A Keszeget fektette két vállra Bartyik Róbert brigádja.
Szombaton a Keszeget fogadta a Kétbodony a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának középházi rájátszásának nyitókörében. Valusz révén pár perc alatt előnybe kerültek a hazaiak, majd még a nyitónegyedórában büntetőből növelték lépésfórjukat. Hamarosan egy öngól nehezítette a látogatók dolgát, akik az első etap felénél újabb két alkalommal kapituláltak. Nem sokkal később Belencsák szépített, de rögtön a második félidő elején a mesternégyest elérő Kutnyik ismét eredményes volt. A játékrész derekán Burai tizenegyesből faragott övéi hátrányából, a hajrában pedig a tovább kozmetikázó Kiss Norbert állította be a végkifejletet. Hat háromra nyertek a házigazdák.
Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, rájátszás, 1. forduló:
Kétbodony SE-Keszegi SE 6-3 (5-1)
Vezette: Varga P. B. (Sáfrány Sz. T., Tőzsér Á.)
Kétbodony SE: Ivanics – Majer, Nagy J., Gubó, Tóth J., Szorcsik, Boros, Valusz, Nagy B. (Majoros, 29.), Jávor, Kutnyik. Edző: Bartyik Róbert.
Keszegi SE: Rojkovics – Burai, Rácz, Kiss A., Turcsán, Nagy Á., Kapoun (Urbán, 70.), Belencsák, Baranyi (Kiss N., 55.), Bujtár, Sintár. Játékos-edző: Kiss Norbert.
Sárga lap: Jávor, ill. Kiss A.
Gól: Valusz (7.), Kutnyik (15., 22., 24., 49.), Nagy Á. (17., öngól), ill. Belencsák (31.), Burai (71.), Kiss N. (78.)
Jók: Kutnyik (a mezőny legjobbja), Jávor, Majer, Valusz, ill. Belencsák, Rácz, Kiss A., Turcsán
Bartyik Róbert: – A szezonban először voltunk ilyen kevesen, ráadásul többen is sérüléssel bajlódnak, de így is egy jó „edzőmérkőzést” játszottunk. Próbáltuk a letámadást gyakorolni, ez sikerült is, hiszen cirka húsz perc alatt az érdemi kérdések eldőltek. Utána a sérülések, a fáradtság miatt kicsit belealudtunk a meccsbe, majdnem sikerült elszórakozni az előnyünket. Remélem, Nagy Bálint sérülése nem lesz súlyosabb, mint aminek látszott, innen is mielőbbi felépülést neki! A Keszegnek köszönöm a sportszerű mérkőzést, jövő héten kísérletezünk tovább.
Kiss Norbert: – Nehezen indult számunkra a találkozó, hiszen az első fél órában öt gólt kaptunk, amelyekből négy saját hibából született. Ennek ellenére a csapat nem adta fel és a második félidőben sikerült szépítenünk. Belencsák Marcell találata után újabb gólt kaptunk, de a hajrában Burai Dávid büntetőből volt eredményes, majd egy újabb góllal hat háromra alakítottuk a végeredményt. Több lehetőségünk is volt, amikkel akár szorosabbá tehettük volna a mérkőzést. Gratulálunk a csapatnak a küzdésért és a három rúgott gólért, a Kétbodony együttesének pedig sok sikert kívánunk a folytatásra!
A bajnokság aktuális állása: