A vármegyei U16-os mezőny Nyugati-csoportjának élén telelő Szécsény edzője, Szokács Dániel szerint a lényeg, hogy kihozzák magukból a maximumot játékosai.
November elején a vármegyei U16-os korosztály Nyugati-csoportjában is befejeződtek a 2024/2025-ös évad őszi küzdelmei. A szezon már lepergő részében mind a hét mérkőzését megnyerő Szécsény gárdája telel az érintett pontvadászat élén. A fiatalok eddigi teljesítménye kapcsán Szokács Dániel vezetőedzőt kérdeztük.
– Milyen elképzelésekkel vágtak neki az évadnak?
– A tavalyi csapat magja megmaradt, akiknek még mindig van egy évük az U16-ban – mondta Szokács Dániel. Én mindenképp az első kettőbe vártam a csapatot, de mindig azt mondom, hogy nem kell a tabellát nézegetni, minden meccsen ki kell hozni magunkból a maximumot, és a végén ránézni a táblázatra, hogy mire volt elég.
– Hogyan tudná összefoglalni az eddigieket?
– Hét bajnoki mérkőzésből sikerült mindet megnyerni, rúgtunk negyvenhárom gólt és kaptunk nyolcat. Kiemelném a BSE elleni hazai meccsünket, ahol a tizenkettedik percben már null négyre vezettek a vendégek, és innen sikerült hat négyre fordítanunk. Illetve a Diósjenő elleni idegenbeli rangadót, ahonnan kevésbé jó játékkal is sikerült elhozni a három pontot.
– Számított hibátlan őszre, illetve minek lehet köszönhető ez?
– Igazából nem is gondolkodtam ilyenen, mindig az adott hétre és ellenfélre készülünk. Sokat edzünk, elég jó létszámban, ahol a jó hangulat mellett kemény munka is folyik. Kemény focit játszunk, amiért lehet, hogy nem leszünk szimpatikus csapat, viszont az én véleményem szerint, a mai futballban főszerepet játszik a párharcok megnyerése. Nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, hogy egy ilyen csapat edzője lehetek!
– Mi a véleménye a mezőnyről?
– Hatcsapatos a bajnokság, amiből kiemelkedik három csapat: a BSE, a Diósjenő és a Szécsény. Nagyjából azonos képességű csapatok, ellenük tudtunk olyan meccset játszani, ami a gyerekek fejlődését szolgálja. Előfordult olyan a bajnokság közepén, hogy három hétig nem volt meccsünk, szabadnap és visszalépés miatt, amit felháborítónak tartok egy utánpótlás bajnokságban, ahol az lenne a cél, hogy a gyerekek minél több meccset játszanak és fejlődjenek. Fontolgatjuk, hogy jövőre a kiemelt bajnokságba nevezünk.
– Mi a terv a téli időszakra?
– Nem állunk le az edzéssel, teremben heti kettőt edzünk. Neveztünk a Pest vármegyei futsal bajnokságba, ami december közepén kezd.
– Mennyire lenne csalódott, ha végül nem jönne össze az elsőség?
– Nyilván csalódott lennék, egy ilyen ősz után, de bízok a csapatomban, és mindenki megtesz mindent, hogy a bajnokság végén is így nézzen ki a tabella. Másfél éve nem kaptunk ki hazai pályán, és remélem, hogy ez a sorozat nem tavasszal fog megszakadni. Számomra az a legfontosabb, hogy minél többet fejlődjenek a srácok.
– Jelen pillanatban milyen célokat dédelget a későbbiekben, mint utánpótlás edző?
– Próbálom folyamatosan fejleszteni magam, edzéseket, különböző gyakorlatokat nézek. Szeretnék minél nagyobb szintre jutni, és idővel egy felnőtt csapatot is irányítani.