Szerdán az NB I-es Diósgyőr ellen játszik kupameccset a BSE

Gabi

14 órától fogadja két osztállyal följebb játszó vetélytársát a balassagyarmati csapat.

Mint ismert, az eredeti tervek szerint két és fél héttel ezelőtt került volna sor a BSE-Diósgyőri VTK mérkőzésre a MOL Magyar Kupa hatodik fordulójában. Igen ám, az NB I-es ellenfél miatti kötelező koronavírus teszt közbeszólt a nógrádi csapat fellépésébe, ugyanis két pozitív eredményt is szolgáltatott a vizsgálat, ami miatt szinte az Ipoly-parti alakulat teljes kerete hatósági karanténba került.

A mögöttünk hagyott időszakban aztán már két bajnokin is túlestek a kék-fehérek, akik előbb a Kisvárda kettővel ikszeltek, majd legutóbb Cegléden nyertek. Jó hangulatban várhatja tehát a szerdán tizennégy órási kezdéssel sor a Kövi Pál Sportközpontban esedékes kupacsata kezdősípszavát a balassagyarmati alakulat. A két osztállyal följebb szereplő vendégek vereséggel hangoltak, az előző hétvégén a Pakstól kaptak ki otthonukban. Nyilvánvaló, ennek a párosításnak az élvonalbeli gárda a toronymagas favoritja, a jó pár hiányzó által tizedelt házigazdáknak a tisztes helytállás és egy igazi örömföci lehet a célja. A közelgő találkozót megelőzően megszólaltattuk a két együttes vezetőedzőjét, akik az alábbi gondolatokat osztották meg velünk.

Nagy Tibor, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: –  Nem egyszerű a helyzetünk, hiszen hét nap alatt három mérkőzést kell megvívnunk. Olyan játékosok kapnak majd lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak a bajnokságban. Nem kell itt foglalkozni az esélyekkel, a lényeg az lesz, hogy teher nélkül élvezzék majd a játékot a pályára lépők. 

Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője: – Amikor kiderült, hogy az eredetileg kijelölt napon nem lehet megrendezni a mérkőzést, akkor nem sok időpont közül lehetett választani, adta magát ez a szerda. Számunkra most az a legfontosabb, hogy mérkőzést játszhatunk, mert az idénykezdetről sok minden elmondható, de az nem, hogy a megszokott ritmusban követik egymást a mérkőzések. A két válogatottunk, Hysen Memolla és Florent Hasani miatt biztosan változni fog a legutóbbi kezdőcsapat. Ugyanakkor Gera Zoltán szövetségi edzővel megállapodtam abban,, hogy Szűcs Kornél csak a kupameccs után, szerda este csatlakozik az U21-es válogatott keretéhez, mert nekünk szükségünk van rá, a fiatalok pedig csak vasárnap játszanak Szlovénia ellen. Nem változott, amit az előző időpontra tervezett meccs előtt is mondtam, a védelem a tervek szerint most szerdán úgy áll fel, ahogy még sosem. Kíváncsian várom, milyen teljesítményre lesznek képesek, és bízom benne, pozitív tapasztalatokra teszünk szert. Nehéz mérkőzésre számítunk a Balassagyarmat ellen is, mert a kupameccs az kupameccs, de a mi szemünk előtt csak egy cél lebeg: a továbbjutás. A DVTK tartalék miatt valamennyire ismerem a mezőnyt, de ettől függetlenül a Balassagyarmat ellen szokás szerint a legjobb tudásunk szerint készülünk fel. A DVTK tartalék a közelmúltban játszott ellenük bajnokit, kézenfekvő módon beszéltem az ellenfélről Zsivóczky Gyulával, és egy másik “osztálytárs” edzőjének véleményét is kikértem. Kamaszként azon váci csapaton nőttem fel, amelyik két ezüstérmet és egy bajnoki címet nyert. Vidéki srácként nem is szurkolhattam másnak, mint a Nagy Tibor, Koszta János, Füle Antal, Zombori András, Romanek János és sok más kiváló labdarúgó által alkotott csapatnak. És most a másik kispadon a manapság már rutinos edzőnek számító Nagy Tibor ül, aki mindig jól megszervezi a csapata védekezést. Szerdai ellenfelünk közül többen rendelkeznek élvonalbeli múlttal, de a keret jó része az NB II-ben is rutinos labdarúgónak számítana.

Next Post

Egy félidő alatt döntött a Magyargéc

A Héhalom tartalékcsapata bánta, hogy jó napot fogtak ki a házigazdák. Az elmúlt hétvégén előzetesen a nyolcadik forduló legérdekesebbnek kinéző mérkőzésén fogadta a Magyargéc a Héhalom kettőt a keleti megye háromban. A várakozásokkal ellentétben eléggé sima mederben pergett le az egyoldalú meccs. Gyakorlatilag negyedóra alatt lerendezték az érdemi kérdéseket a […]
error: Content is protected !!