Észak-Nyugati vármegyei hármas edző-tippelde
Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán. A mostani idényben is fut majd egy tippelgetős rovatunk …

Nem tudott meglepetést elérni a Cered. Vasárnap Cereden tette tiszteletét a Nógrádmegyer a vármegyei harmadik vonal keleti-csoportjának tizenhetedik körében. Egy …
Felsőpetényben is győzött Berta János tavasszal még hibátlan együttese. Vasárnap Felsőpetényben volt jelenése a Bercelnek a vármegyei harmadosztály dél-nyugati-csoportjának tizenhetedik …
A szezon korábbi részében legyőzőre nem találó Érsekvadkert II-nél nyert Havay Zoltán csapata. Vasárnap a Rétságot fogadta az Érsekvadkert tartalék …
Keszegen zsebelt be három pontot Matyóka Ferenc brigádja. Vasárnap Keszegen járt a Nőtincs a vármegyei harmadosztály dél-nyugati-csoportjának tizenhetedik fordulójában. Bár …
Hiába vezetett a végül alulmaradó Zagyvaróna. Vasárnap a Zagyvarónát fogadta a Kazár a vármegyei harmadik vonal keleti-csoportjának tizenhetedik fordulójában. Nagy …
Ismét vereséget szenvedett a Borsosberény. Vasárnap a Borsosberényt fogadta a Bernecebaráti-Kemence a vármegyei harmadosztály észak-nyugati-csoportjának tizenhetedik körében. Elég gyorsan, negyedóra …
Nem tudta igazolni a papírformát a megbotló Kétbodony. Vasárnap Egyházasdengelegen tette tiszteletét a Kétbodony a vármegyei harmadosztály dél-nyugati-csoportjának tizenhetedik körében. …
Egy hajszál választotta el a meglepetéstől a Felsőtoldot. Vasárnap a Felsőtoldot fogadta az Ecseg a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának tizenhetedik fordulójában. …