Tippünk szerint huszonkét csapat részvételével startolhat el a következő szezon.
2025. július 4-én délben ért véget a következő évaddal kapcsolatos nevezési időszak. Július 11-én tizenkét órakor pedig befejeződik a hiánypótlás az érintett gárdák számára. Hamarosan vélhetően központilag is ismertetésre kerüln majd a különféle bajnokságok összetétele. Mostani cikkünkben azt próbáljuk megtippelni, milyen résztvevőkkel rajtolhat el a 2025/2026-os idény régiónk legalacsonyabb vonalában.
Mint ismert, az elmúlt pontvadászatokhoz képest a Palotás, a Bercel, a Mátramindszent és a Nógrádsipek úgy döntött, egy szinttel feljebb folytatja. A Bernecebaráti-Kemence, a Felsőpetény és a Feláldozhatók pedig bedobni kényszerült a törölközőt. A Balassagyarmati SC csak a vármegyei harmadosztály szeretne indulni az előttünk lévő kiírásban, a BSE Palóc Farkasok, a Focifan, a DUSE-Szirák, a Magyargéc, a Mátraterenye, illetve a Varsányi FE pedig újdonsült tagként tervez starthoz állni. Ezúttal is fontos megemlíteni, a lentebb olvasható lista egyelőre még nem hivatalos. Amint kihirdetésre kerül a szezonnak nekivágó együttesek tényleges névsora, igyekszünk mihamarabb megosztani az érdeklődőkkel.
Tippünk a Vármegyei III. osztály 2025/2026-os mezőnyére: Balassagyarmati SC, BSE Palóc Farkasok UP SE, Dejtár SE, DUSE-Szirák, Egyházasdengeleg FE, Érsekvadkerti SE, Felsőtoldi Cserhát TSE, Focifan Futsal SE, Kazár KSE, Keszegi SE, Kétbodony SE, Magyargéc SE, Mátraterenye SE, Nógrádsáp-Legénd SE, Nőtincs SE, Patak FC, Rétság FC, Szügy-Talent 2019 SE II, Tari SZE II-Vanyarc, Varsányi FE, Zagyvarónai SE, Ziccer SZSE Nagylóc.