– Egész héten készültünk, lehetett érezni a csapaton, hogy átérezzük ennek a meccsnek a súlyát, ami talán a legfontosabb, hogy nem teherként hanem hatalmas lehetőségként fogtuk fel, mivel így oda tudunk érni a dobogóra.

– Mi a véleménye a saját teljesítményéről?

– Nagyon motivált voltam, nagyon-nagyon győzni szerettem volna. A meccs előtt a mester egy dolgot mondott: “ma gólt fogsz rúgni”. Szerencsére sikerült, ráadásul dupláztam, természetesen ez inkább a csapat érdeme, mert nagyszerű labdákat kaptam. Azt hiszem, hogy a legjobb meccsem volt az eddigi szezonban.

– Több poszton is megfordult az elmúlt időszakban. Legutóbb a középpálya szélén szerepelt. Adódik a kérdés, a pálya mely részén érzi magát a legotthonosabban?

– Sok volt a sérült játékosunk az elmúlt hetekben, ennek tudható be, hogy több poszton is játszottam. Jól éreztem magam támadó szerepkörben, viszont bármely poszton igyekszem helytállni, a csapat érdekeit és eredményességet tekintve.

– Miképpen látja csapata eddigi idényét?

– Abszolút pozitív a véleményem a csapat szerepléséről, mivel minden csapat elismer minket, mint élmezőnyben lévő csapatot, ami nem véletlen. Ahogy az imént már pedzegettem, egy sérüléshullám nehezíti az egész tavaszi szezonunkat, amiből az elmúlt néhány hétben jöttünk ki.

– Mit vár a szezon hátralévő részétől?

– A hátralevő meccseket mindet meg szeretnénk nyerni, amire minden esélyünk meg is van, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

– Szerdán a Vármegyei Kupa elődöntőjében lépnek pályára a Silver Tüzép-Karancslapujtőnél. Mire számít a következő erőpróbán?

– Kemény és férfias meccset várok, de a célunk most sem változik, tovább kell jutnunk! Hajrá, PSK!