Remek győzelemmel búcsúzott az évtől az SBTC

Gabi

Fölborították a papírformát az élcsapatnak számító Sényő ellen szép skalpot gyűjtő salgótarjániak.

Vasárnap otthoni fellépéssel köszönt el 2020-tól az NB III Keleti-csoportjában szereplő SBTC, a huszonegyedik körben az előző hétvége előtt a hatodik helyen álló Sényőt fogadta megyeszékhelyünk alakulata a Szojka Ferenc Stadionban. Finoman szólva sem a három vesztes meccs után ringbe szálló ‘tarjániak számítottak esélyesnek, a pályán felvonultatott eredmények alapján kilenc küldetésük óta nem kaptak ki a látogatók, akik ráadásul nem a mérkőzés napján keltek útra, a szombaton Szécsényben hajtották álomra a fejüket. A jelenleg érvényben lévő szabályok miatt zárt kapuk mögött rendezték meg a találkozót, weboldalunk élő videós közvetítése mellett.

Bár semmilyen előzetes tényező nem a kiesés elől menekülő házigazdák mellett szólt, a játéktéren egyáltalán nem lehetett észre, melyik társulat hol lelhető fel a táblázaton. Rögtön kiegyenlített csatát láthattunk, nem volt érdemi különbség a résztvevők között. Igazi helyzetet először az első félidő derekán jegyezhettünk fel, Sárközi előbb a lécre tette a labdát, majd a kipattanónál Gagyi védte szépen Bata lövését. Ezt követően is a fekete-fehérek voltak aktívabbnak, a másik oldalnak nem feküdt a mély, csúszós talaj. Közelebb voltak a vezetés megszerzéséhez a vendéglátók a pihenőig, de sem Gazdag közeli pöccintésénél, sem Hegedűs lehetőségénél nem módosul az eredmény a szünetig.

A második etapban hamar előnybe került a Stécé, Bata remek indításával Sárközi iramodott meg, majd pár lépésről lőtt, hiába védett viszont nagyot Gagyi, mert társáról bepattant a laszti a kapuba. Szerencsés szituáció ide vagy oda, megérdemelten talált be Rubint Richárd legénysége. Hamar le is zárhatták volna az érdemi kérdéseket a hazaiak, de csak elrontott ziccerekig jutottak. A szabolcsiak azonban nem tudták megbosszulni az elpuskázott helyzeteket, kár tagadni, akadt sanszuk az egyenlítésre, de az ezúttal lehetőséget kapó Végh háromszor is védeni tudott, kiváltképp egy ízben mutatott be igen szép védést a hálóőr.

A hátralévő időben még inkább fokozódott az amúgy is férfias küzdelem, akadt pár kemény belépő is, alaposan megnehezítették egymást dolgát a csapatok, többet birtokolta a labdát a hátrányban lévő brigád, a nógrádi armada pedig gyors, és egyáltalán nem veszélytelen kontrákkal operált. Hiába iparkodtak a sényőiek, már képtelenek voltak egalizálni a hátralévő időben, így nem kis meglepetésre, egy-nullás győzelmet könyvelhetett el a nem várt bravúrt végrehajtó, rendkívül fontos pontokra szert tevő SBTC. Jár a dicséret a feltámadó salgótarjániaknak, reméljük, tavasszal ott folytatják, ahol most abbahagyták.

NB III Keleti-csoport, 21. forduló:

Salgótarjáni BTC-Sényő-Carnifex FC 1-0 (0-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Altorjay Á. (Ring K., Kovács Z.)

Salgótarjáni BTC: Végh – Boros (Bocsi, 70.), Simó A., Nemes, Szeles – Bata (Fülöp A., 79.), Sárközi, Hegedűs, Szabó T., Tarlósi M. – Gazdag. Vezetőedző: Rubint Richárd.

Sényő-Carnifex FC: Gagyi – Klepács, Hadházi, Fenyőfalvi (Fabu, 58.), Bodó (Jócsák, 78.) – Boros, Farkas, Lakatos (Molnár, 58.), Schmidt (Lizák, 68.) – Páll Zs. (Barcsay, 68.), Kapacina V. Edzők: Fiumei Viktor, Imrő László.

Sárga lap: Fenyőfalvi, Molnár, Jócsák, Farkas, Hadházi

Gól: Klepács (55., öngól)

Rubint Richárd: – Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk! Sokat tettünk ezért a győzelemért. Azt mondom, hogy jobbak voltunk, mint a vendégcsapat, az első perctől kezdve. Hiába birtokolták a labdát a saját térfelükön, mi sokkal veszélyesebbek voltunk, mint ők. Nekik talán egy-két lehetőségük volt, mi pedig már az első félidőben eldönthettük volna a meccset, mert rúgtunk egy felső lécet, és volt három ziccerünk, amit nem tudtunk berúgni. A második félidőben is gyorsan lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem baj, megnyertük! Megint lehetett látni, hogy egységesen küzdött a csapat, tényleg, gratulálok  le a kalappal mindenki előtt, mert mentünk, dolgoztunk, és megérdemelten nyertünk. Az utóbbi időben nem sok sikerélmény volt, de ha a vége jó, akkor minden jó!

Fiumei Viktor: – Szezon végi nagyon gyenge produktum, bár focira alkalmatlan volt a pálya. A kapott gólunk, valamint a kimaradt helyzetünk milyensége hűen tükrözte a mai játékunkat. Megérdemelt a salgótarjáni győzelem. Gratulálok nekik. Viszont egy vértizzadós, kifetrengett győzelemnek lehet örülni szerényebben, de főleg sportszerűbben is. Sok sikert a ‘Tarjánnak.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Hátrányból felállva nyert a BSE

Az őszi záráson a Tállyát intézték el a hatodik helyen telelő balassagyarmatiak. Vasárnap saját pályáján köszönt el a harmadosztály Keleti-csoportjának őszi szakaszától a BSE, ez évi utolsó erőpróbáján a tabella alsó zónájában tanyázó, négy vesztes fellépés után útra kelő Tállyával csapott össze Nagy Tibor legénysége. A jelenleg hatályos szabályok miatt […]
error: Content is protected !!