2024.12.22.

Elvárható sikert ért el a Felsőpetény

Pont nélkül maradt a Legénd.

Múlt vasárnap a Legéndet fogadta a Felsőpetény a vármegyei harmadik vonal Nyugati-csoportjának huszonegyedik körében. Már az első negyedórában beköszöntek a hazaiak, egy darabig viszont még nem nyugodhattak meg, sőt már a szünethez közeledve jött is az egyenlítés. Még a pihenőt megelőzően megrázták magukat a házigazdák, akik két újabb góllal rukkoltak elő, a duplázó Garai Gergő mellett Garai Máté is eredményes volt. A második felvonásban nem tudtak közelebb férkőzni a látogatók, ráadásul a hajrához érve még egyszer mattolták a védelmüket, így végül négy egyes sikert arattak a felsőpetényiek.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 21. forduló:

Felsőpetény SE-Legéndi SE 4-1 (3-1)

Vezette: Varga F. (Pásztor B. J.)

Felsőpetény SE: Piszár – Misják, Tóth P., Hegedűs, Parádi – Rendi (Belovai, 57.), Burai (Varga K., 77.), Tóth Z., Garai M. (Albert, 68.) – Garai G., Barnoki. Edző: Laczkovszki Zsolt.

Legéndi SE: Miklián – Gláz, Durucz, Oláh T. (Soós, 60.), Kucsera (Holló, 46.) – Lajos B. (Réczi, 77.), Urbán, Marozsán (ifj. Bujnyik, 80.), Megyeri – Takács (Szarvas, 83.), Mészáros. Edzők: id. Bujnyik János, Hanusz Péter.

Sárga lap: Oláh T., Mészáros

Gól: Garai G. (14., 38.), Garai M. (44.), Albert I. (75.), ill. Lajos B. (36.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Laczkovszki Zsolt: – Megérdemelt győzelmet arattunk! Jól játszottunk, mindenki nagy lelkesedéssel focizott. Sajnos még mindig javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, de jó úton haladunk. Végig uraltuk a mérkőzést. Garai Gergő gyönyörű gólokat szerzett szabadrúgásból, Máté pedig tökéletesen fejezte be a támadást. A cserejátékosaink is jól szálltak be a meccsbe, Albert pedig egy szép balos csavarással kialakította a végeredményt. Piszár még mindig bravúrral véd, ezt most is bebizonyította. Büszke vagyok a csapatom minden játékosára! Szeretném megköszönni a szurkolótáborunk jelenlétét, buzdítását, nagy erőt jelentenek számunkra! További sok sikert kívánok a Legéndnek!

id. Bujnyik János: – Tudtuk, hogy egy ügyes, fiatal csapattal találkozunk. Az első félidőben sajnos kaptunk két elkerülhető gólt. Az első után még kiegyenlítettünk. Egyenrangú ellenfelek voltunk a szünetig. A második félidőben megkaptuk a harmadikat és szétestünk. Egy-két ember elkezdett foglalkozni egyéb dolgokkal a foci helyett. A törvény pedig megírja, hogy innentől kezdve ez a hozzáállás vereségbe fog torkollni. Szerintem két jó csapat állt egymással szemben. Nekünk sajnos a helyzetkihasználásunk nem olyan volt, mint az ellenfélnek. A játékvezetés megfelelő volt, sőt jólelkű is, ezt a saját csapatommal kapcsolatban mondom. Gratulálok a Felsőpeténynek! Vasárnap ismét szabadnaposak leszünk. Szeretnénk edzőmeccset játszani, ha nem jön össze, marad a „B”-terv és próbálunk egy átmozgatást megcsinálni.

A bajnokság aktuális állása: