2024.12.22.

Döntetlent hozott a testvérek csatája

A Csatlós Csaba vezette Szécsény ponttal a zsebében távozott a Csatlós Tamás dirigálta Építők otthonából.

Szombaton a Szécsényt fogadta az Építők a vármegyei élvonal huszadik körében. Külön kuriózumot kölcsönzött a párbajnak, hogy edzőfronton egy testvércsata színezte a meccset. A hazaiakat irányító Csatlós Tamás a látogatókat felkészítő Csatlós Csabával nézett farkasszemet. Nagyobb elánnal vetették bele magukat a küzdelembe a házigazdák, akadtak is lehetőségeik, de sehogy sem tudták bevenni a kaput. Ahogy az első félidőben, a második felvonásban is hiába gyűrték egymást a társulatok, gól nem született. Közelebb álltak a sikerhez a salgótarjániak, ezen a napon viszont hadilábon álltak a helyzetek értékesítésével, így nulla nullás döntetlennel ért véget a csörte.

Megyei I. osztály, 20. forduló:

Építők KC-Szécsény VSE 0-0

Salgótarján, Forgách Sporttelep, 200 néző. Vezette: Kovács M. (Dobsonyi L., Horváth S.)

Építők KC: Hegedűs – Menczel, Szabó J., Gál, Tőzsér L. – Német, Baranyi D. (Klajban, 69.) – Budveszel Benjámin, Gyetvai, Oláh Sz. – Budveszel Benett. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Szécsény VSE: Csampa – Komár, Szokács, Máté D., Máté G. (Bene, 60.) – Mohácsi, Csatlós Cs. (Henglár, 80.), Kántor – Jedlicska, Szmolnik, Gombár (Király, 50.). Játékos-edző: Csatlós Csaba.

Sárga lap: Máté D., Mohácsi, Szmolnik, Komár

Jók: az egész csapat, ill. Csampa, Máté D.

Csatlós Tamás: – Jó meccset játszottunk! Szerintem legalább két-három góllal jobbak voltunk! Háromszor vezettük a kapura a labdát, amit sajnos kihagytunk, de van ilyen is. A kapusunknak nem kellett védenie. A kezdőben nyolc 2003-as és 2004-es születésű játékosunk van. Azt gondolom, van jövő ebben a csapatba. Ez a fiatalság, ha rutinnal is párosul, akkor sok meccset fogunk nyerni! Nagyon jó a közösség és szerintem sokat léptünk előre! Köszönöm mindenkinek, aki mellettünk van. Sokan voltak kint a meccsen, ami azt jelenti, hogy szeretik a szurkolók a csapatunkat. Bátyámnak sok sikert kívánok a folytatásban!

Csatlós Csaba: Nem túl jó előjelekkel indultunk neki a mérkőzésnek, mert a héten több játékosom is betegséggel és sérüléssel bajlódott, viszont ez nem menti fel csapatomat a mai harmatgyenge teljesítmény miatt! Szécsényi edzősködésem alatt még egyszer sem láttam ilyen enerváltan játszani a csapatot, de már a meccs után az öltözőben meg is beszéltük a dolgokat a srácokkal! Ellenfelünk minden tekintetben felülmúlt minket a mai napon, de így is tudtunk egy pontot szerezni, ami a találkozó egyetlen pozitívuma! További sok sikert kívánok az Építők csapatának a folytatásban, mi pedig össze kell, hogy kapjuk magunkat, mert ez kevés lesz céljaink eléréséhez!

A bajnokság aktuális állása: