Egyik vármegyei egyes csapat sem tudta dűlőre vinni az edzőmérkőzést.
Szombaton gyakorló meccsen futott össze vármegyénk élvonalának két társulata, a BSE és a Bátonyterenyét fogadta. Nem tudták dűlőre vinni a felek az edzőmérkőzést, ahogy az első félidő, a második felvonás is döntetlennel zárult, kettő kettes remivel ért véget az előkészületi találkozó.
Felkészülési mérkőzés:
Balassagyarmati VSE-Bátonyterenyei TC 2-2 (1-1)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont.
Balassagyarmati VSE: Baranyai – Pécsi, Csillik, Gerliczki, Bukta – Valenta, Jele, Erdélyi – Varga Cs., Sallói, Varga G. Cserék: Pityi, Kelecsényi, Farkas, Makrai. Vezetőedző: Holman József.
Bátonyterenyei TC: Guruz T. – Juhász, Simó, Menczel, Dóra, Kiss B. – Puporka, Bakos T., Rátóti – Myszor, Siraky. Cserék: Zsignár, Német, Nagy-Majdon, Monye, Almási, Pál-Balázs. Vezetőedző: Sárközi Tamás.
Gól: Varga G. (2), ill. Myszor, Bakos T.
Holman József: – Korrekt játékvezetés mellett, kulturált, futballozni akaró ellenfél ellen játszottunk egy jó iramú mérkőzést. Biztató, amit ma láttam. Sérülésmentes és eredményes felkészülést kívánok a Bátonyterenye csapatának!
Sárközi Tamás: – A felkészülés első fázisát lezártuk, egy tökéletesen ebbe beleillő felkészülési mérkőzéssel, amivel teljesen elégedettek vagyunk! A játékosok nagyon fáradtak és volt több meghatározó hiányzó is, ami meglátszott a játék minőségén és a teljesítményen is, amivel semmi gond nincs ebben az időszakban. Jó iramú, nyílt játék volt mindkét csapat részéről, ami tökéletesen szolgálta mindkét csapatnak a fejlődését a mai napon. Ezt szeretnénk megköszönni a Balassagyarmatnak!