2025.05.30.

Keleten ismét a Karancslapujtő lett az U19-es régiós első

Szőrös Krisztián tanítványai fognak találkozni a nyugati-csoport képviselőjével.

A mögöttünk hagyott hétvégén nem mindennapi végjáték után kiderült, hogy az előző évhez hasonlóan újra a Karancslapujtő együttese fejezi be az élen a vármegyei U19-es mezőny mezőny keleti-régiójának 2024/2025-ös kiírását. Így tehát a fiatalok készülhetnek a nyugati-csoport első helyén záró Diósjenő elleni abszolút fináléra. Tét a korosztályos bajnoki cím a mostani szezonban. Az utánpótláscsapat elmúlt időszaka, illetve az előttünk álló döntő kapcsán Szőrös Krisztián vezetőedző osztotta meg velünk gondolatait.

Szőrös Krisztián: – Az előző bajnokságot sikerült megnyernünk a keleti-csoportban és ráadásul az összetett bajnokságot is. A szezon indulásakor azt beszéltük a srácokkal, hogy akkor ne is adjuk alább, mert a játékosállományunk megmaradt, tehát mi így is álltunk hozzá a bajnoksághoz. Itt szezon közben történtek dolgok, kizárták a Mátramindszent csapatát, aztán az Építők csapatát is, ez pedig olyan mértékben befolyásolta a bajnokság végkimenetelét, hogy a mögöttünk lévő csapat feljött ránk egy pontra, így szorossá vált a véghajrá. A bajnokság nem volt olyan erős, mint vártuk, úgy gondolom, hogy három-négy meghatározó csapat volt ebben a kiírásban: a Bátony’, a Szécsény, mi, és ide tudtam volna sorolni a ‘Mindszent csapatát is, de ők időközben ugye megszűntek. A végelszámolásnál kaotikus állapotok uralkodtak, ugyanannyi pontunk volt, ugyanannyi győzelem és ugyanannyi volt a gólarányunk is, de mi három góllal többet rúgtunk, mint a Bátony’ csapata, így mi lettünk ennek a keleti-csoportnak az első helyezettje. Úgyhogy, amit elterveztünk a srácokkal, az igazából megvalósult, meg tudtuk őrizni az első helyet. Ami picit bosszantott, hogy ebben a kiírásban egyszer kikaptunk, hiszen eddig veretlenek voltunk a keleti-csoportban 2022 ősze óta, és az, hogy most elszenvedtük az első vereségünket egy picit megviselte a srácokat is. Nehéz volt összerakni ilyen sok negatív hatás mellett, hogy ezt az elsőséget megőrizzük, megmaradjunk mint egy csapat és közben jól is szerepeljünk.

A Diósjenő csapatát nem nagyon ismerem, az biztos, hogy jó csapatról beszélünk. Az edzőjük nyilatkozata alapján nem igazán volt erős a nyugati-csoport, de elmentek egy nemzetközi tornára, amiből tudtak építkezni. Biztos, hogy ők is úgy gondolkoznak, mint mi, hogy mindenféleképp szeretnék megnyerni ezt az abszolút döntőt is, ha már idáig eljutottak, de mi sem fogunk feltett kézzel menni. Igazából nem követtem nyomon a nyugati-csoport csapatait, meccseit, bevallom férfiasan, nekem azt is a srácok mondták meg múlt héten, hogy a Diósjenővel fogjuk játszani az abszolút döntőt. Nem azért nem követtem, mert kevesebbnek gondolom őket, hanem azért, mert annyi teendőm volt itt, hogy ezzel már nem tudtam foglalkozni. De úgy gondolom, hogy ellenük nem lehet úgy készülni, hogy majd olyan lesz, mint az előző döntőnk. Veretlenül nyerték meg a bajnokságot, ez pedig arra késztet bennünket, hogy gondolkozzunk el azon, hogy mi is várható majd ezen a döntőn. Férfias küzdelemre számítok, és nagyon reménykedem benne, hogy ismét be tudjuk húzni az abszolút döntőt, mert ezeknek a srácoknak ez lenne az i-re a pont, hogy ha egymást követő két évben nem csak a keleti-csoport bajnoki címét, hanem az abszolút döntőt is meg tudnánk nyerni.