Két és fél hónap után újra mérkőzést játszott az SBTC

Gabi

Az NB III-ba felkerülő salgótarjániak a másodosztálytól búcsúzó Vácot gyűrték le pénteki gyakorló meccsükön.

Két és fél hónap után ismét mérkőzésen léphetett pályára az SBTC, pénteken edzőmeccs várt az NB III-ba felkerülő salgótarjániakra, akik a második vonaltól búcsúzó Vácot fogadták a Tóstrandi Sporttelepen. A maga nemében érdekes gyakorló mérkőzésen találkoztak a felek, hiszen bár nem is olyan régen még két osztály választotta el egymástól a gárdákat, a következő idényben már azonos ligában versenyezhetnek majd.

A vendégek kezdtek jobban, mégis a ‘tarjániak tudták megszerezni a vezetést, a fekete-fehérek kapitánya, Sárközi parádés góllal jelentkezett. Hamarosan aztán Szenes egyenlített Tarlósi Patrik jól helyezett fejesének köszönhetően viszont a nógrádi társulat mehetett előnnyel szusszanni.

A második etapra aztán kis túlzással sort cseréltek az együttesek. A szünet után már a házigazdák akarata érvényesült, a Pest megyeiek elvétve veszélyeztettek. Végül már nem módosult a korábban kialakuló állás, Rubint Richárd alakulata kettő-egyes győzelmet könyvelhetett el. A kifejezetten férfias küzdelemben eldőlő előkészületi párharcról videós összefoglalóval és fotógalériával is jelentkezünk majd a későbbiekben.

Felkészülési mérkőzés:

Salgótarjáni BTC-Vác FC 2-1 (2-1)

Salgótarján, Tóstrandi Sporttelep.

Salgótarjáni BTC: Puporka – Boros, Illés E., Grajzel, Szeles – Szabó T., Sárközi, Novák – Tarlósi P., Tarlósi M., Bata. Csereként léptek pályára: Kanyó, Fülöp A., Simó A., Sólyom, Percze, Simó L., Bocsi, Stark. Vezetőedző: Rubint Richárd.

Vác FC: Halasi – Sárosi, Koval, Dulló, Juhász – Géringer, Zámbó, Torda, Magos, Szalánszki – Szenes. Csereként léptek pályára: Bajkán, Kasza, Nagy, Szűcs, Márkus, Néma, Bartos, Gálos, Lukács, Wiedermann, Dömök. Vezetőedző: Burzi Attila.

Gól: Sárközi, Tarlósi P., ill. Szenes

Rubint Richárd: – Hosszú idő után végre játszottunk! Jó kis mérkőzés volt. Mindenki kapott lehetőséget. Az eredmény szép. Az első tizenöt-húsz percben nem voltunk eléggé masszívak, bár akkor is voltunk veszélyes kontráink. Ezt követően szerintem minden rendben volt. A második félidőben már masszívan védekeztünk, az ellenfél alig jutott el a kapunkig, nekünk pedig voltak még helyzeteink. Elégedett vagyok! Volt egy-két új játékos, akiket az edzések után megnéztünk, hogy mozognak meccshelyzetben. Szerintem jól zártuk ezt a tavaszi szezont. Két hét múlva ismét találkozunk, tizenötödikén megkezdjük a nyári felkészülést.

Next Post

A második kör is lezajlott a salgótarjáni Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban

Fontos pontokat szerzett a Gold Team, simán nyert a Határ(SE)t, kiütéssel győzött az MTSE és a Buborék Boys. A héten a második fordulóval folytatódott a salgótarjáni Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság, széles skálán mozgó mérkőzéseket hoztak tető alá a sorozatban. A profiknál szép győzelmet aratott a Tyuhajja, rangadót nyert a Gold Team, könnyed […]
error: Content is protected !!