Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.
A tavaszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Silver Tüzép-Karancslapujtő-Építők KC, a Kazár KSE-Somos VSE, a Patak FC-Nógrádsipek SE, illetve a Kétbodony SE-Nőtincs SE csörtékre esett a választásunk. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!
Vármegyei I. osztály, 15. forduló, 2024. március 9. (szombat), 15.00:
Silver Tüzép-Karancslapujtő-Építők KC
Szabó Gábor, a Silver Tüzép-Karancslapujtő vezetőedzője: – Január 15-én kezdtük a felkészülést. Sajnos nekünk csak kis méretű műfüves pályánk van, azon tudtuk a munka javát megcsinálni. Annyiból volt kicsit pozitívabb ez a felkészülés, hogy az SBTC segítségével heti egy alkalommal, szerdánként készülhettünk a tóstrandi műfüvesen. Ez mindenképpen nagy segítség volt, hogy legalább egyszer megvalósíthattuk azokat az elemeket, amikre nagy területen szükség van. Sajnos a felkészülés nagy részében mindig volt hiányzó betegség miatt, akinek kimaradt egy-két hét, emiatt felemásnak mondanám az elmúlt időszakot. Az imént említetteket a szezon folyamán tudjuk még optimális állapotba hozni. Ettől függetlenül, amit elterveztünk, azt megcsináltuk. Biztos volt, hogy az első mérkőzésünk nehéz lesz, már csak a talaj miatt is. Kis pályán, egy teljesen betömörülő védekezés fogadott. Amire számítottunk, az történt. Nem is igazán jó szemléletben játszottunk, főleg az első félidőben, mert az nem volt futball terén, ami ilyen pici játéktéren, és egy ilyen védelemmel szemben le kellett volna tenni az asztalra. Teljesen más szemléletben futballoztunk, ezáltal idegesek is voltunk. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, hiába szereztük meg a vezetést, akkor sem játszottuk azt, amit kellett volna. A második félidő viszont rendben volt. Kihagytunk legalább öt-hat százszázalékos helyzetet a gólok mellett és fordítani tudtunk. Mindenképpen pozitív, hogy egy ilyen meccsből is ki tudtuk hozni a győzelmet, ami igen értékes. Természetesen egy gólerős játékos kiesése minden csapatot megvisel. Minket is érzékenyen érintett. Katona Bence kvalitásai ismertek, ebben az osztályban főleg. Megpróbáljuk pótolni, ami azt gondolom, sikerülni is fog. Minden rosszban van egy kis jó is, érződik ezáltal az összefogás a csapaton belül. Gondolok itt például arra, hogy Banka Dávid ismét beleállt az edzésekbe. Ugye ő Budapestre költözött, ezért kellett egy időre abbahagynia, most azonban visszatért, és szerintem óriásit nyertünk vele a támadó szekcióban. Remélem, hogy ez majd a pozitív oldalra billenti a dolgokat, és ha nagyon nehéz is, valamilyen tudjuk pótolni Bencét. Még most sem tudom pontosan, hogy állunk össze, mert ezen a héten megint kiestek emberek. Szeles ötsárgás. A Stécében való elfoglaltsága miatt, kérdéses, hogy Romhányi időben ideér-e vagy nem. Plusz vannak betegséggel küzdők, nem tudom, ők, hogy tudnak rendelkezésemre állni szombaton. Maradjunk annyiban, jelen pillanatban van probléma. Ezt majd próbáljuk orvosolni, ahogy lehet. Egyébként felhívtam az Építőket, hogy el tudnánk-e halasztani a találkozót, mivel ez most segítség lett volna, a csapat fele kapcsán fennáll a kérdés, hogy pályára tud-e lépni vagy nem. Ők nemmel válaszoltak. Természetesen ezt elfogadjuk, és mindenképpen a legjobb tudásunk szerint fogunk játszani. Teljes mértékben beleállunk a meccsbe, nem feltett kézzel! Így sem félek a mérkőzéstől, hiszek a játékosokban, akik szerepet kapnak, mindent meg fognak tenni.
