2024.12.21.

Remekelt a Bánk-Dalnoki Akadémia II

Csúnya pofonba szaladt bele a Diósjenő.

Szerdán korábban elhalasztott bajnokit pótoltak be a vármegyei élvonalban. A Bánk-Dalnoki Akadémia II pályaválasztása mellett Diósjenő volt a meccs helyszíne, így az ismerősebb környezet a táblázaton előrébb lévő legénység mellett szólt. Ehhez képest remekül kezdett a tartalék alakulat, Szabó góllal zárta le az első negyedórát. Nem lassítottak a fiatalok, akik a szünetig el is döntötték az érdemi kérdéseket. Márkus büntetőből, Járvás akcióból talált be. A fordulás után sem tudtak megújulni a gyenge napot kifogó diósjenőiek, akik a hajrában még egyszer kapituláltak, Bóka alakította ki a csapata sima, négy nullás sikerét jelentő végeredményt.

Megyei I. osztály, a 21. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Diósjenő SE-Bánk-Dalnoki Akadémia II 0-4 (0-3)

Diósjenő, 70 néző. Vezette: Ordasi I. P. (Urbán V. P., Pál A.)

Diósjenő SE: Szaszovszki – Sebők, Pincze, Makkai, Bőgér Á. – Lami, Holman (Pálinkás, 69.), Krajcsek, Bőgér D. (Szunter, 53.) – Varga Gy. (Valent, 79.), Monostori A. Játékos-edzők: Bőgér Dávid, Varga Gyula.

Bánk-Dalnoki Akadémia II: Darabont – Szabó Sz., Márkus (Fogarasi, 57.), Frey, Nagy B. – Haffner, Szentpéteri, Nguyen (Bóka, 57.), Haronisz (Sándor M., 66.), Török (Bakir, 66.) – Járvás. Vezetőedző: Szász Jenő.

Sárga lap: Sebők, Makkai, Pálinkás, ill. Frey

Gól: Szabó Sz. (15.), Márkus (36.), Járvás (45.), Bóka (86.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Bőgér Dávid: A játék minden elemében felülmúltak minket. Sajnos ma nagyon-nagyon rossz napot fogott ki a társaság. Az első félidőben eldöntötte az ellenfél a mérkőzést, jól futballoztak, ügyesek voltak, jól mögénk kerültek. Buta gólokat kaptunk, a négyből legalább három elkerülhető lett volna. Elmarasztalni nem fogunk senkit, mert mindenki tette a dolgát, de ma ez így alakult. Megérdemelten nyert a Bánk, gratulálunk nekik a győzelemhez és további sok sikert kívánunk! A srácoknak azt üzenem, fel a fejjel, a hétvégén megpróbálunk javítani!

Szász Jenő: – Jól kezdtük a mérkőzést. Az volt a taktika, hogy végig menjünk rájuk, támadjuk le őket, ne engedjük azt, hogy felívelgessék a labdákat. Ez szerintem teljesült is a mérkőzésen. Ami egy kicsi hiányérzet, hogy az első félidőben sokkal több helyzetet lehetett volna kialakítani, illetve gólokat lőni, ha a támadó harmadban valamivel jobban koncentrálunk és a kulcspasszok jobban ülnek, de így is magabiztosan, három nullra vezettünk. A második félidőben mindenki megkapta a lehetőséget. Nem azért gyengült a játékunk, mert ők beálltak, hanem azért, mert az volt megbeszélve, hogy próbáljuk folyamatosan egy-két érintővel nyomás alatt tartani az ellenfelet, ehhez képest mindenki elkezdte vezetgetni a labdát, élvezték végre a srácok azt, hogy vezetünk egy csapat ellen, illetve ül minden nekünk. Ez viszont a meccs rovására ment. Megmondom őszintén, a második félidőben a gólon kívül talán két helyzetet alakítottunk ki, cipeltük jobbra-balra a labdát. Kissé mi estünk szét, úgy, hogy mi vezettünk három nullra. Szétnyílt a pálya. nem voltunk egymáshoz közel. Annak nagyon örülök, hogy végre tudtunk nyerni, mert már nagyon benne volt a levegőben, de úgy gondolom, hogy a második félidő gyengére sikeredett.

A bajnokság aktuális állása: