Egyelőre adott a kérdés, vajon melyik csapat lehet a Nagylóc kihívója.
Az előttünk lévő hétvégén a vármegyei harmadik vonal keleti-csoportjában is beindul a 2025/2026-os szezon. Tíz gárda vág neki a küzdelmeknek. Négy abszolút újonccal. Elöljáróban nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az aranyérem legfőbb várományosának a címvédő Nagylóc tekintendő.
Adott a kérdés. Vajon ki lehet az a rivális, amelyik megállíthatja a regnáló bajnokot? Az utóbbi években fokozatosan lépegető Zagyvaróna például Kaspár Zsolt vezetésével ott lehet az elején, de akár a Kazár is pályázhat egy előkelőbb pozícióra.
A friss indulók közül a DUSE-Szirákra érdemes lesz figyelni, ahogy valószínűleg kellőképpen masszív lesz a Varsányi FE és a Magyargéc is. Jelenleg ezen társulatok ereje nehezen behatárolható, de úgy sejtjük, masszív brigádokra lehet számítani
Az utolsó utáni pillanatokban megmenekülő Vanyarc is képes lehet ott lenni a mezőny első felében. A Mátraterenye kapcsán egyelőre adott a talány, mi sülhet ki ebből az évadből.
A Felsőtold és az Egyházasdengeleg vélhetően az alsóbb traktusban lesz fellelhető, előbb említett csapat inkább elérhet majd olykor-olykor részsikereket, míg utóbbi alakulat ismét nehéz szezonnak néz elébe.