A karancsaljai utánpótlásban munkálkodó Szorcsik Szabolcsnak van pár észrevétele vármegyénk utánpótlásáról.
Felnőtt futballunk mellett természetesen az utánpótlás színtéren is zajlik az élet vármegyénk labdarúgásában. Vajon igaz az a megállapítás, miszerint mindent lehet, csak akarni kellene, egy-egy, magasabb osztályú indulás kapcsán? Sok más klub mellett, Karancsalján mindenesetre találtak annak idején megoldást, tehát végül is nem lehetetlen küldetésről van szó…. Azonban egy-egy ilyen kisebbnek mondható egyesület mindennapjaiban is jelen lehetnek jobbító szándékú ötletek, vélemények. Ezért is jött létre ez a beszélgetés. Sok mindenről mesélhetne, jó pár, az említett terület bizonyos területein jelenlévő sportember. Mostani anyagunkban egy ilyen szereplő foglalta össze gondolatait weboldalunk számára. A KMSE életében egy ideje aktívan jelenlévő Szorcsik Szabolcs osztotta meg velünk meglátásait.
– A Karancsalja felnőtt együttese a vármegyei másodosztályban szerepel, ahelyett, hogy a legalacsonyabb vonalban tengődjön. Így viszont egyúttal valamilyen formában meg kell felelni a kötelezően előírt utánpótlás kvótának. Ráadásul két korosztályt is versenyeztet a klub. Anno, hogyan került az egyesülethez és mit tudna elmesélni az U13-nál, illetve az U14-nél elvégzett munkáról?
– Én személy szerint három éve szülőként csöppentem bele az utánpótlás labdarúgásba – mondta Szorcsik Szabolcs. Egy toborzóra jelentkeztünk Karancsaljára, ahol éppen olyan korú gyerkőcöket kerestek, mint a fiam, és egy osztálytársa… Hat gyerek volt a toborzón… Mondjuk, nem csodálkozom… A mai modern tech világban mi lehet vonzó egy gyereknek, szülőnek a libalegelőhöz jobban hasonlító, öltöző, wc nélküli „focipályában”… Mégis belevágtunk, mert a gyereknek, gyerekeknek valamiért jó volt itt lenni. (Most már tudom, mi, vagy inkább ki volt az…) Az első szezonban éppenhogy megvolt a pályára lépéshez szükséges létszám, heti egy edzéssel készülve, az U13-as tornák lelkes amatőr résztvevői lettünk, majdnem mellék-, de inkább kellékszereplők! Aztán a második évben valami csoda okán, elkezdtünk a gyerekek között szájhagyomány útján terjedni, és a létszámunk túllépte a tizenöt főt. Elkezdtük komolyabban venni. Heti két edzés, télen teremedzés, becsületes gyerekek, lelkes szülők, és az első támogatók! A harmadik év pedig a csoda. Huszonöt-harminc gyerek. Jöttek nagyobb egyesületből, jöttek városból, hat településről. A korosztály tíztől tizenhat évesig. Elmondtuk, mi csak U13-ban indulunk, mert erre van lehetőségünk, de a nagyobb gyerekek is itt szerettek volna maradni, – mi pedig nem szerettük volna, ha elmennek, abbahagyják -, mert olyan kapcsolat alakult ki ebben a „KisMesében” résztvevők között -, hogy fel kellett vállalnunk az U14 es korosztályt is! Smelkó Karcsi heti három edzéssel beleállt a melóba, a szülők, az egyesület, a támogatók mögénk léptek, én próbálom intézni az ügyes-bajos dolgokat, és nem megfeledkezve róluk, van ez a sok jó fej srác velünk, aki szeret itt focizni!
– Összességében mi a véleménye a vármegyei utánpótlás helyzetéről?
