2025.03.09.

Hétvégén már a vármegyei kettőben is pattog a labda

Vasárnap egy korábban már kétszer elhalasztott bajnokit fognak bepótolni.

A mostani hétvégén már a vármegyei másodosztályban is rendeznek bajnokit a 2024/2025-ös idény keretein belül. Egy korábban elhalasztott meccset fognak bepótolni vasárnap. Nézzük meg, mit várunk a találkozótól!

Vármegyei II. osztály, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés, 2025. március 2. (vasárnap), 14.30:

Tari SZE-Mátraverebély-Szentkút SE

Nagy valószínűséggel ezen a hétvégén már tényleg sor kerül a korábban két alkalommal is elhalasztott mérkőzésre. A mezőny két utolsó helyezettje csap össze ebben a párbajban. Vérbeli alsóházi viaskodással van dolgunk. Bár a tabellán csupán egy pozíció választja el egymástól a feleket a tariak javára, pontszámban jócskán megelőzik a másik oldalt, hiszen a látogatók még nem tudtak bajnoki egységet gyűjteni ebben az évadban. A sereghajtó igyekezett gyarapítani állományát a téli időszakban, ezzel szemben a hazaiak kerete szinte nem is módosult. Úgy érezzük, az immáron Grexa Szabolcs által irányított házigazdák számítanak a találkozó esélyeseinek, komoly fordulatként könyvelhetnénk el, ha rá tudna cáfolni a papírforma és rögtön ez évi első tétmeccsén megtáltosodna Verebélyi László brigádja.