Csatlós Tamás, az Építők KC vezetőedzője: – Jól sikerült a felkészülésünk. A bajnoki rajton a Mohora ellen elégedett voltam a csapattal! Hozzáállásban és a játékban is rendben voltunk. Szeretnénk minél több meccset megnyerni és egyre több embert magunk mellé állítani. Szerethető, alázatos, jól játszó csapatot kiküldeni a pályára hétről hétre. Most hétvégén a legjobb és még veretlen ‘Lapujtővel játszunk. Ahogy említettem is, mi minden meccsre úgy megyünk ki, hogy szeretnénk nyerni. Persze tisztában vagyunk az ellenfél erejével, de egy jó mérkőzés lesz szerintem, sok nézővel. Vannak olyanok, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, és olyan is, aki munkahelyi elfoglaltság miatt nem lesz.
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 15. forduló, 2024. március 9. (szombat), 15.00:
Kazár KSE-Somos VSE
Kovács Gyula, a Kazár KSE játékos-edzője: – A téli időszakban próbáltunk még játékosokat igazolni, aminek hatására újabb négy fővel bővült a létszám. Úgy gondolom, hogy erősödni fogunk velük, és remélhetőleg több pontot fogunk tudni gyűjteni, mint az őszi szakaszban. Szombaton a listavezetővel találkozunk, hibátlan mérlegük önmagáért beszél. Nem szerencsés számunkra, hogy egy ilyen erős csapat ellen kezdjük meg a tavaszt, de megpróbáljuk a mérkőzésből kihozni a maximumot. Abban bízom, hogy a hazai pálya, és amiatt, hogy a lefújás után közösen születésnapot ünneplünk, ad még egy kis plusz erőt a csapatnak. „Guzmi”, isten éltessen sokáig! Hiányzók: Radics, Sulcz, Boros, Bozó, Földi, Juhász, Barna, Tátrai, Danyi, illetve Oláh.
Oláh Teofil, a Somos VSE vezetőedzője: – A felkészülést február elején kezdtük. Heti egy edzéssel, plusz egy gyakorló mérkőzéssel. Próbáltunk magasabb osztályú csapatokkal játszani, ami nagyon hasznos volt. Tavasszal a bajnokság megnyerése mellett szeretnénk megőrizni a veretlenségünket, és csökkenteni a kapott gólok számát. Az ellenfél utolsó felkészülési meccsét megnyerte egy magasabb osztályú csapat ellen, ez mindenképpen óvatosságra int minket. Hétvégén szeretnénk folytatni jó sorozatunkat és begyűjteni a három pontot. Tisztában vagyunk azzal, ez nem lesz egyszerű, az első találkozó mindig a legnehezebb, de bízom a gárdában. Lesz egy-két hiányzó, remélem, azért minél többen leszünk.
Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 15. forduló, 2024. március 10. (vasárnap), 15.00:
Patak FC-Nógrádsipek SE
Bella Sándor, a Patak FC vezetőedzője: – A hosszú téli szünet letelt, játékosaink zöme pihenéssel múlatta az időt, csupán egy-két ember járt terembe. Annyit elértünk, hogy egy újabb sérültünk lett! Felemás érzésekkel készülünk a tavaszi szezonra, mert ugyan nagyon bizakodóak vagyunk, sajnos úgy néz ki, továbbra sem lesz nagy keretünk. Ebben sérülések és magán jellegű gondok állnak, de nem siránkozni akarunk, hanem ha szűkösebb kerettel is, de eredményesek szeretnénk lenni a tavasszal! A felkészülésünk nulla, ilyen rossz még nem volt! Három meccset terveztünk, ebből egyet tudtunk le játszani, hétvégén meg már bajnoki mérkőzésre várjuk a Nógrádsipek csapatát. A mezőny egyik legszimpatikusabb gárdája, fegyelmezett, sportszerű futballt játszanak. Bár az ősszel mindkétszer nyertünk, egyik sem volt könnyűnek mondható. Most is hasonló forgatókönyvre számítok, kíváncsi vagyok csapatom teljesítményére is, és bízom benne, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Hiányzóink a sérülteken kívül azok lehetnek még, akiknek munkanap a vasárnap.
