2024.12.22.

Ismét pontot tudott gyűjteni az Egyházasdengeleg

Tizenhárom vesztes fellépés után a Bernecebaráti-Kemence ellen ért el döntetlent a meglepetéssel előrukkoló csapat.

Múlt vasárnap Egyházasdengelegen volt jelenése a Bernecebaráti-Kemencének a vármegyei harmadosztály Nyugati-csoportjának huszonegyedik körében. Egyértelmű esélyeshez méltó módon kezdtek a vendégek, az első negyedóra be is vették a kaput, de nem sokáig örülhettek, mert hamarosan büntetőből érkezett a válasz. A szünetig a látogatók voltak inkább fölényben, de ez csak lehetőségekben mutatkozott meg. A második etapban akár a vezetést is megszerezhették volna a lelkes házigazdák, de már sem, sem a másik oldal nem tudott betalálni, így maradt az egy egyes döntetlen. Tizenhárom vereséget követően tudtak pontot szerezni a hazaiak.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 21. forduló:

Egyházasdengeleg FE-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) 1-1 (1-1)

Vezette: Varga F. (Pásztor B. J.)

Egyházasdengeleg FE: Jessin – Gyurik P., Bacskai, Báthy, Pete (Horváth Z., 57.) – Ruska (Kuszi, 73.), Bakonyi, Jambrich (Czindrity, 64.), Hajdú N. – Liptai (Gyurik B., 81.), Fűrész (Szűcs, 57.). Edző: id. Berkes Balázs.

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Marót – Vig, Nagy I. (Sági, 78.), Szabó Zs., Sasvári – Busai, Pál L., Repiczki, Gáspár E. – Szilágyi, Forgács. Edző: Németh Krisztián.

Sárga lap: Szűcs, ill. Sasvári

Gól: Fűrész (19.), ill. Busai (16.)

Jók: az egész csapat, ill. Repiczki

id. Berkes Balázs: – Egy küzdelmes, hajtós mérkőzést játszottunk a Bernecebaráti-Kemence csapatával. Gyorsan, már az első félidőben kialakult a végeredmény. Ezek után mindkét oldalon adódtak komolyabb lehetőségek de ezek kimaradtak. Így maradt a döntetlen. Gratulálok a csapatnak a remek teljesítményhez!

Németh Krisztián: – Elmondtam az öltözőben is, az elmúlt három hétben a dobogósokkal játszottunk, így az első hármat letudtuk. Azt is jeleztem, van hová fejlődnünk és hová javulnunk, de ahhoz, hogy ez megtörténjen el kell dönteni, mi a fontosabb. A kispályás foci, ahol szétrugdostatom magam vagy a mi csapatunk. Ha már a szezon előtt valaki ígéretet tett, hogy rendelkezésre áll, illik betartani, mert valamit valamiért. Ezt így nem lehet, ahogy most csináltuk. Kicsit magaménak kell érezni ezt a dolgot, ha a szavamat adom a csapat mellett és itt akarok egy közösséghez tartozni. A meccset mindezek ellenére jól kezdtük. Megszereztük a vezetést is és az első félidőben jól játszottunk. Voltak helyzeteink is, amik sajnos kimaradtak. Egy ártalmatlan szituációt követő tizenegyesből egyenlítettek a hazaiak. A második félidőben mintha másik arcát mutatta volna a társaság, mintha elfelejtettünk volna futballozni, kapkodóbbak és idegesebbek lettünk, ami kevés volt ahhoz, hogy nyerjünk. Gratulálok az ellenfélnek, sportszerű gárdát ismertem meg bennük!

A bajnokság aktuális állása: