2024.12.21.

Surranópályán lett bajnok az Észak Kapuja

Az utolsó forduló után változott az éllovas kiléte a balassagyarmati teremtorna első osztályában, az már korábban eldőlt, hogy a második vonalban az Alcoholic lett az aranyérmes.

Szombaton mindkét osztály küzdelmei befejeződtek a balassagyarmati téli teremtornán. Nem mindennapi hajrában dőlt el a bajnoki cím az első osztályban. A Talent fiataljai remek diadalt arattak a korábban jó darabig éllovas Csibészek ellen, amivel egyúttal kikaparták a gesztenyét a meccs nélkül pontokat szerző, surranópályán révbe érő Észak Kapujának. Az utolsó körben nyerni tudott még a bronzmedáliáig jutó Selecao és a Fekete Vonat. Egy ligával lejjebb már korábban ismert volt, hogy az Alcoholic Bilbao gyűjtötte be az aranyérmet, mely gárda ezúttal is örülhetett. A szabadnapos Focifan lett a második, az óvást követően három egységet elkönyvelő Fegyencváros pedig a harmadik, megelőzve a győzelemmel záró Katar-Zist. A mezőny tét nélkül bíró találkozóján sikeres fellépéssel intett búcsút az idénynek az Al Hilal. Lássuk a részleteket!

XXXVI. Balassagyarmati Téli Teremlabdarúgó Bajnokság:

I. osztály, 7. forduló:

Fekete Vonat-Inteam 4-3

Gól: Mátyás P. (4), ill. D. Ohajda (2), Jozsko

Befu-Selecao 2-5

Gól: Tóth B. (2), ill. Kapa (5)

Talent 2019 SE-Csibészek 2-0

Gól: Brezovszki, Petrás

Big Black Cook-Észak Kapuja 0-3 (játék nélkül)

A Big Black Cook nem állt ki, ezért az Észak Kapuja játék nélkül szerzett pontokat. 

Különdíjasok:

Legjobb játékos: Mátyás Zsolt (Fekete Vonat)

Legjobb kapus: Oláh Martin (Csibészek)

Gólkirályok: Mátyás Péter (Fekete Vonat), Kapa Sándor (Selecao)

Végeredmény:

II. osztály, 9. forduló:

Nógrádmegyer BSE-Fegyencváros 7-4, óvás után: 0-3

Gól: Rácz V. (2), Berki M. (2), Rácz M. (2), Ökrös Sz., ill. Makkai (2), Szugyiczki, Bagyal

Al Hilal-El Nino 3-1

Gól: Bozsó, Gerliczki, Cseri, ill. Petényi

Casanova-Alcoholic Bilbao 2-6

Gól: Takács, Gréczi, ill. Jakus (2), Szabó L. (2), Pap, Farkas

Blöff FC-Katar-Zis 4-6

Gól: Mravik, Borkó, Csillik, Erdélyi, ill. Jele (4), Telek, Kovács R.

Szabadnap: Focifan.

Különdíjasok:

Legjobb játékos: Balga Balázs (Alcoholic Bilbao)

Legjobb kapus: Farkas Dávid (Fegyencváros)

Gólkirály: Berki András (Focifan)

Leggyorsabb gól: Berki Máté (Nógrádmegyer BSE)

Végeredmény: