2024.12.05.

Két vármegyei egyes csapat kikapott, egy ikszelt

A Szendehely remizett Budapesten, míg a Bánk-Dalnoki Akadémia és a Diósjenő vereséggel zárta aktuális edzőmérkőzését.

Múlt szombaton régiónk élvonalának három együttese is előkészületi találkozón szerepelt. A Diósjenő kikapott a Vác U19-es korosztályától. A Bánk-Dalnoki Akadémia alulmaradt az NB III-as Pénzügyőrnél. A Szendehely remizett a budapesti első osztályú Svábhegynél. Itt megemlítenénk, hogy további három gárdánk hoppon maradt. Az eredeti tervekkel ellentétben, a Silver Tüzép-Karancslapujtő, az Építők és a Mohora sem lépett pályára gyakorló meccsen az előző hétvégén.

Felkészülési mérkőzések:

Diósjenő SE-Vác VLSE U19 1-4 (1-1)

Diósjenő SE: Tóth R. – Varga N., Pincze, Varga M., Haljárszki – Balga, Pálinkás – Csuhara, Berki, Sebők – Monostori A. Cserék: id. Monostori L., Toldi. Megbízott edző: Krajcsek Gergely.

Gól: Pálinkás

Krajcsek Gergely:Elég foghíjasan sikerült ma megjelenni a mérkőzésre. Utólag is köszönjük a három ifistának és id. Monostori Lacinak, hogy segítettek nekünk, hogy ki bírjunk állni. Úgy gondolom, hatvan percig nem volt nagy gond. Hajtottunk, néhol még tetszetős játékot is tudtunk előadni. Utána sajnos kezdtünk elfáradni, jöttek a hibák, és velük együtt a bekapott gólok is. Összességében a meccs elérte a célját.

Pénzügyőr SE-Bánk-Dalnoki Akadémia 5-0 (1-0)

Budapest, Kőér utcai Sporttelep.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Sándor M., Hajdu, Frey, Török – Kovács P., Kozma – Szentpéteri, Haronisz, Kiss K. – Járvás. Cserék: Tőkés, Gyebnár, Bodnár, Szieber. Vezetőedző: Szász Jenő.

Szász Jenő: Vállalható mérkőzés volt, egy fizikális, jó csapat ellen. Csak egyéni hibából kaptunk gólt. Az első tíz perc kuka, viszont onnantól a félidő jól nézett ki. Nagy szél volt, ami inkább minket tréfált meg, a mi fiataljaink nem tudtak vele mit kezdeni.

XII. Kerület Svábhegy FC-Szendehely FC 2-2 (0-1)

Budapest, Kőér utcai Sporttelep.

Szendehely FC: Darázs – Dancsó, Németh Á., Pápai, Balogh – Wiedermann, Németh Á. V., Maczkó, Matolcsi, Kozma – Kaszás. Cserék: Kakukk, Weisz. Vezetőedző: Schwarcz Zoltán.

Gól: Kakukk, Pápai

Schwarcz Zoltán: Egy kellemetlen, agresszív ellenféllel játszottunk, amely néha kicsit a szükséges keménység határát is átlépte. Az első félidőben egész jól működött a játékunk, vezettünk is egy nullra. A második félidőre kicsit elfáradtunk, kissé szétesett a játékunk, korábban volt egy kényszerű cserénk is. Kozma András tizenhét évesen most játszotta első felnőtt meccsét és több játékos is sérüléssel küzdött. Az ellenfél fordítani tudott. A második góljuk erősen kétséges volt, nagy valószínűséggel les volt, de egy játékvezető volt, aki megadta. A csapat tartását jellemzi, hogy az utolsó percekben ki tudtunk egyenlíteni, így egy döntetlennel tudtunk eljönni. A mérkőzés összképe alapján, nekünk valamivel több helyzetünk volt, akár nyerhettünk is volna, de igazából reális ez az iksz, mert egyik csapat sem nőtt a másik fölé.