2025.05.09.

Idegenbeli csörték várnak az élmezőnyre a vármegyei másodosztályban

A Karancsberény Varsányra hivatalos, a Romhány Nógrádmegyerbe látogat, a Karancslapujtő II Mihálygergén vizitál.

A mostani hétvégén a huszonegyedik kört rendezik meg a vármegyei másodosztály 2024/2025-ös szezonjában. Három-három mérkőzést bonyolítanak le szombaton és vasárnap. Lássuk, mit várunk a soros műsortól!

Vármegyei II. osztály, 22. forduló:

2025. május 10. (szombat), 17.00:

Mihálygerge SE-Karancslapujtő KSE II

Egyértelmű esélyesként tekinthetünk a táblázaton jóval előrébb fellelhető vendégekre, akiknek be is kell húzniuk a pontokat, ha nem szeretnének hátrányba kerülni riválisaikhoz képest. Ugyan a házigazdák vereséggel melegítettek, hetven percig méltó ellenfelei voltak az éllovasnak, mely teljesítményre építhetnek a későbbiekben is. Most egy hasonlóképpen nehéz küldetés vár Smelkó Károly brigádjára, bravúr volna a javából bármilyen jellegű meglepetés, elsősorban a számukra ismerős környezetre támaszkodhatnak a hazaiak. A ‘lapujtőiek négy meccs óta veretlenek, perpillanat éppen csak lemaradnak a dobogóról, de adott esetben még a bajnoki cím is karnyújtásnyira lehet. Szóval tényleg nem fér bele a hiba a látogatók számára, és bár nagy butaág lenne, ha egy laza karlegyintéssel lerendeznék a másik oldalt, amennyiben kellőképpen odafigyelnek, akár simább, akár nehezebb körülmények között, de lebirkózhatják ellenlábasukat.

Karancsalja MSE-Balassagyarmati SC

Ennek a párosításnak is adott a favoritja a vendégek személyében, egy sanda gyanúnk szerint viszont nem fogják olcsón adni a bőrüket a csínytevésben reménykedő hazaiak. A balassagyarmatiak a folytatásban megtartanák a még előkelőnek mondható ötödik pozíciót, ambícióik elérése érdekében azonban az ilyen jellegű küldetéseket be kellene húzni, kezdve a soros erőpróbával. Az idegenbeli fiaskóval hangoló házigazdák egyébként a mezőny hátsó traktusában tanyáznak, pár helyet még akár előre is léphetnek, nemesebb ambíciókért már nem küzdhetnek. Persze ettől függetlenül biztosak lehetünk abban, hogy szeretne még begyűjteni pár részsikert Csicsman Tamás brigádja, először is most szombaton. Meglátjuk, milyen napot fognak ki a látogatók, akik jobbik arcukat bemutatva felülkerekedhetnek ellenfelükön, máskülönben akár egy nehéz kirándulás is lehet a sztori vége, mert tényleg nem írnánk le a szeszélyes karancsaljaiakat.

Mátraverebély-Szentkút SE-Bánk-DUSE II

Toronymagas esélyesként kelhetnek útra az előző körben szabadnapot kivevő, akkori csörtéjüket nem vállaló vendégek, akik ezúttal a sereghajtónál gyarapítanák pontjaik számát. Az önbizalom tekintetében alaposan megtépázott hazaiak továbbra is bajnoki egység nélkül állnak az utolsó helyen, a legutóbbi körben tizennégyszer kapituláltak. Ennek ellenére továbbra is hétről hétre becsülettel hajtanak a ‘verebélyiek, bízva a csodában, hogy még ebben a kiírásban megszakadhat egyre negatívabb periódusuk. Az immáron öt forduló óta csak vereségeket szenvedő, emiatt szépen lassan az alsóházba alászálló látogatók most egy ideálisnak nevezhető gárda otthonában kecmereghetnek ki a gödörből, mindenféleképpen illene nyerniük és visszatérni a helyes ösvényre. A házigazdák az esélytelenek nyugalmával várhatják a kezdősípszót, bízva abban, hogy talán eljön az általuk már igen csak várt szerencsés csillagállás…

