A balassagyarmati téli teremtorna első osztályában címet védő Selecao csapatvezetője, Szenográdi Péter szerint leginkább az egységben rejlik társulata sikere.
A Selecao címvédésével ért véget a XXXVIII. Balassagyarmati Téli Teremlabdarúgó Bajnokság első osztálya. Az ismét aranyéremig jutó alakulat hét győzelem mellett, egy ízben pusztán hetesekkel maradt alul. Szenográdi Péter csapatvezetővel együttese újabb diadala kapcsán beszélgettünk.
– Milyen célokkal vágtak neki az idei kiírásnak?
– Mint minden évben, hogy barátokkal érezzük jól magunkat, legyen bármi az eredmény – mondta Szenográdi Péter. Nyilván mindenki szeret nyerni, így ha nem is konkrétan az volt a célkitűzés, hogy nyerjük meg a tornát, viszont átbeszéltük, hogy tegyünk meg mindent egymásért minden mérkőzésen.
– Összességében, hogyan elevenítené fel a küzdelmeket?
– Őszintén megvallva, volt, hogy nehezebb, volt, hogy gyengébb meccsre gondoltam. A fiatalok rengeteget fejlődtek, és ha lehet mondani, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Végig a nyomunkban voltak, így eredménykényszerben voltunk, amit – mint kiderült – jól oldottunk meg. Viszont tudtam, hogy összességében is nehéz lesz megnyerni a tornát, hisz legyen bármilyen bajnokság, az, hogy valaki első legyen az adott megmérettetésben, nagyon sok dologtól függ.
– Minek lehet köszönhető az újabb elsőség?
– Egység! Régóta ismerjük egymást, volt, hogy különböző tornákon már focizgattunk együtt, viszont így, ahogy most vagyunk, három éve játszunk, és azt kell, hogy mondjam, működik a kémia. Idén minden mérkőzésre szinte full kerettel tudtunk összejönni, ami szintén nem hátrány egy dinamikus futballt játszó csapatnál. Persze kellett szerencse is, sőt ha valakinek ez a tényező nincs meg a játékában, akkor játszhat szépen, sajnos nem biztos, hogy eredményes lesz. Nem utolsósorban, a srácok tudnak futballozni!
– Mi a véleménye a komplett osztályról?
– Szerintem jó csapatok vannak az első osztályban, bárki képes bárkit megverni. De meg kell említeni, hogy sajnos még mindig nincs meg a régi teremfoci hangulat, tavaly már elindult valami, ami most megint enyhült. Idén is azt kell mondanom, hogy le kell ülni a szervezőkkel és mindent átbeszélni, hogy méltó legyen a nevéhez a torna.
– A legkevesebb gólt kapták. Tóth Roland lett a torna legjobb kapusa. Az ő személye mit jelentett a csapatnak?
– „Hátul” kellett Marci és Lari, hogy ennyire kevés gólt kapjunk, ami a Szuperkupa négy meccsét is beleérte, tíz alatt volt. Viszont idén Roli volt az, aki hozta az extra teljesítményt, ezek után nem volt kérdés, hogy jogosan kapja meg a legjobb kapusnak járó díjat.
– Legközelebb irány a triplázás?
– Egyértelmű! Viccet félretéve, remélem, megint összejövünk, barátok maradunk, és játszunk egy jót!
– Kimondható, hogy a Selecao volt a legutóbbi a IX. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa közönségdíjasa, bár hetesekkel a negyeddöntőben búcsúztak, sokkal több lehetett volna ebben… A következő tornánkon újra megpróbálják, ami most nem sikerült?
– Ha meghívást kapunk a tornára, akkor mindent megteszünk, hogy ismét megkapjuk a közönségdíjat!