Duplával vezette győzelemre csapatát a korábbi veretlen éllovas Dejtárt megtréfáló Nógrádsipek csatára.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre igyekezni fog megválasztani a Vármegyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A tizenhetedik fordulót követően a Nógrádsipek csatárára, Portik-Lukács Lorándra voksoltunk, aki csapata legjobbjaként duplázva segítette hozzá együttesét a korábbi veretlen éllovas Dejtár ellen elért három kettes diadalhoz. Most pedig jöjjön az egyébként Szécsényben papi szolgálatban lévő sportemberrel készült interjúnk!
– Milyen gondolatokkal készültek a korábban veretlen mérleggel éllovas Dejtár elleni mérkőzésre?
– Én ebben a csapatban olyan vagyok, mint egy porszem – kezdte Portik-Lukács Loránd. Úgy láttam, a gárda nagyon odaadóan, és olyan szándékkal készült, hogy nyerjen. Azt értékeltem, hogy nagyon erősen jelen volt a csapatszellem. Én is hozzátettem a magamét, de igazából a közösségnek a küzdőereje nagyon felszínre jött, és ez igen dicsérendő szerintem.
– Hogyan látta magát a mérkőzést?
– Az elején visszafogottan kezdtünk. Azon voltunk, hogy ne kapjunk gólt és az adódó helyzeteket használjuk ki maximálisan. Emellett azon voltunk, hogy ne mi fussunk az eredmény után, hanem vegyük át a játék dinamikáját és ezáltal előnyben legyünk. Nem szerettük volna engedni, hogy mindig ők irányítsanak, hanem mi is szerettünk volna jelen lenni a pályán.
– Minek lehetett köszönhető ez a szép győzelem?
– Nagyon erőteljesen megnyilvánult a pályán a csapat küzdőszelleme. Az is igaz, hogy volt egy lelkes hozzáállásunk. Azt lehetett látni, hogy az ellenfél jól bánik a labdával, ahogy azt is, ezen a szinten egy nagyon jó csapat. Mi viszont úgy futottunk ki a meccsre, hogy hozzuk ki a legtöbbet magunkból és nyerjük meg ezt a mérkőzést! Löketet adhatott az első találat, ami szerintem egy csodagól volt, mert mondhatni, nem szeretek fejelni, így ollózásból szerettem volna eredményes lenni, ami összejött.
– Honnan eredeztethető a futball szeretete?
– Mint minden gyerek, én is nagyon szerettem a focit, amivel a mai napig így vagyok. Azt gondolom, hogy papként, az egészséges testben az egészséges lélek összhangban van, és szükséges, hogy ez így legyen. Másrészt egy közösségi sport a labdarúgás, azt épít. Ezért is tartom fontosnak ezt a sportot. Összehozza az embereket. A játék közben mindenki a legjobbját adja, illetve önmagát, és ez valamiképpen így segít összehozni. Ez mindig is lényeges volt számomra a futballban.
– Miért éppen Nógrádsipeken űzi szeretett játékát?
– Onnan kerestek meg. Jó a közösség. Jó egy évvel ezelőtt, négy bajnokit játszottam, majd az ötödiken szalagszakadásom volt. Aztán egy évig nem is játszottam, Rómában teljesítettem szolgálatot. Most kerültem vissza és vágtam bele újra a sportolásba. Most kezdem egyre inkább megszokni a társaságot.
– Érdekesség, hogy a magyarországi papi válogatott oszlopos tagja, mely gárda színeiben nemrégiben hatodik helyig jutott a futsal Eb-n.
– Nagyjából hat éve vagyok tagja a csapatnak. Harminc esztendő óta szerveznek ilyen Eb-t. Minden évben megszervezik ezt különféle országokban. Az idén Albániában volt, ahol hatodikok lettünk tizenhét résztvevőből. Edzéseket nem tudunk rendszeresen tartani, mert szolgálataink vannak, de helyi szinten mindenki arra törekszik, hogy megoldja ezeket a kvázi edzéseket, hogy „fizikálisan” szinten tartsa magát. Nekem ez a helyi focizás segít ebben. Alkalomadtán nagypályás mérkőzéseken is részt veszünk, megfordultunk budapesti vagy a felcsúti stadionban. Most például kaptunk egy meghívást Bécsbe, egy ottani barátságos meccsre.
– Hivatása ismeretében érdekes lehet, hogy a focipályán el-elhangzanak trágár megnyilvánulások. Mennyire tud nehezen megbirkózni ezzel a jelenséggel a meccs egy-egy pillanatában?
– A csúnya beszólások a való életben is vannak, mindenhol megjelennek. Nyilván észre vettem, hogy a pályán is ott vannak. Úgy vélem, hogy egyfajta módon az ember mindig próbálja a feszültséget levezetni. Mindig arra szoktam bátorítani az embereket, találjanak ki olyan mondókát, amivel le tudják vezetni a feszültséget, és nem irányul sem istenre, sem az emberre. Tudom, hogy a jelenlétemmel sokakat befolyásolok, hogy visszatartsák magukat és figyeljenek. Ez is egyfajta (ön)nevelésre ad lehetőséget azok számára, akik komolyan veszik a hitüket vagy esetleg van egy tisztelet bennük, hogy tudjanak önkontrollt gyakorolni magukon. Az is fontos szerintem, hogy a papnak nem csak a templomban kell jelen lennie, hanem az élet minden területén, ahol az emberek és a nyáj megjelenik. Ugyanúgy diszkréten, alázattal kell képviselni magunkat és szeretettel viszonyulni mindenkihez.
– Mekkora szerepe van a hitnek a futballban?
– Nagyon érdekes, ha nézünk egy válogatott meccset, a lefújás után mindig eléneklik a himnuszt. Sok ember nem tudja, de akkor valójában imádkozik, amikor közösségben elénekli a himnuszt. Így igazából akarva-akaratlanul is közel kerül a hithez. Tudatosan vagy tudatlanul, de a hittel kapcsolatban van a foci, jelen van a sportban. Látjuk, hogy sok játékos, főleg dél-amerikaiak a becserélésük előtt keresztet vetnek. Nagyon sok focista hisz istenben, hogy jelen van. A közelmúltban Madridban voltunk, ahol létrejött egy kezdeményezés, a Lega Mariana Francescana. Ez egy Ferences Mária Liga, ami elindulóban van. Felvettük a kapcsolatot a Real Madrid akadémiájával vagy játszottunk már barátságos mérkőzést a Barcelona öregfiúk együttesével. Ott is tapasztaltuk, hogy a klasszisoknál mennyire jelen van a hit. Miután véget ér egy pályafutás, ugyanúgy megmarad.