Szurkolói ankétot tartott az SBTC

Gabi

Több érdekes téma is szóba került az NB III-as salgótarjáni klub által szervezett eseményen.

Múlt hét csütörtökön hosszú idő után ismét szurkolói ankétot tartott a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő SBTC. Az érvényben lévő járványügyi előírásokhoz igazodva megszervezett eseményen több érdekesnek mondható téma is szóba került, mint például az utánpótlás, a felnőtt csapat, a tóstrandi stadion projekt vagy éppen a közelmúltban lezajló tulajdonosváltás. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük az összejövetelről a www.sbtc.hu weboldalon megjelent híradást.

Az SBTC hivatalos weboldalán megjelent tájékoztató a rendezvényről:

Csütörtökön késő délután fontos összejövetelt hoztunk tető alá Utánpótlás Edzőcentrumunkban. Hosszú idő után ismét szurkolói ankéton vehettek részt csapatunk szimpatizánsai. Fontos hangsúlyozni, az érvényben lévő járványügyi szabályozások maximális betartása mellett került sor az eseményre. Ezúton is köszönjük jelenlévő drukkereinknek felelősségteljes hozzáállását.

Az SBTC Sport Kft. ügyvezetője, Árki Gábor gondolataival vette kezdetét a program. Klubvezetőnk többek között elmondta, sajnálja, hogy múlt nyáron a még szigorúbb előírások miatt elmaradt a hasonló jellegű találkozó. Egy összegzés, illetve az elmúlt időszak történéseinek felelevenítése után egy örömteli információ ismertetése következett, nevezetesen az, hogy a minap hivatalossá vált, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében B-szintű tehetségközpontként működhetünk a jövőben.

Itt fontos kiemelni, igen csak sokat nyomott a latba, hogy nagyon szoros az együttműködésünk a DVTK-val. Szinte napi szintű a kapcsolattartás. Ezen felül szakmai programokban is segítségünk kapunk és képzik az edzőinket. Részt vesznek továbbá klubunk ellenőrzésében, nem csak szakmai, hanem gazdasági téren is, ami nyilván jókora előnyel járt az említett nemes titulus kiérdemlésében.

Elöljárónk ejtett még pár szót utánpótlásunkról. Elhangzott, lényeges a képzés, hogy ne alakuljon ki deficit. Ugyancsak fontos a megfelelő felfelé történő áramoltatás. Árki Gábor hozzátette, az egyik szeme sír, a másik viszont nevet azon jelenség kapcsán, miszerint bár sok fiatal játékosunk megy tőlünk akadémiára, az ő elvesztésük érzékeny veszteség csapatainknak.

Klubvezetőnk ezután rátért felnőtt együttesünkre, elmondta, két út előtt álltunk a mostani NB III-as szezon kezdete előtt, mi pedig a tulajdonosokkal egyeztetve úgy határoztunk, az utánpótlásunkra támaszkodva, megyei tehetségekkel megspékelve vágunk neki az idénynek. Tudtuk, hogy mennyire nehéz lesz ez a bajnokság, hiszen húsz résztvevő verseng egymással, feszített versenynaptárral, több ízben hétközi játéknapokkal.

Újabb gondolatmenetben szintén szóba került, jelenlegi célunk, hogy két-három év alatt olyan kialakuljon egy olyan gárda gerince, melynek később aztán már nem jelenthet gondot a bennmaradás kiharcolása. Futballistáinknak szokni kell a magasabb szintű követelményeket, a szinte mindennapi edzésmunkát. A jelenleg futó évadot ugyan jól kezdtük, idővel kijöttek a hiányosságok, hamarosan viszont képesek voltunk kijönni a hullámvölgyből. Meglátszódtak a sorozatterhelés jelei: hárman is komoly sérülést szenvedtek.

