Vasárnap a tavasszal remekelő PEAC-ot fogadja a Nógrád vármegyei alakulat.
Vasárnap a harmadosztály Közép-csoportjának huszonhetedik fordulójában lesz érdekelt a jelenleg sereghajtó Bánk-Dalnoki Akadémia. Ismét korábbi ideiglenes otthonában, Berkenyén fogadta soros ellenfelét a Nógrád vármegyei társulat. A tavasszal menetelő, négy meccsét is kapott gól nélkül behúzó és mindössze egyetlen egy vereséget szenvedő PTE-PEAC együttese lesz az aktuális rivális a tizenhat órás kezdéssel esedékes bajnokin. A találkozó előtt a házigazdákat irányító Tábori Ákos, illetve a másik oldal mestere, Lőrinc Antal is megosztotta előzetes gondolatait. Lássuk a felvezetőket!
NB III Közép-csoport, 27. forduló, 2023. március 26. (vasárnap), 16.00:
Bánk-Dalnoki Akadémia-PTE-PEAC
Berkenye, Sportpálya. Vezeti: Virág András Barnabás (Kovács II Tamás, Bencze András)
Tábori Ákos, a Bánk-Dalnoki Akadémia vezetőedzője: – Hazudnék, ha azt mondanám, az elmúlt mérkőzés nem hagyott nyomot a hét elején a fejekben. Két hete vezetés után kaptunk ki, az előző héten fordítás után nem sikerült megtartani az eredményt, sőt a pontszerzés sem sikerült. Tisztáztuk a fejeket, amennyire tudtuk, és elkezdtünk készülni a következő meccsre. Ahogy eddig is, minden találkozó fontos volt számunkra, ez is az lesz. Mentálisan nagyon szeretné a csapat a győzelmet, a hozzáállással nincs probléma. Az egyéni hibákat, amiket elkövettünk, átbeszéltük. Ismét küzdeni fogunk és csak a győzelem lebeg a csapatom előtt. A Pécs jóformában látogat hozzánk, megpróbáltunk felkészülni belőlük, ez vasárnap ki is fog derülni, mennyire sikeresen. Molnár Markó pályára lépése kérdéses, Kiss Karesz biztosan hiányzó. A többiek játékra bevethetők.
Lőrinc Antal, a PTE-PEAC vezetőedzője: – Elég jól bekezdtünk tavasszal. A bajnokság második felének első meccsét a tavalyi szezon végén játszottuk le a Majossal, így a hat mérkőzésből öt győzelmünk van. Csak a Hódmezővásárhely tudott minket megverni egy nullra, de ott egyébként nagyon rajtuk voltunk. Szóval csak a legjobbakat tudom mondani a csapatról az eddigiek kapcsán. Most nagyon nehéz meccseink jönnek. A két visszalépő miatt a múlt héten pihentünk és ez a következő hétvégén is így lesz. Közte lesz egy meccsünk idegenben a Bánknál, szerdán pedig az Iváncsát fogadjuk. Nagyon nehéz lesz ezt a két meccset úgy menedzselni, hogy ezt a formát tudjuk tartani, aztán majd megint lesz egy szünet. Utána pedig jöhet az áprilisi őrület, amikor szerdánként és vasárnaponként is játszunk. Nekünk egyértelmű célunk a bennmaradás, és addig, amíg ez nem lesz matematikailag, mindent megteszünk ezért. Persze természetesen utána is szeretnénk minél jobb eredményeket és helyezést elérni. Vasárnap is nagyon nehéz mérkőzésünk lesz, mert nekünk ez egy háromszáz kilométeres túra, Pécsről Berkenyéig. Ez elég megterhelő lesz. Tudom, hogy elég pici és rossz minőségű a pálya, de mi győzni megyünk! Pont mondtam a fiúknak, hogy huszonhárom forduló telt el addig, míg most azt mondhatjuk, hogy papíron esélyesek vagyunk valaki ellen az NB III-ban. Ettől függetlenül igen kiélezett és nem egyszerű találkozóra számítok, mert tisztában vagyok vele, hogy a Bánknak is minden hazai fellépés nagyon fontos. Két könnyebb sérültünk van, a többiek rendelkezésre állnak. Gyakorlatilag majdnem teljes kerettel tudunk utazni.