2025.03.05.

Nekivág a tavaszi idénynek az SBTC

Szombaton a DVSC II vendégeként lépnek pályára a harmadosztályú salgótarjániak.

A téli felkészülési időszak leteltét követően szombaton ismét pontokért küzdhet az NB III Észak-Keleti-csoportjában versenyző SBTC. Tizenhárom kezdéssel a tabellán a fekete-fehérektől jelenleg két hellyel és négy egységgel lemaradó, így tizenharmadik pozíciót elfoglaló DVSC második számú csapatánál vizitál a Nógrád vármegyei alakulat.

A bajnokság tizennyolcadik körében esedékes mérkőzést Salgótarján Megyei Jogú Város önkormányzatának szponzorálásának köszönhetően élőben közvetítjük weboldalunkon.

Szokásunkhoz hűen, a mostani találkozót megelőzően is megszólaltattuk az érintett társulatok mestereit. A hazai fiatalokat irányító Máté Péter mellett az utóbbi hónapokban a vendégek kispadján Sebestyén Szilárdot helyettesítő Tóth Csaba is megosztotta előzetes gondolatait. Lássuk a felvezetőket!

NB III Észak-Keleti-csoport, 18. forduló, 2025. március 1. (szombat), 13.00:

Debreceni VSC II-Salgótarjáni BTC

Debrecen, DEAC Sporttelep. Vezeti: Kakuk Szabolcs (Varga Levente, Juhász Bálint)

Máté Péter, a Debreceni VSE II vezetőedzője: – Nagyon jónak értékelem a felkészülési időszakot, mert sikerült elvégezni azt a munkát, amit terveztünk, kíváncsian várjuk a bajnoki rajtot. A tavaszi szezontól egy stabilabb játékot várok mindenféleképp, kiszámíthatóbb csapatjátékot, illetve bízom benne, hogy a srácok fejlődése továbbra is töretlen marad, és remélem, hogy eredménnyel is párosul, akár már a hétvége folyamán. A Salgótarjánnal játszunk, sajnos nem sok információval rendelkezünk. Biztos vagyok benne, hogy a pálya minősége, talaja meg fogja határozni a találkozónak a ritmusát. Egy fizikális csapat a Salgótarján, szerintem próbálják majd ezt kihasználni és sok párharcot fognak keresni. Azt gondolom, hogy párharcokban mi is erősödtünk az elmúlt hónapokban. Szeretnénk az ellenfélre ráerőltetni a saját játékunkat, akaratunkat, kontroll alatt tartani a meccset, és itthon tartani a három pontot. Egész jól állunk, a felkészülés alatt is kevés beteg, kevés sérült volt.

Tóth Csaba, a Salgótarjáni BTC asszisztensedzője: – A nyáron Sebestyén Szilárd felkérésére elvállaltam a segédedzői állást, mivel megszűnt a poltári felnőtt csapat, ahol edzősködtem, így könnyű volt a döntés. Szilárddal nagyon hosszú ideje ismerjük egymást és a pozícióra már régóta akart egy embert. Mivel én is csak a felnőtt focival dolgoztam (Fülek, Feled, Losonc, Ajnácskő, Poltár) gyorsan meg is egyeztünk. Egy kicsit elhúzódva született a döntés hogy az NB III-ban folytathatja a csapat, így az utolsó pillanatban érkeztem a gárdához. A felkészülés kicsit rövid volt, így nagyon sok munka várt ránk. A szezon eleje nehezen indult, sok meccsen egy góllal alulmaradtunk. Rendre kimaradtak helyzeteink és erőben sem voltunk kész. Nagyon sokat dolgoztunk, hogy a hibákat elhárítsuk, erőben ott legyünk és a helyzeteinket jobban kihasználjuk. Az utolsó hét mérkőzésre már sikerült is és elkerültünk a kiesőzónából. Decemberben Szilárd átesett egy tervezett térdműtéten, hogy a tavaszi szezon kezdetre ott tudjon lenni. Szerencsére nagyon jó állapotban van, és lassan visszatér a vezetőedzői pozícióba. Addig mi helyettesítjük őt az erőnléti edzővel. Az általa elkészített felkészülési tervet jól teljesítettük. Az erőnléti része nagyon jó sikerült, még a helyzetkihasználáson kell javítani és a taktikai részen egy kicsit csiszolni. A felkészülési mérkőzések is elég jól sikerültek. Meg tudtuk verni a Kálnó, illetve a Fülek csapatát, akik szintén a harmadik ligában szerepelnek, és nagyon jó helytálltunk Zólyomban is, második ligás ellenfelünknél. Ha a helyzeteinket jobban kihasználjuk, nyerhettünk volna a Füzesabony és a Csepel ellen is, ahol a meccsek nagyobb részében mi irányítottuk a játékot. Putnokon három félidőt játszottunk, ahol a második részében kimondottan jól futballoztunk Az átigazolási időszak pozitívan sikerült. Egy távozónk volt, Héjjas Zsombor, ő Németországban folytatja pályafutását. Kapusposztra Nideczki érkezett, egy fiatal, nagy ambíciókkal. A védelembe Illés Richárdot igazoltuk, akit Fülekről és Egerből ismertünk meg, egy kiváló labdarúgó. Támadósorba egy fiatalt szereztünk, Klein Konstantint aki nagy akarattal rendelkezik, és Katona Bencét a Karancslapujtőtől, reméljük, sok fontos góllal fog beköszönni. Ősszel sérüléssel bajlódott, de a felkészülése jól sikerült, és reméljük, hamarosan százszázalékos formában lesz. A cél mindenképp a bennmaradás és egy ütőképes csapat kialakítása, felkészítése következő szezonra. Szombaton nagyon nehéz mérkőzésre számítunk. Tudjuk, hogy egy nagyon jó erőt és játékot képviselő csapattal találkozunk. Köböl Máté játékára biztos nem számíthatunk, a Csepel elleni edzőmeccsen meghúzódott a térdszalagja. Két-három hét múlva már remélhetőleg bevethető lesz. Petrecsko is megsérült a ‘Lapujtő ellen. Filkor Benjámin kisebb sérüléssel bajlódik. Boros és Horváth a múlt hétvégi mérkőzést is kihagyták betegség miatt. Szerintem ők rendben lesznek szombatig.