Kiegyenlített meccsen ikszelt a BSE

Gabi

A második helyen álló Jászberénnyel játszottak gól nélküli döntetlent az Ipoly-partiak.

Vasárnap a Jászberény volt hivatalos Balassagyarmatra a harmadosztály Keleti-csoportjának huszonötödik körében. Rangadónak beillő találkozón vehettek részt a gárdák, hiszen a mezőny hatodik helyezettje fogadta a második pozícióban tanyázó ellenfelét. Már a mérkőzés elején sem szolgáltatott váratlan fordulatot a párbaj, mindkét csapat egy biztos védekezésre épülő alapjátékra rendezkedett be.

Jó darabig nem is jegyezhettünk fel komolyabb lehetőséget, az elején les miatt jogosan meg nem adott gólig jutottak a vendégek. Az első félidő derekán feljegyezhettünk egy komoly helyzetet, de Iváncsics ki tudta paskolni a léc alól Deli löketét. A szünetig már csak egy kósza jászberényi fejest könyvelhettünk el, az eredmény nem változott.

A második felvonásban egy szöglet után Tóth Milán próbálkozását hárította Bonica, majd leginkább mezőnybeli harc következett. Az Ipoly-partiak talán valamivel aktívabbak voltak, kiváltképp az utolsó negyedórát nyomták meg, de igazán nem tették próbára az ellenfél hálóőrét, így maradt a nulla-nullás döntetlen, ami a látottak alapján abszolút igazságosnak mondható.

NB III Keleti-csoport, 25. forduló:

Balassagyarmati VSE-Jászberényi FC 0-0

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács G. P. (Ring K., Nagy M.)

Balassagyarmati VSE: Iváncsics – Molnár, Lami, Benkő-Bíró. Fejes (Erdélyi, 92.) – Tóth O., Gálfi (Kicsi, 76.), Király O., Király Á. – Kamarás, Tóth M. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Jászberényi FC: Bonica – László, Papp P., Aranyos, Süttő – Palcsó (Gémes, 81.) – Lukács, Lőrincz, Deli – Nagy M. (G. Bíró, 56.), Pálinkás. Vezetőedző: Németh Gyula.

Sárga lap: Király Á., ill. Lőrincz

Nagy Tibor: – Csak gratulálni tudok a fiúknak. Nagyon odatették magukat. Helyenként jól játszottunk, különösen a második félidőben elkezdtük járatni a labdát. Voltak lehetőségeink arra, hogy megszerezzük a vezetést. Nálunk mindennap van valami. Szombaton Szita esett ki, vasárnap pedig a másodedzőnk, de le a kalappal a srácok előtt, igazi sportemberek!

Németh Gyula: – Tudtam, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, de még annál is nehezebb lett. Ezt mutatja az eredmény. Azt szokták erre mondani az okosak, hogy ez egy küzdelmes null-null volt. Nagyon szerettük volna megszerezni az első győzelmünket. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. mert természetesen ellenfelünk is nyerni akart. Nem nagyon volt több bennünk, nem nagyon tudtunk játszani. A pályára nem akarom fogni, mert nálunk sem sokkal jobb a talaj. Inkább azt mondom, hogy a játék nem, csak a küzdelem dominált, amiben fölvettük a versenyt az ellenféllel. Reménykedtem, hogy talán egy pontrúgást el tudunk jól végezni, és akkor megszerezzük a győzelmet, de ez az ellenfélnek is ugyanúgy benne volt. Úgy gondolom, ha nézhették volna a nézők, egy jó nulla-nullát láthattak volna, mert mindig ott volt a levegőben, hogy esetleg érkezhet egy gól. Ma nem lett. Mi csináljuk tovább, az ellenfélnek pedig további sok sikert kívánunk!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Idegenben győzött könnyedén a Mohora

Négygólos sikert aratott Szendehelyen Mátyás Zsolt legénysége. Múlt vasárnap a Mohorát fogadta a Szendehely a megye egyben. Kiegyenlített csatározásra volt kilátás a tizenhatodik körben lejátszott mérkőzést megelőzően, nem volt kiemelkedő favorit. A vendégek kezdtek jobban, az első negyedórát átugorván pedig meg is szerezték a vezetést. A szünetig csak Mátyás Zsolt […]
error: Content is protected !!