A Somos, a Héhalom és a Varsány is vereséggel folytatta felkészülését.
Az előző hétvégén szűkebb környezetünk három tagja is ilyen-olyan felkészülési találkozón lépett pályára. A vármegyei első osztályú Somos és Héhalom is vereséggel zárt, a Pest vármegyei focivérkeringésben hasonló szinten focizó Veresegyház, illetve a budapesti második ligában vitézkedő Mészöly FSE-vel szemben. A régiónk második vonalában versenyző Varsány SE simán kikapott a Pest vármegyei harmadosztályba frissen feljutó Kerepestől.
Felkészülési mérkőzések:
Veresegyház VSK-Somos VSE 4-2
Somos VSE: Bozóki – Ruzicska, Dóra, Guger, Alszegi – Sohár – Takács, Kiss, Mendi – Kurunczi, Móga. Cserék: Nagy Sz., Büki, Soós, Iványos, Triz, Gali. Vezetőedző: Apró Attila.
Gól: Kiss, Mendi
Apró Attila: – A stabilitást adó érett játékosaink nélkül játszottuk ezt a mérkőzést, azzal a céllal, hogy a már gyakorolt játékszervezési elveket mélyítsük. Ebből a szempontból tetszetős támadásokat építettünk és a kapott gólokat szinte mindig egy kidolgozott, ám kihagyott helyzet előzött meg. A stabilitás hiányzott, de helyzetekig sokszor eljutottunk.
Héhalom SE-Mészöly Focisuli SE 0-5
Héhalom SE: Szilágyi – Kolarovszki, Nagy Á., Tancsik, Gólya – Ocsovszki, Matusik, Fodor, Nguyen – Hajdú, Surányi. Cserék: Farkas, Szeibert, Oláh K., Molnár, Ruska. Vezetőedző: Berkes László.
Berkes László: – Egy BLSZ II-es csapattal találkoztunk, amely nagyon jó színvonalat képvisel. Céljuk a feljutás a BLSZ I-be. A vármegyei egy elejére tudnám őket bekalibrálni. Ennek megfelelően játszottak. Huszonkettes kerettel érkeztek, úgyhogy mindkét félidőben tizenegy-tizenegy játékost tudtak szerepeltetni. Ezt csak azért mondom el, mert a második félidőre nagyon elfáradtunk, egy friss csapat ellen kellett újra harcba szállni. A végére elfogytunk és kialakult egy nagyobb arányú vereség. Azt gondolom, a srácok megtettek mindent, amit vártunk ettől a mérkőzéstől. A futóminőségben még kell fejlődnünk, de a -mennyiség már megvolt. Véget is ért a felkészülési időszak ezen szakasza. Várom most már azokat a minőségi edzőmeccseket, ahol mi is tudunk esetleg dominálni vagy minőségi játékot produkálni.
Kerepesi VSE-Varsány SE 8-1
Varsány SE: Baráth – Horváth P., Fábián R., Király Sz., Kiss P. – Havasi, Unyi, Báránkó, Fábián A. – Lőrik, Lehoczki. Cserék: Király B., Cseri, Kiska, Gáspár, Kartnyák. Játékos-edző: Fábián Róbert.
Gól: Kiska
Fábián Róbert: – Egy jól előkészített pályán, sok hiányzóval érkeztünk az edzőmérkőzésre. Egy olyan ellenféllel találkoztunk, aki mindenben felülmúlt minket. Nem bírtuk felvenni velük a ritmust, nehéz is olyan csapat ellen, aki hármat edz egy héten! Gratulálok a Kerepesnek a mutatott játékához, a kulturált focihoz és köszönjük a meccs utáni vendéglátást! Sok sikert kívánunk nekik a bajnokságban!