2025. május 11. (vasárnap), 17.00:

Varsány SE-Karancsberény-Újbuda Liga

Favoritként kelhetnek útra az öt forduló óta veretlen vendégek, akiknek mindenáron be kell húzniuk a pontokat a bajnoki cím megszerzése érdekében. Persze befolyásolhatja az ütközetet, hogy a házigazdák éppen milyen napot fognak ki. Korábban már bebizonyította Fábián Róbert társulata, hogy akár a mezőny legjobbjai ellen is fel tudja venni a kesztyűt, de például a legutóbbi hétvégén totálisan maga alatt teljesített a kétarcú brigád. Nyilván nem a véletlen műve volt, hogy jó darabig veretlenek voltak tavasszal a varsányiak, az előző két fordulóban viszont rendre kikaptak. Hamarosan kiderül, folytatódik-e ez a negatív tendencia vagy újra sikerül megráncigálni az oroszlán bajuszát, mely tett komoly kalapemelést is érdemelne. A vendégeknek azonban mit sem kell törődnie a vetélytárs lelkiállapotával, nekik „csak” meg kellene tenni egy újabb fontos lépést a hőn áhított célok elérésének irányába. Nem biztos, hogy egyszerű lesz ez a küldetés, de nem ismerhet pardont Berki Krisztián legénysége.

Nógrádmegyer BSE-Romhány KSE

Ezt a párosítást nagyjából úgy lehet beharangozni, mint az előzőt. Ugyan a vendégek személyében adott az esélyes, finoman szólva sem árt résen lenniük, ha nem akarnak hoppon maradni. A ‘megyeriek sokáig nem kaptak ki ebben a naptári évben, aztán némiképp megtorpantak és kétszer is alulmaradtak, mígnem az elmúlt körben játék nélkül jutottak pontokhoz ellenfelük ki nem állása miatt. Az tuti, hogy egy kellőképpen feltüzelt társaság fogja majd fogadni vetélytársát, mérget vehetünk rá, hogy nem fogja olcsón adni a bőrét Grúz Tamás csapata. Ettől függetlenül azonban az aranyéremet érő pozícióról perpillanat egy hangyányival lemaradó romhányiak sem hibázhatnak, nem számíthatnak kisasszonypartira, ezzel együtt, nyerniük kell, ha valóban bajnokok szeretnének lenni. Egy harcos, kiélezett csörte is kibontakozhat a pályán, ahol sok múlhat azon, meglévő tudásukon kívül, ezúttal mennyire teszik ki a szívüket és a lelküket is a gyepre a látogatók…

Tari SZE-Rimóci SE

Eltérő eredményekkel előrukkoló gárdák mérhetik össze tudásukat ezen a változatosnak kinéző csörtében. A tariak amúgy abszolút vállalható fiaskóban voltak érintettek a mögöttünk hagyott fordulóban, míg a vendégek hat nyeretlen küldetés után tudtak végre valahára ismét diadalmaskodni, ráadásul egy szomszédvári riválissal szemben. Lelkiállapot terén tehát jelenleg remekül festhet Bangó Rómeó együttese, mely lendület akár kitarthat vasárnapig is. Erről a forgatókönyvről persze hallani sem akarnak a nemrégiben rajtuk esett csorba kiköszörülésére készülő házigazdák, akik most otthonukban feledtetnék a múltkori zakót. Ez a terv nem is tűnik ördögtől valónak, saját játékterén lebirkózhatja ellenlábasát Grexa Szabolcs armadája. Nagy mértékben befolyásolhatja az ütközetet, hogy a rimóciak tényleg képesek lesznek-e folytatni eredményes formájukat vagy csupán tiszavirág-életűnek bizonyul majd az az arcuk, ezen adalék függvényében, arra sem kapnánk fel a fejünket, ha nem üres kézzel fejeznék be az összecsapást.

Szabadnap: Somos VSE.