– A vármegyei utánpótlás kérdését a mi jelen helyzetünkben két korosztályra kell redukálni, itt lehet kompetens véleményünk. Úgy gondolom, az U14-es bajnokságban sok-sok ügyes gyerek játszik, szívét-lelkét beletévő edző, szakvezető dolgozik, és talán ez az a versenysorozat, ahol a lehetőségekhez képest legjobb a helyzet. A csoportunkban olyan zökkenőmentesen zajlott le a bajnokság, hogy én csak meg tudom köszönni minden csapatnak a hozzáállását, az egymás segítését, támogatását. Úgy látom, ez az egyik korosztály, mely valamiért „bejön” az egyesületeknek, ha meg tudjuk tartani a gyerekeket, értékes embereket adhatunk a vármegyei labdarúgásnak! Az U13 jelen helyzetben sokaknak a szükséges rossz… Nálunk is így indult, mára sikerült működőképessé tenni, de sok esetben, sok helyen ez nem működik. Kevés versenylehetőség, monoton tornák, komolynak nem nevezhető lebonyolítás. Hozzáteszem, soha nem az aktuális rendezőn, vagy a játékvezetőkön múlott.
– Meglátása szerint min lehetne változtatni?
– Nem szeretnék megváltó lenni, se olyan aki osztja az észt, de van pár észrevétel. A következő szezonban szeretnék, szeretnénk egy a jelenlegi U14-es korosztályra épülő U15-ös bajnokság indítását kérni, ahol esetlegesen a vármegyei szövetség saját hatáskörében egy picit „módosított” korosztálykedvezménnyel ír ki a csapatoknak. Az U14-et tovább vinni, egy jól működő koncepció! Talán az őszi szezon utolsó fordulóit kicsit átgondoltabban, kiírni! Nem akadémiák vagyunk, a gyerkőcök suliba járnak, és sok esetben nem nézik jó szemmel a hiányzásokat. Az U13-as korosztályban talán el lehetne gondolkozni egy alap, és egy kiemelt lebonyolításon! Az alapot választó egyesületek a jelenlegi rendszerben játszanának, még a kiemelt bajnokságot választók bajnoki rendszerben játszhatnák le a mérkőzéseiket.
– Vannak olyan hangok, miszerint az utánpótlás nagyobb létszámával kapcsolatos vágyálom már ott eldől, hogy a gyermekek java lusta, nem szeretne mozogni… Vajon mennyire helytálló ez a fajta vélekedés?
– Kiaknázatlan területek, a vármegyei focit már régen feladó települések feltérképezése, az ott élő gyermekek bevonása. Folyamatos játéklehetőség, heti többszöri edzés biztosítása, – mert sok helyen szerintem azért veszítik el a gyerekeket, mert ingerküszöb alatt van a „foglalkoztatottság”. Fiókcsapatok létrehozása, működtetése a vármegyei utánpótlás központokkal. Játékosmegfigyelői hálózat, a vármegyei utánpótlás bajnokságoknál. Ésszerű, a saját lehetőségeinket, akár népesség számot, figyelembe vevő versenykiírások. Nagyobb figyelem a gyerekeknek… Az U13 -as tornák zárófordulóján éremátadó, melyben részt vehetnének a vármegyei labdarúgás neves, sikeres pályafutást megélt szereplői, aktív és már visszavonult játékosai – talán ösztönzőbb, mint a papírzacskóban kiküldött érmek. Bemutató edzések szervezése, a vármegye legnagyobb klubjának bevonásával. Az SBTC korosztályos csapatait beinvitálni a vármegyei utánpótlás bajnokságokba, jó erőfelmérő, iránymutató lenne a hozzánk hasonló csapatoknak.
– Kiemelendő, hogy ezen a télen futsalban is megméreti magát az egyesület, egy U15-ösöknek kiírt mezőnyben. Miért született meg ez az ötlet?
