A hosszú idő után ismét kikapó Nagylócot győzte le Berta János együttese.
Vasárnap Bercelen járt a Nagylóc a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának huszadik körében. Remek kezdéssel vágtak neki a rangadónak a hazaiak, akik Hugyecz révén két perc alatt előnybe kerültek. Egy darabig még nem is tudtak igazán feleszmélni a látogatók, így nem hatott meglepetésként, hogy tovább nőtt a különbség. Dallos köszönt be. Lassacskán feleszméltek a vendégek, akik ugyan a szünetig nem válaszoltak, rögtön a második felvonás elején igen. Mihalik János szépített. A hátralévő időben mindent megtett az egyenlítés érdekében az éllovas, mindhiába. Mészáros remekelt és lehúzta a rolót, így komoly skalpot begyűjtve, kettő egyre nyertek a házigazdák.
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 20. forduló:
Bercel KSK-Ziccer SZSE Nagylóc 2-1 (2-0)
Vezette: Kovács M. (Rácz D., Bárány M.)
Bercel KSK: Mészáros – Hugyecz (Makkai, 62.), Dallos, Turi, Gyurika, Jakus, Zagyi (János, 46.), Szklevan, Simon, Terman, Kiss T. (Kovács R., 69.). Játékos-edző: Berta János.
Ziccer SZSE Nagylóc: Bangó – Baranyi (Oláh K., 86.), Oláh Á., Mihalik Sz., Oláh R., Mihalik J., Csik R., Tőzsér (Varga, 70.), Rácz, Balázs (Virág, 51.), Ökrös. Edző: Szőrös Róbert.
Sárga lap: Szklevan, Kiss T., ill. Baranyi, Oláh R.
Piros lap: Mihalik Sz. (90., Ziccer SZSE Nagylóc)
Gól: Hugyecz (2.), Dallos (26.), ill. Mihalik J. (48.)
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat
Berta János: – Szerettük volna bebiztosítani helyünket a top négyben, ezért a győzelmet tűztük ki célul a mai napon. Tudtuk, hogy ehhez száztíz százalékot kell adnunk a tavasszal még hibátlan ‘lóciakkal szemben. Egy kulcsjátékosom kiválása és a középpályánk stabilabbá tétele miatt kicsit át kellett variáljam a csapatot, ami szerencsére jól sült el. Nagy elánnal kezdtük a mérkőzést és sikerült is vezetést szereznünk az első percekben, amelyre később sikerült még egyet rúgnunk. A vendégek ezután ritmust váltottak és több helyzetet is kialakítottak, főleg pontrúgásokból. A második félidő elején egy nagy átlövéssel hamar szépítettek a vendégek. Ezután több helyzetet is kialakítottak, de a kapusunk szépen állta a sarat. Végül sikerült megőriznünk egygólos előnyünket, így nagy győzelmet arattunk! Ez egy igazi csapatsiker, amelyhez minden játékosom hozzátette tudása és akarata legjavát. Köszönöm nekik. A ‘lóciaknak pedig további sok sikert kívánok!
Szőrös Róbert: – Sajnos a mérkőzés előtt pár órával derült ki, hogy az összeszokott teljes védelmünk hiányozni fog. Az elképzelt felállás és taktika így mehetett a kukába. A védelembe támadójátékosainknak kellett beugraniuk. A mérkőzés elején gyors gólt kaptunk sajnos, a kihagyások és nagy kavarodások miatt. A második bekapott gól is saját hibánkból jött össze. Ezután minden mindegy alapon átszerveztük lehetőségeinkhez képest a csapatot, és elkezdtünk visszajönni a mérkőzésbe. A második félidő elején sikerült is a szépítés, de több gólt nem tudtunk szerezni. Az egész mérkőzés alatt volt négy-öt kapufánk, több nagy ziccerünk és a hazaiak kapusa is kiváló formában védte több lövésünket is és minden labda hozzájuk pattant általában, nem volt szerencsénk sem. Az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, de mi uraltuk a mérkőzést a helyzeteket tekintve. A pályán sportszerű, küzdelmes, néhol keményebb belépőkkel teli mérkőzés volt mindkét csapat részéről, kisebb sérülésekkel, ami a mérkőzés végéhez közeledve átalakult a sportszerűtlen irányba. A játékosainkat többször is sértegették a hazaiak, majd egy esetnél a nézőtérről is leköpdösték játékosunkat, ami után már nem a játékról szólt a mérkőzés, mi is belementünk kicsit a civakodásba. A forduló mérkőzésének teljesen megfelelt a mutatott játék alapján mindkét csapat, és reméljük, a rájátszásban kevesebb hergelés éri majd a csapatunkat és nyugodtabb légkör jellemzi majd az összecsapást, még ennél is magasabb színvonallal. Gratulálunk a győzelemhez!
A bajnokság aktuális állása: