Vasárnap alsóházi riválisnál lép pályára a Nógrád vármegyei társulat.
Vasárnap a huszonhatodik kör keretein belül vár feladat a harmadosztály Közép-csoportjában szereplő Bánk-Dalnoki Akadémiára. Tizennégy órás kezdéssel a tizenötödik helyet elfoglaló, így alsóházi riválisnak mondható Cegléd otthonában lép pályára a Nógrád vármegyei brigád. A találkozó előtt a házigazdákat irányító Schmidt Balázs, illetve a sereghajtó vendégeket dirigáló Tábori Ákos is megosztotta előzetes gondolatait. Lássuk a felvezetőket!
NB III Közép-csoport, 26. forduló, 2023. március 19. (vasárnap), 14.00:
Ceglédi VSE-Bánk-Dalnoki Akadémia
Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep. Vezeti: Szabó Péter (Kovács Zoltán, Varga Levente)
Schmidt Balázs, a Ceglédi VSE vezetőedzője: – Eddig négy mérkőzésünk volt tavasszal. Úgy gondolom, a helyzethez képest jól szerepeltünk. Nagyjából pozitívnak tartom a mögöttünk hagyott meccseket. Nehéz ellenfelek voltak, de szerintem kicsivel jobb játékkal több pontot is szerezhettünk volna. Nagyon nem kell messzire menni a célok kapcsán, egyértelműen a bennmaradásért dolgozunk és azt kell minél előbb kivívni! Amennyire lehetett, fölkészültünk az ellenfélből. Nehéz mérkőzés lesz, de bízom benne, hogy nyertesen tudjuk majd elhagyni a pályát. Széplaki eltiltott. Rajta kívül szerencsére mindenkire számíthatok.
Tábori Ákos, a Bánk-Dalnoki Akadémia vezetőedzője: – Az elmúlt mérkőzés első harminc percében mutatott játék volt az, amit szeretnék látni a csapatomtól. Az akarással nincs probléma, küzdenek a játékosaim de mindig akadt egy két súlyosabb egyéni hiba, amit ellenfeleink ki is használtak, ezeket minimálisra kell csökkentenünk. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, ennek tudatában fegyelmezett, küzdő és bátor játékot várok a csapattól. Haffner és Molnár hiányozni fog.