id. Kelecsényi Gábor, a Nógrádsipek SE játékos-edzője: – A téli pihenőnk a településen több közösségi programon való részvétellel telt. Majd január közepétől heti egy foglalkozással, később edzőmeccsekkel hangolódtunk a tavaszi szezonra. Egy játékost igazoltunk, páran sérülésből visszatérve pedig újra hadra foghatóak. Tavasszal is szeretnénk sportszerű meccseket játszani, és pontot, pontokat szerezni már az első három csapattól is, de elsősorban jót focizni hétvégéken és jó közösségnek megmaradni. Vasárnap Patakon szeretnénk jól kezdeni a szezont. Valószínű lesz egy-két hiányzónk.
Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 15. forduló, 2024. március 9. (szombat), 15.00:
Kétbodony SE-Nőtincs SE
Bartyik Róbert, a Kétbodony SE vezetőedzője: – A telet pihenéssel töltötte a csapat nagy része, páran teremben mozogtak a fiúk közül. Felkészülési mérkőzéseinken is elég vegyesen jöttünk össze, sajnos továbbra is az aznap jelenlevő játékosokból kell összegyúrni majd a kezdőtizenegyet. De ezzel valószínűleg minden csapat így lehet. Tavasszal szeretnénk újra jó teljesítményt nyújtani és minél előrébb végezni a tabellán, de igazán az volna a lényeg számomra, hogy jó közösség legyünk. Az majd hozni fogja magával a jobb eredményeket is. Nem gondolom, hogy a nőtincsi együttes sokat gyengült, bár tudom, hogy fontos játékosuk igazolt el, de ennek ellenére masszívak fognak maradni szerintem. Egy jó iramú meccsre számítok, ahol természetesen nyerni szeretnénk. Sajnos lesznek fontos hiányzóink, illetve páran sérüléssel bajlódnak, meglátjuk, mire leszünk képesek. Takács Bence, Farkas Zoli, Hornyák Ákos szinte biztosan nem lesz bevethető. Sportszerű mérkőzést kívánok mindkét csapatnak, és sérülésmentes rajtot mindenkinek!
Matyóka Ferenc, a Nőtincs SE vezetőedzője: – A téli szünet gyakorlatilag végig a felkészüléssel telt, ami rendben lezajlott. Két edzőmérkőzést játszottunk, amiknek az eredménye ismert. A fiúk elszántak, a dobogós helyezésünket mindenféleképpen meg szeretnénk tartani. Különösen a Kétbodonynál szeretnénk revansot venni, mert tavaly hazai pályán kétszer is megvertek minket. Most úgy készülünk erre a mérkőzésre, hogy szeretnénk meglepetést szerezni a szurkolóinknak is, ahogy az ellenfélnek is. A folytatástól azt várom, hogy jobb teljesítményt nyújtunk majd, mint ősszel, amikor volt három vereségünk. Ezt a számot szeretnénk minimálisra csökkenteni. Inkább érjünk el egy döntetlent, csak ne kapjunk ki, az az egy pont is sokat számíthat a végelszámoláskor. Mindig a legfényesebb érem lenne az elvárható teljesítmény, de így előzetesen talán az ezüsttel is kiegyeznék. A hazaiak kerete szinte nem változott, jó játékerőt képviselnek. Otthonukban maximális létszámban szoktak felállni és lelkesedésük töretlen. Szunter Csaba és Kovács Kristóf eligazolt. Egyébként nem lesz hiányzónk szombaton.