Nem sikerült jól az SBTC főpróbája

Gabi

Öt gólt beszedve maradtak alul a salgótarjániak a szintén NB III-as Érddel szemben.

Vasárnap túlesett utolsó téli előkészületi találkozóján a harmadik vonal Keleti-csoportjának tavaszi idényére melegítő SBTC. A szintén NB III-as, a Nyugati-régióban ötödik helyen telelő Érdet fogadták a fekete-fehérek a bajnoki főpróbán. A házigazdák indították vehemensebben a párbajt, a jó játék pedig góllal is párosult Tarlósi góljának köszönhetően. Ebben az időszakban abszolút megfelelő ritmusban fociztak a salgótarjániak, ettől függetlenül hamarosan büntetőből egalizált a másik oldal.

Az egy-egyes állással lepergő első félidőt követően szabadrúgásból fordítottak a vendégek, majd fokozatosan kézbe is vették a gyeplőt. Olyannyira átvették a kezdeményezést a Pest megyeiek, hogy az idő előrehaladtával két újabb találattal jeleskedtek. Már a hajrában Tarlósi tizenegyesből jutott dupláig, az utolsó szó azonban a látogatóké volt, akik végül öt-kettes arányban nyertek.

Felkészülési mérkőzés:

Salgótarjáni BTC-Érdi VSE 2-5 (1-1)

SBTC Utánpótlás Edzőcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Tóth I. (Lovasi J., Gordos Á.)

Salgótarjáni BTC: Puporka – Simó A. (Juhász), Nemes, Petrezselyem, Szeles – Köböl, Bakos, Sárközi – Skulka (Nagy X.), Tarlósi M., Bata (Gazdag Balázs). Vezetőedző: Lakatos Béla.

Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Honti, Bozsoki, Csiszár, Varga T. – Kalmár, Kócsa, Koós – Popov, Kollega. Csereként léptek pályára: Balogh, Farkas, Molnár, Kertész B., Sulyok, Fügedi, Földesi. Vezetőedző: Limperger Zsolt.

Gól: Tarlósi M. (2), ill. Koós (2), Kollega, Kalmár, Bozsoki

Lakatos Béla: – Jól kezdtük a mérkőzést, sőt az egész első félidőben jól játszottunk, de ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek. A második félidőben szintén pontrúgások után kaptuk a gólokat, ami visszatérő probléma. Ettől függetlenül túlzottnak érzem az öt gólt. Nem öt-kettő lett volna a reális eredmény. Ennek ellenére szerintem játékban egyenrangú partnerei voltunk a vendégeknek, akik jó színvonalat képviselnek a Nyugati-csoportban. A kapott gólok számát le kell redukálni az első tavaszi fordulótól, mert ez sok!

Limperger Zsolt: – Nekünk is az utolsó edzőmeccsünk volt, ahogy az ellenfelünknek. Láttam biztató dolgokat. Korábban próbálkoztunk két-három felállással, ezen a meccsen már csak csak egy jöhetett szóba. Bízom benne, ez működni fog. Ezen a mérkőzésen elég sok helyzetünk volt, akikből jó párat be is rúgtunk. Ellenfelünk megszerezte a vezetést, de sikerült fordítani. Bizakodóak vagyunk a jövőre nézve!

Next Post

Győzelemmel hangolt a tavaszi startra a BSE

Az ugyancsak harmadosztályú Monort múlták felül a hátrányból felálló Ipoly-partiak. Múlt vasárnap volt érdekelt utolsó téli edzőmeccsén a harmadik vonal Keleti-régiójában szereplő BSE. A bajnoki főpróbán a szintén NB III-as, a Közép-csoport tizenkettedik helyen telelő Monort fogadta Nagy Tibor legénysége. Bár a házigazdák kezdtek jobban, és nem volt benne a […]
error: Content is protected !!