Nagy csatában múlta felül a Héhalmot Sárközi Tamás csapata.
Szombaton a Héhalmot fogadta a Bátonyterenyei a vármegyei első osztály tizennegyedik fordulójában. Remekül kezdtek a hazaiak, Bakos jóvoltából hamar be is vették a kaput, ezt követően viszont elrontották ziccereiket, így nem tudtak komolyabb előnyre szert tenni. Lassacskán felébredtek a látogatók, és ugyan a szünetig még nem egyenlítettek, rögtön a második felvonás elején Balog révén igen. Ezt követően mindkét oldal megnyerhette volna a csörtét, ami végül a házigazdáknak jött össze. A hajrában Német Richárd segítette kettő egyes sikerhez övéit.
Vármegyei I. osztály, 14. forduló:
Bátonyterenyei TC-NOSE 100-Héhalom SE 2-1 (1-0)
Bátonyterenye, 150 néző. Vezette: Kiss D. (Gecse Z., Varga P. B.)
Bátonyterenyei TC-NOSE 100: Zsignár – Dóra, Pál-Balázs (Puporka, 58.), Lenkei (Németh B., 58.), Zsákai (Simó, 71.), Myszor (Nagy-Majdon, 93.), Bakos (Tupi, 90.), Kiss B., Német R., Almási, Juhász. Vezetőedző: Sárközi Tamás.
Héhalom SE: Szilágyi – Kotasz, Abért, Balog B., Gólya (Vasas, 85.), Lakatos, Nagy Á., Hajdu J., Nguyen, Surányi, Tancsik. Vezetőedző: Berkes László.
Sárga lap: Pál-Balázs, Simó, ill. Gólya
Gól: Bakos (8.), Német R. (85.), ill. Balog B. (54.)
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat
Sárközi Tamás: – Több sérülttel és több betegséggel küzdöttünk az elmúlt két hétben. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést, sikerült egy szép találattal vezetést szerezzünk és az első húsz percben nyugodtan mondhatom, hogy három góllal kellett volna vezessünk, akkora ziccereink voltak! Aztán tudatosan átadtuk a kezdeményezést az ellenfélnek, csak sajnos túlságosan mélyen védekeztünk, és nem volt meg a hatékony futómennyiség sem, ami azt eredményezte, hogy nagy nyomást tudott ránk helyezni az ellenfél, de jól állta a sarat a csapatvédekezésünk. A második félidőben kaptunk egy elkerülhető gólt szögletből, amire rögtön reagálnunk kellett, plusz megvolt a terv is, hogy mit akarunk a mérkőzés utolsó harmadában. Ez jól sült el, hiszen a cserék jól szálltak be és lendületet hoztak, feljebb toltuk a védekezést is, és sikerült megszerezzük a győztesgólt. Ez nagyon tetszett, mert mentális szempontból is fontos volt a csapattól! Összességében egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ami nem volt látványos, de a mi szempontunkból egy nagyon értékes győzelem volt a tavaszi szezonrajton. Köszönjük a szép számban kilátogató nézőknek a támogatásukat és további sok sikert kívánunk a Héhalomnak!
Berkes László: – Pici hiányérzetem van így a mérkőzés után. Azt gondolom, ez az első mérkőzés egy picit rányomta a bélyegét a játékra mindkét csapatnál. Az ismeretlenben próbáltunk evickélni, és a pálya minősége is adott egy olyan ritmust a játéknak, ami nem a játék minőségének a javítását szolgálta. Kialakult egy összkép az egész mérkőzésről, próbáltunk támadni és feltörni az ellenfél védekezését. Ők nagyon szépen helytálltak és kontrákból volt egy-két lehetőségük. Igazából nagyon nagy helyzetek nem alakultak ki egyik oldalon sem, az első gól egy védelmi hibából adódott és utána még jobban tudta játszani a felépített taktikáját az ellenfél, nekünk pedig még nagyobb nyomást kellett gyakorolnunk. Sajnos a pálya nem adta meg a lehetőséget azokra a ritmusváltásokra, amikre szükség lett volna ahhoz, hogy kialakítsunk komolyabb helyzeteket. Szögletrúgásból sikerült kiegyenlítenünk, viszont az ellenfélnek is adódott egy lehetősége tizenhat-tizennyolc méterről egy pontrúgásra, és ők is értékesítették. Utána igazából nem volt esélyünk arra, hogy kiegyenlítsünk, talán még egy szabadrúgás volt, amit az ellenfél kapusa bravúrosan hárított. Elégedett voltam a csapat játékával és a hozzáállással, bizakodó vagyok a jövőre nézve. Gratulálok az ellenfélnek, nagyot melózott mindkét csapat, sajnos a három pontot otthon tartották.
A bajnokság aktuális állása: