Behúzta első téli edzőmeccsét az SBTC

Gabi

Sikeres volt Lakatos Béla bemutatkozása a Héhalmot elintéző NB III-as salgótarjániak élén.

Szombaton túlesett ez év első gyakorló mérkőzésén az NB III Keleti-csoportjában szereplő SBTC, a megye egyben vitézkedő Héhalmot fogadták a fekete-fehérek Utánpótlás Edzőcentrumukban. Ezen a meccsen mutatkozott be a házigazdák élén a csapat újdonsült szakvezetője, Lakatos Béla. Jól sikerült a debütálás, hiszen öt-nullás sikert könyvelhettek el a salgótarjániak, akik már a szünetre is kétgólos előnnyel vonulhattak, a második játékrészben pedig további három találatot elérve múlták felül vendégeiket.

Felkészülési mérkőzés:

SBTC-Héhalom SE 5-0 (2-0)

SBTC Utánpótlás Edzőcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Varga G. (Tóth I., Gordos Á.)

SBTC: Végh (Puporka, 46.) – Boros (Simó L., 46.), Simó A. (Nemes, 46.), Péter M. (Fülöp A., 46.), Szeles (Fésűs, 46.) – Hegedűs (Bata, 46.) – Domán (Nagy M., 46.), Sárközi (Oláh D., 46.), Czigler (Bocsi, 46.), Csáki (Bakos, 46.) – Tarlósi M. (Horváth M., 46.). Vezetőedző: Lakatos Béla.

Héhalom SE: Darabont (Farkas, 82.) – Nagy Á. (Kifor, 70.), Abért M., Gerhát, Nagy Sz. (Szamosi, 46.) – Matusik (Sándor K., 75.), Kis K. – Abért M., Baranyi, Balogh – Duhonyi (Hajdú, 46.). Vezetőedző: Győri Zoltán.

Gól: Bata (2), Tarlósi M., Csáki, Horváth M.

Lakatos Béla: Jól szolgálta ennek az első hétnek a végét ez a felkészülési mérkőzés. Nyilván jobb volt egy ellenféllel játszani, mint egymás között. Persze lesz hova fejlődnünk, elsőre nem volt rossz. Rúgtunk szép gólokat, és volt egy-két egyéni megvillanás, viszont rengeteg ki nem kényszerített technikai hiba is, amit majd az idő előrehaladtával reméljük, hogy leredukálódnak. Egyébként a csapat fegyelmezett volt, amit kértünk taktikai utasításokat, azt nagy részében betartották, így elsőre elfogadható volt.

Győri Zoltán: – Nem játszottunk rosszul. A látottak alapján volt ekkora különbség a két együttes között és megérdemelt nyert a magasabb osztályban szereplő csapat, még ilyen arányban is. Meglátszott a második félidei eredményességükön, hogy ők a szünetben sort cseréltek. Összességében nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez az edzőmérkőzés, és nagyon szépen köszönjük az SBTC-nek a szíves vendéglátását!

Next Post

Kikapott a Mátraterenye a Lőrincitől

Őt gólt szerezve nyertek a saját bajnokságukban második Heves megyeiek. Szombaton lejátszotta első téli edzőmérkőzését a megye egyben ötödik helyen álló Mátraterenye. Bujtár Tamás alakulata a Heves megyei első osztály második pozíciójában telelő Lőrincivel csapott össze a hatvani műfüves pályán. Már az első félidőt követően három-egyes lépésfórba került a nógrádi […]
error: Content is protected !!