– Mint az előzőekben kitértem rá, csak akkor van esély a gyerekek megtartására, ha folyamatosan „mozgásban” tartjuk őket, mert a mai modern világban, nagyon gyorsan bekerülhetnek egy olyan közösségbe, egy olyan új impulzusokat adó környezetbe, amivel a sportnak igen csak nehéz versenyezni. Talán már-már lehetőségeink felsőhatárait súrolva, az elmúlt két évben a holtszezonban, heti két teremedzés biztosításával próbálunk tartalmas lehetőséget biztosítani játékosainknak a felkészülésre. A Pest vármegyei futsal hétvégéken való részvétel pedig két okból született meg. Nekünk minden ott eltöltött játékperc edzés, tanulás, ünnep és ajándék, mert bármilyen hihetetlen, jó pár gyerkőc ilyen csarnokokban nem, hogy nem játszott, hanem belülről nem is látott… Költséghatékonyság. A négy torna nevezési díja, és az utaztatás költsége kedvezőbb lehetőség volt, mint a heti kétszeri terembérlés költségei…, és ott van az élmény, ami megfizethetetlen! Ezen eseménnyel kapcsolatosan van bennem hiányérzet, pici lelkiismeretfurdalás, mert a behatárolt lehetőségeink miatt a kisebb korosztálynak nem tudtuk megadni a részvétel lehetőségét. De ígérem, srácok, jövőre ott lesztek ti is!
– Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer akár vármegyén belül is kiírására kerüljenek ilyen téli megmérettetések?
– Talán a jövőben lehetőség lesz e arra, hogy megmérettessék magukat a vármegyei csapatok utánpótlásai hasonló futsal hétvégéken szűkebb hazánkban is, én úgy látom, gondolom, nem a csapatoknak múlik! Ezúton szeretném megköszönni játékosainknak, szülőknek, támogatóinak a példaértékű hozzáállást, az U13-as és U14-es bajnokságokban résztvevő csapatoknak a küzdelmes mérkőzéseket, a mindig barátságos fogadtatást és a segítőkész hozzáállást! Külön köszönet Smelkó Károlynak! Ezúton pedig szeretnék megkérni minden utánpótlás vezetőt, hozzunk össze egy vármegyei „kerekasztalt”, és beszéljük meg problémáinkat, észrevételeinket, ötleteinket, mert a következő pár évtized vármegyei labdarúgása, a mi gyermekeinken is múlik! Úgy gondolom, megvannak erre a nálam érdemesebb, képzettebb szakemberek, fogjunk össze! „Aki hétköznap firkál, hétvégén sem tud szépen írni.”
Riportalanyunk mellett, egyesületi edzőtársa, a focipályákon az elmúlt évtizedekben sokat látó Smelkó Károly is elmondott pár gondolatmorzsát a karancsaljai klubnál zajló munkáról:
Smelkó Károly: – Anno a klub úgy döntött, a felnőtt csapat, vármegyei másodosztályban való rajthoz állása miatt, elindít egy U13-as együttest is. Ez legelőször amolyan „nyűg” volt, mert nehéz volt összeszedni öt-hat gyereket is. Aztán szépen fokozatosan jöttek a srácok. Először heti egy foglalkozás volt, majd felemeltük az edzésszámot. Két és fél, három év után most ott tartunk, hogy nagyjából huszonöt fiatallal foglalkozunk. Van egy U13-as és egy U14-es csapatunk is, ami nagyon nagy boldogsággal tölt el minket, hiszen tudjuk, honnan indultunk, ahogy azzal is tisztában vagyunk, ezek a fiúk, hol kezdték el ezt az egészet. Nyilvánvaló, ehhez kellettek a szülők, illetve legfőképp Szorcsik Szabolcs barátom, aki rengeteg játékost hozott, fáradtságot, pénzt nem sajnálva hordja a gyerekeket edzésre. Van, mikor két-három autóval jönnek, úgyhogy le a kalappal előtte, ahogy természetesen a többi szülő előtt is, aki elhozza a gyermekét, és azon van, hogy az egyesület fennmaradjon! Nem egyszerű egy ilyen falusi csapatnál futballt csinálni, az biztos, de az elmúlt időszak alapján úgy gondolom, jó úton jár a klub. A fák nem nőnek az égig, de azért mindent megteszünk annak érdekében, hogy futballistákat neveljünk.
Van véleménye régiónk labdarúgásáról, akár az utánpótlásról? Ez esetben vegye fel a kapcsolatot weboldalunkkal valamelyik hivatalos csatornánkon.
