Megint kikapott a Héhalom.
Szombaton a Héhalmot fogadta a Szendehely a vármegyei első osztály huszonkettedik fordulójában. Esélyesként húzhattak kesztyűt a hazaiak, a nyitónegyedóra után pedig Balogh Máté révén előnybe is kerültek. Ezt követően mezőnyben küzdöttek a felek, próbálkoztak a látogatók is, mindhiába. A második felvonás elején ismét betaláltak a már jobb játékkal előrukkoló házigazdák, akik a hajrában érve még inkább simává tették a meccset. Előbb Pápai vette be a kaput, majd a duplázó Németh Ádám alakította ki az övéi négy nullás sikerét jelentő végeredményt.
Megyei I. osztály, 22. forduló:
Szendehely FC-Héhalom SE 4-0 (1-0)
Szendehely, 50 néző. Vezette: Boda V. (Szász K., Kürtössy O.)
Szendehely FC: Darázs – Dancsó (Hugyecz, 21.), Pápai, Németh D., Bera – Budai (Balogh M., 11.), Németh Á., Maczkó, Szép – Németh Á. V. (Jele, 56.), Szegvári (Veres, 82.). Vezetőedző: Kovács Imre.
Héhalom SE: Fehér – Kolarovszki (Gyuriska, 62.), Nagy Á., Sróth (Lakatos V., 20.), Tőzsér – Lakatos L., Karmacsi (Farkas R., 84.), Baranyi R., Hajdú J. – Berkes, Balog (Baranyi G., 84.). Edzők: Rozmaring Péter, Farkas Ferenc.
Sárga lap: Bera, Szegvári, Maczkó, ill. Gyuriska, Baranyi R.
Piros lap: Lakatos V. (85., Héhalom SE)
Gól: Balogh M. (17.), Németh Á. (57., 88.), Pápai (87.)
Jók: Németh Á. (a mezőny legjobbja), Darázs, Bera, Pápai, ill. Baranyi R., Tőzsér
Kovács Imre: – Négy és fél hónapot követően, az első valóban hazai fellépésünk előtt egy új, komplett garnitúra szereléssel lepte meg a csapatot a vezetőség. Köszönjük nekik, Svennek kiemelten! Az első félidő egyfajta áprilisi tréfára hasonlított, bár senki sem nevetett annyira a látottakon, sőt… Három kényszerű csere, rengeteg pontatlanság, rossz döntések és inkább „darálás”, mint futball jellemezte ezt a játékrészt. A szünetre szerencsére előnnyel mehettünk. A második etap jobb játékot és számunkra újabb három gólt hozott, mellyel végeredményben ugyan magabiztos győzelmet arattunk, de alaposan meg kellett dolgoznunk ezért a lelkes héhalmiak ellen. Csapatomnak gratulálok a győzelemhez, a sérülteknek mielőbbi felépülést, a vendégeknek kitartást és sikeres folytatást kívánok!
Rozmaring Péter: – Csodálatos helyszínen, nagyon jó pályán játszottunk. Amíg nem rúgjuk be a helyzeteinket, minden egyes mérkőzésen vereséget fogunk szenvedni. Remélem, a jövő heti rangadóra kicsit összeszedjük magunkat. Bár úgy gondolom, és az ellenfél edzője is azt mondta, hogy partiban voltunk velük, és így kaptunk négy gólt. Gratulálok és további sok sikert kívánok a hazaiaknak! Nagyon kellemes csalódás volt a hazai edző, aki nagyon normális és korrekten állt a dolgokhoz! Ritka az ilyen.
A bajnokság aktuális állása: