Újabb pontokat zsebelt be a Tar
Mátraverebélyben igazolta a várakozásokat Grexa Szabolcs brigádja. Szombaton Mátraverebélyben volt jelenése a Tarnak a vármegyei másodosztály tizenötödik körében. Bár már …
Mátraverebélyben igazolta a várakozásokat Grexa Szabolcs brigádja. Szombaton Mátraverebélyben volt jelenése a Tarnak a vármegyei másodosztály tizenötödik körében. Bár már …
Videós összefoglaló az NB III-as salgótarjániak vereségéről. Mint arról korábban már beszámoltunk, vasárnap a Putnokot fogadta az SBTC a harmadik …
A Nőtincs ellen jutott öt gólig Balga Ferenc együttese. Szombaton a Nőtincset fogadta a Dejtár a vármegyei harmadik vonal nyugati-csoportjának …
A Bercelen kerekedett felül Oláh Norbert brigádja. Szombaton a Feláldozhatóknál tette tiszteletét a Bercel a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának tizenhetedik körében. …
Mihálygergén gyűjtött pontokat Csicsman Tamás legénysége. Szombaton a Karancsalját fogadta a Mihálygerge a vármegyei másodosztály tizenötödik körében. Kovács révén gyorsan …
Hiába szereztek vezetést a salgótarjániak, öt góllal válaszolt a Putnok. Szombaton a bajnoki címre hajtó Putnokot fogadta az SBTC a …
Az együttesek edzői osztották meg gondolataikat a vármegyei másodosztályú bajnoki kapcsán. Vasárnap Bánk-DUSE II-Romhány találkozóra került sor a vármegyei második …
A csapatok mesterei álltak a kameránk elé az ifjúsági bajnoki lefújása után. Vasárnap Bátonyterenyére látogatott a Karancslapujtő a vármegyei U19-es …
Mindkét csoportban lepergett a tizenhetedik kör. Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 17. forduló, vasárnap: Felsőtoldi Cserhát TSE-Ziccer SZSE Nagylóc 0-1 Vanyarc-Héhalom …
Befejeződött a tizenötödik kör. Vármegyei II. osztály, 15. forduló, vasárnap: Bánk-DUSE II-Romhány KSE 2-9 Somos VSE-Rimóci SE 5-0 Nógrádmegyer BSE-Karancslapujtő …