2024.12.03.

Nyolc emberrel szerzett pontot a Zagyvaróna

Nem tudta kihasználni gól- és emberelőnyét a Bercel. 

Múlt vasárnap Zagyvarónán járt a Bercel a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának ötödik fordulójában. Hiába kezdtek jobban a vendégek, csak ziccerekig jutottak, a lelkes másik oldal pedig az első etap felénél előnyt szerzett. Megrázta magát a gólt kapó brigád, hamar jött a válasz, majd kisvártatva már ott volt a lépésfór. A szünet előtt büntetőből érkezett az egyenlítés, így fej fej mellett váltottak térfelet a csapatok. A második felvonásban a tripláig jutó Gyurika vezérletével gyorsan elhúztak kettővel a berceliek, itt azonban még mindig nem volt vége… Nem sokkal később faragtak a hátrányból a hazaiak, majd egy tizenegyes által remivé módosították az állást. Ezt követően az utolsó negyedórában három zagyvarónai játékos is piros lapot kapott, de ezt már nem tudták kihasználni a favoritként pályára lépő látogatók, így négy négyes döntetlennel zárult a változatos csörte. Lássuk a részleteket!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 5. forduló:

Zagyvarónai SE-Bercel KSK 4-4 (2-2)

Vezette: dr. Varga P. B. (Reviczki J., Balázs Gy.)

Zagyvarónai SE: Lenkei – Takács (Miskolczi, 46), Kovács M., Kovács B., Balogh, Péli, Kovács J., Oláh, Végi, Eczet (Kakucsi, 46), Balázs. Edző: Kaspár Zsolt.

Bercel KSK: Mészáros – Hugyecz, Makkai, Turi (Tátrai, 83), Gyurika, János, Jakus, Berta, Szklevan, Terman, Kiss. Játékos-edző: Berta János.

Sárga lap: Kovács M., Oláh, Végi, ill. Berta

Piros lap: Péli (84.), Kovács J. (77.), Balázs (88., mindhárman Zagyvarónai SE)

Gól: Kovács B. (23.), Oláh (40.), Péli (62., 74.), ill. Gyurika (28., 36., 47.), Hugyecz (56.)

Jók: Lenkei, Kovács B., Péli, ill. az egész csapat

Kaspár Zsolt: – Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk egy nagyon jó mérkőzést. Gyorsan váltottak át támadásba, az első húsz percben négy-öt nagyon-nagy ziccerük volt, eldönthették volna a mérkőzést. Hál’ istennek, a kapusunk jó napot fogott ki, meccsben tartott minket. Aztán egy jól eltalált lövéssel megszereztük a vezetést. A Bercel nem adta fel, fordított, aztán a félidő kettő kettő volt. A második félidő elején egy szép kontrából újra megszerezték a vezetést, majd egy egyéni hibából kettőre növelték az előnyüket. Nem adtuk fel, mentünk, sikerült kiegyenlíteni, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Ami mellet nem tudok elmenni, az a játékvezetés, ez a játékvezető már több mérkőzésen bebizonyította, hogy ő a főszereplő. Volt három kiállítás, ebből egy volt jogos, a másik kettő sima fault volt a félpályán, úgy gondolom, hogy ebből mérkőzésenként húsz-harminc is van, de ő ezzel a nagyképű, flegma stílusával irányította a mérkőzést, teljesen átvette a főszerepet, nagyon belenyúlt ebbe a mérkőzésbe, amit nem kellett volna. A három kiállítás megviselt, de büszke vagyok a srácokra, és megyünk tovább. A Bercelnek sok sikert kívánok, nagyon jó csapatuk van.

Berta János: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Sok helyzet kimaradt, ez meg is bosszulta magát. Elég tartalékosan tudtunk kiállni, sok sérülés stb. Ennek ellenére jól játszott a csapat. Gratulálok a Zagyvarónának, további sok sikert kívánok, mi pedig megyünk tovább.

A bajnokság aktuális állása: