Emelt fővel búcsúzott a sorozattól a Patak.
Szerdán a két osztállyal feljebb éllovas Mohorát fogadta a legalacsonybab vonal nyugati-csoportjában éllovas Patak a Vármegyei Kupa elődöntőjében. Szépszámú nézőközönség előtt csaptak össze a gárdák. Természetesen támadólag fellépéve indították a meccset a vendégek, ezzel együtt, igyekeztek felvenni a kesztyűt a mindent beleadó házigazdák. Az első etap felénél Gál révén vezetést szereztek a látogatók, majd hosszú ideig gólcsend következett. Nem tudta növelni lépésfórját az előnyben lévő oldal, így a szórványosan veszélyeztető ellenfél végig látótávolságon belül maradt.
Ugyan a hajrában Szita révén nagy nehezen ismét beköszönt Baranyi Tibor alakulata, a rendes játékidő leteltét megelőzően Oravecz faragott a hátrányból. A hosszabbításban viszont már nem tudták megragadni a veszett fejsze nyelét a hazaiak, akik így kettő egyes arányban alulmaradtak. A vereségtől függetlenül csupán pozitív jelzőkkel illethetjük a patakiakat, emelt fővel búcsúzott Bella Sándor legénysége. Míg a mohoraiak igazolták a papírformát és bejutottak a fináléba.
Vármegyei Kupa, 5. forduló:
Patak FC-Unicum FC Mohora 1-2 (0-1)
Patak, 300 néző. Vezette: Kiss D. (Homoki G., Szemesi Zs.)
Patak FC: Pincze G. – Kürtössy (Horváth B., 68.), Mócsány (Oravecz, 46.), Paulicsek, Kovács R., Németh (Mészáros, 68.), Váró (Fábián, 78.), Dombi, Forgács (Tóth A., 86.), Sinkovics, Pincze D. Edző: Bella Sándor.
Unicum FC Mohora: Földi – Molnár M., Telek (Mitasz, 46.), Klinger (Kotasz, 46.), Pistyúr D. (Káposzta, 46.), Széles, Szita, Borkó, Lavkó, Vandornyik (Bartal, 46.), Gál Sz. (Benécs, 72.). Vezetőedző: Baranyi Tibor.
Sárga lap: Sinkovics, Pincze D., ill. Földi, Kotasz
Gól: Oravecz (89.), ill. Gál Sz. (25.), Szita (84.)
Jók: az egész csapat, ill. Molnár M., Lavkó
Bella Sándor: – Tisztában voltunk az erőviszonyokkal, nem voltak megvalósíthatatlan vágyaink. Célunk az volt, hogy kiszolgáljuk szurkolóinkat jó játékkal, élvezzük, amit csinálunk, és hozzuk ki belőle, amit lehet a részünkről. Szerintem ezt maximálisan véghez vitte a csapat, én nagyon büszke vagyok a fiúkra. Hétközi mérkőzéshez képest óriási volt az érdeklődés erre a meccsre, nagyon sok nézőt vonzott ez a párosítás. A Mohora jó csapat, jól megdolgoztattak minket, a győzelmük megérdemelt, ez nem vitás, mi pedig büszkén, emelt fővel hagyhattuk el a pályát! A mohorai barátainknak pedig sok sikert a kupadöntőben!
Baranyi Tibor: – Igazi kupahangulat kerekedett Patakon. Egy nagyon szimpatikus, lelkes, küzdő hazai csapattal találkoztunk. Azt gondolom, hogy teljesen megérdemeltük a mai nap a győzelmet, nagyon várjuk a döntőt. Gratulálok mindkét csapatnak és további sok sikert kívánok a patakiaknak, kívánom, hogy érjék el a bajnokságban a céljaikat!