Pénteken kerül sor az országos főtábla nyitókörének sorsolására.
Mint tudvalevő, régiónkból öt gárda lesz érintett a MOL Magyar Kupa első fordulójában. Az előző idénybeli NB III-as tagsága miatt az SBTC alanyi jogon lesz jelen az említett mezőnyben. A Silver Tüzép Karancslapujtő, a Mohora, a Pásztó és a Patak pedig azáltal kvalifikálta magát, hogy vármegyénk legutóbbi sorozatában eljutott a legjobb négyig.
Pénteken ellenfeleket kapnak csapataink. Egészen pontosan délelőtt tíz órakor veszi kezdetét a sorsolási procedúra. Földrajzi alapon négy csoportba osztották az érintetteket. A mieink az észak-keleti divízióban foglalnak helyet. Fontos megjegyezni, az alábbiakban olvasható listából bármelyik riválist kaphatják alakulataink, így akár egymást is.
MOL Magyar Kupa, 1. forduló, észak-keleti-csoport: Marshall-Andornaktálya SE (Heves), Bacsó Beton-Cigánd SE (NB III), Csenger FC (Szabolcs-Szatmár-Bereg), CSO-KI Sport (Pest), DEAC (NB III), Eger SE (NB III), FC Hatvan (NB III), FC Tiszaújváros (NB III), Füzesabonyi SC (NB III), Gödöllői SK (NB III), Gyöngyösi AK (Heves), Gyulaháza KSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Hajdúsámson TTISZE (Hajdú-Bihar), Aqua-General Hajdúszoboszlói SE (Hajdú-Bihar), NEO24-Hevesi LSC (Heves), Hódoscsépányi SE (Borsod-Abaúj-Zemplén), Jászfényszaru VSE (Jász-Nagykun-Szolnok), Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád), Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Mezőkeresztes SE (Borsod-Abaúj-Zemplén), MVSC-Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén), Unicum FC Mohora (Nógrád), Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar), Nyírmeggyes SK (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Pásztó SK-Real-Immo Sport (Nógrád), Patak FC (Nógrád), Putnok FC (NB III), RSE Tállya (Borsod-Abaúj-Zemplén), Sajóbábony VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén, Ózd-Sajóvölgye SE (NB III), Salgótarjáni BTC (Nógrád), Sényő FC (NB III), Tarpa SC (NB III), Tiszafüredi VSE (NB III), Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Frontalit-Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg).