2024.12.21.

Ismét vármegyénkben indít csapatot a Romhány

Az elnöki tisztségben és az edző személyében is változás történt a csapatnál.

Az előző nyáron váratlan lépésre szánták rá magukat Romhányban. A régiónk másodosztályában eltöltött idény után a Pest vármegyei negyedik vonal küzdelmeiben indult el az együttes. A mögöttünk hagyott évadban az említett mezőny Északi-csoportjának hetedik helyét szerezte meg az érintett brigád. A közelmúltban fontos változásokra került sor a klub életében. Rottek Kornél lett az egyesület elnöke, míg Bencsik Emil a társaság játékos-edzője.

Üdvözlendő információ továbbá, hogy a 2023/2024-as kiírás kapcsán ismét a Nógrád vármegyei harmadik ligában találkozhatunk majd a szűkebb környezetünk focivérkeringésébe visszatérő gárdával, az említett bajnokságra került beadásra a csapat nevezése. Mint az újdonsült vezető elmondta, az aktuális cél, a jelenlegi keret egyben tartása, az első visszajelzések pedig pozitívok, egyúttal pedig szintén megtudtuk, a későbbiekben az utánpótlásra szeretnék fektetni a hangsúlyt.

0