Több fontos információ is napvilágot látott a következő NB III-as kiírás kapcsán

Gabi

A 2020/2021-es szezonban ismét két csapatunk, a BSE és az SBTC versenyezhet majd a harmadosztályban.

Az elmúlt időszakban gyakorlatilag sorjáztak a különféle kérdőjelek az NB III következő évada kapcsán, holott például nógrádi szemmel sem mindegy, milyen változásokra kerül sor a 2020/2021-es kiírást illetően, hiszen immáron az újoncként abszolút vállalható szereplést maga mögött tudó BSE mellett a friss feljutó SBTC is újra a harmadik vonal tagjává vált.

Egy ideig a sötétben tapogatóztunk a soros idénnyel kapcsolatban, pénteken azonban több fontos válasz is napvilágot látott. Ilyen például, hogy régiónként szinte biztosan húsz résztvevőt köszönthetünk majd az augusztus 2-án induló pontvadászatban. Fontos tudnivaló, azon túl, hogy a bajnok feljut az NB II-be, öt kieső lesz, ráadásul a három csoport legrosszabb tizenötödik helyezettje is búcsúzik majd. Érdekesség, hogy egy év múlva automatikusan csökkenni fog a létszám ötvennégy klubra.

Megemlítendő még, hogy ősszel három fordulóra is szerdán kerül sor, az esztendőben utoljára december 6-án lépnek pályára a csapatok, két kört is előre fognak hozni a második félév programjából. Mindkét nógrádi alakulatnak fel kell tehát kötnie a gatyát, több tekintetben is, kemény bajnokságnak néznek elébe.

Next Post

A következő szezonban is a megye kettőben fog versenyezni a Bánk

Hiába a meglévő licence, ismét nemet mondott a feljutásra a csonka idényt bajnoksága élén záró csapat. Mint a tájékozottabb rétegek számára tudvalevő, pénteken délben bezárult a 2020/2021-es szezonnal kapcsolatos nevezési időszak. Akik az elmúlt időszakban követték híreinket, szembesülhettek vele, hogy a megye kettő előző évadbeli kiírásából a Nőtincs SE és […]
error: Content is protected !!