Ismertetésre került, hogy télen Lakatos Béla vette át együttesünk irányítását. Négyen érkeztek, rajtuk kívül pedig fiatal tehetségek is a felnőttel edzhetnek, nekik viszont még szokniuk kell a légkört. Itt fontos kiemelni, mi senkit sem szeretnénk győzködni, hogy az SBTC labdarúgója legyen. Sajátos elképzelésekkel rendelkezünk. Kiemelt jelentőséggel bír a családias légkör, illetve, hogy szakmailag megfelelően felkészített edzők foglalkoznak a fiúkkal. Ezen az irányvonalon addig nem kívánunk változtatni, amíg nem kapunk lehetőséget magasabb osztályú szereplésre.

Ezt követően újdonsült vezetőedzőnk vette át a szót, aki elmondta, örül, hogy visszasodorta az élet Salgótarjánba. Megerősítést nyert: mindent meg fogunk tenni a kiesés elkerüléséért. Edzünk keményen. Mesterünk szerint a hozzáállásra nem lehet panasz, teszik a dolgukat a srácok. Elhangzott, NB-s szinten semelyik más csapatra sem jellemző, hogy 90%-ban helyi kötődésű játékosok alkotják a keretet, ránk viszont igaz ez az arány, ami nagy dolog manapság. Trénerünk zárszóként elmondta, jóleső érzés ilyen körülmények között dolgozni, minden adott a megfelelő munkához.

Ezután Salgótarján alpolgármestere, a szurkolók soraiban helyet foglaló Dániel Zoltán is megosztott pár meglátást, miszerint egyetért az elhangzottakkal, bizakodik a bennmaradást illetően, illetve örül az új szakvezetőnek, egyben üdvözölte keretünk összetételét.

Az esemény záróakkordjaként a kérdések kerültek napirendre. Szóba került a Tóstrandon stadion kérdése, mely projekt kapcsán elmondható, nem állt meg, egyáltalán nincs a szőnyeg alá söpörve, a mostani COVID helyzetben viszont türelemre van szükség. Egy drukkerünk kifejtette, sajnálja, hogy a közelmúltban távoztak edzők utánpótlásunkból, a válaszban azonban megerősítést nyert, ők csak önszántukból mentek el, klubunk hiába tartott igényt a munkájukra, a felnőtt futball mellett tették le voksukat. Elhangzott, hogy a nemrégiben megejtett tulajdonosváltásnak semmilyen gyakorlati jelentősége nem lesz, nem várható érdemi változás.

Az érdekesebbnek mondható felvetések közé sorolható, hogy egy szimpatizánsunk a sérültek hogyléte felől érdeklődött. A reakcióban elhangzott, minden csapat megsínylené, ha három alapembere kidőlne a sorból, ráadásul hosszabb időre. Azt viszont fontos leszögezni, mindent megtettünk azért, hogy a lehető legjobb kezelésben részesüljenek, az ország, sőt Európa egyik legkomolyabb szaktekintélye operálta meg labdarúgóinkat.

Amolyan zárszó gyanánt vezetőedzőnk arra kérte az értünk szorító nagyérdeműt, hogy álljanak a csapat mellé, és amennyiben a vírushelyzet majd azt lehetővé teszi, szurkolásukkal segítsék egy minél jobb eredmény eléréséhez a nehéz tavasz előtt álló együttesünket. Összességében elmondható, elérte a célját a rendezvény. Kellemes légkörben került sor a kötetlen beszélgetésre. Hajrá, SBTC!

Next Post

Bravúros diadallal rukkolt elő a Szécsény

Hiába az előzetes esélyek, megfricskázta a Diósjenőt Kelecsényi Gábor idegenben meglepetést szerző együttese. Múlt szombaton a Szécsényt fogadta a Diósjenő a megye egyben. A labda útjára indulását megelőzően a házigazdák tűntek favoritnak, nem számíthatott egyszerű menetre a télen tovább fiatalodó másik oldal. Alig pár perccel az ötödik körből elhalasztott csörte […]
error: Content is protected !!