2025.05.11.

Emelt fővel fejezte be Magyar Kupa szereplését az SVSE

Nem tudott rácáfolni a papírformára az NB I-es TFSE ellen alulmaradó salgótarjáni női futsal csapat.

Múlt szombaton Berettyóújfalura volt hivatalos a Salgótarjáni VSE együttese a női futsal Magyar Kupa elődöntőjében. Az első osztályban versenyző TFSE volt a Bujtár Tamás vezette alakulat ellenfele. Sokáig teljesen méltó ellenfélnek bizonyult vármegyeszékhelyünk csapata, egyáltalán nem látszódott a papíron meglévő szintkülönbség.

Ugyan a szünetre egygólos előnnyel mehetett, majd a második felvonásban megduplázta lépésfórját a fővárosi gárda, fél óra után sikerült két találattal egalizálni. Ezt követően ismét vezetést szereztek a budapestiek, akik csupán az SVSE hálóőrének piros lapja miatt tudták végleg eldönteni a meccset további négy eredményes befejezéssel, ami hét kettes sikert eredményezett számukra. Emelt fővel búcsúztak tehát a salgótarjáni hölgyek a sorozattól, joggal érdemlik meg a kalapemelést idei szereplésük miatt is.

Női futsal Magyar Kupa, 5. forduló:

TFSE-TENT Budapest-Salgótarjáni VSE 7-2 (1-0)

Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok. Vezette: Goneth B., dr. Vigh T. (Somogyi-Kiss P.)

TFSE-TENT Budapest: Hargas – Balya, Benkő, Kota, Varga A. Cserék: Ősz, Fábián, Balogh, Dorner, Vicsek, Kovács Sz., Tagyi, Ács. Vezetőedző: Viza Krisztián.

Salgótarjáni VSE: Cseh-Rusz – Bede, Budveszel, Bujtár-Bokor, Tóth F. Cserék: Mészáros D., Mészáros Zs., Határ-Molnár, Horváth-Keviczki, Gál. Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Sárga lap: Kota, Ősz, ill. Gál

Piros lap: Cseh-Rusz (35., Salgótarjáni VSE)

Gól: Kota (13.), Varga A. (21., 36.), Balogh (34.), Ács (39.), Dorner (40.), Vicsek (40.), ill. Bujtár-Bokor (31.), Határ-Molnár (31.)

Bujtár Tamás: – A csajok idén is fantasztikus teljesítményt értek el a kupában, NB II-es csapatként ismét sikerült a Final Four-ba kerülés. Izgatottan vártuk a hétvégét, hiszen tudtuk jól, hogy hatalmas élményben lesz részünk. A TFSE kiváló csapat, teli válogatott játékossal és egy rendkívül felkészült, szimpatikus edzővel. A lányok nagyon fegyelmezetten kezdték a mérkőzést, labdaszerzések után pedig voltak nagy lehetőségeink már az első félidőben is. Szünetben azt kértem a lányoktól, hogy legyenek még bátrabbak, több van ebben a mérkőzésben, párharcokba jobban bele kell állni és jobban koncentrálni a kapu előtt. Ellenfelünk sokat birtokolta a labdát és végig nyomás alá helyeztek, de a lányok hatalmasat küzdöttek és maximálisan odarakták magukat. Sikerült két szép találattal visszajönni a mérkőzésbe és még utána perceken belül nekünk volt óriási lehetőségünk, hogy megfordítsuk a találkozót. Sajnos az utolsó öt percre kapus nélkül maradtunk és a TFSE ezt könyörtelenül kihasználta. A kiállításig partiban voltunk a sokkal esélyesebb “hazaiakkal”. Gratulálunk nekik a győzelemhez, remekül játszottak és köszönjük a sportszerű mérkőzést. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, sokan szurkoltak otthonról, és voltak, akik elkísérték a csapatot Berettyóújfaluba és a lelátóról izgulták végig a találkozót. Rengeteg gratulációt kaptunk már a helyszínen is a mérkőzés végén, ami nagyon jó érzés volt. Úgy gondolom, méltó ellenfelei voltunk a kiváló játékosokkal rendelkező TFSE csapatának, nagyon sajnáltam viszont a lányokat, hogy a vége így alakult, mert azt gondolom, ennyi a meccs képe alapján nem volt a két csapat közt. Nagyon örülök, hogy ilyen nagyszerű eredményt értek el a lányok, igazán büszke vagyok rájuk!