Ez történt az NB III Keleti-csoportjának tizenhatodik fordulójában

Gabi

Döntetlennel melegített az SBTC következő ellenfele, szoros vereséggel hangolt a BSE soros vetélytársa.

Múlt vasárnap a tizenhatodik fordulót hozták tető alá az NB III Keleti-csoportjában. Korábban már említettük, hogy egy-egyes döntetlennel pergett le a BSE-SBTC nógrádi rangadó. Ahogy már az előző évad során is megszokhatták olvasóink, a mostani pontvadászatban is valamennyi találkozóról beszámolunk majd a soros körből, edzői nyilatkozatokkal karöltve.

A további meccseken a salgótarjániak következő riválisa, a Tiszafüred gól nélküli döntetlent játszott az Egerrel, a Mezőkövesd tartalékcsapata pedig nagy csatában kapott ki az éllovas Tiszakécskétől. A többi mérkőzésen a Jászberény elverte a Gyöngyöst, a Diósgyőr kettő szép diadalt aratott a Füzesgyarmattal szemben, a Sényő nem jutott dűlőre a Kisvárda fakóval, a BVSC bevette Ceglédet, a Tiszaújváros ikszelt a Tállyával, a debreceni fiatalok egygólos csörtében gyűrték le a Hatvant, míg a Sajóbábony felülkerekedett a Putnokon. Nézzük meg a részleteket!

NB III Keleti-csoport, 16. forduló:

Tiszafüredi VSE-Eger SE 0-0

Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, 300 néző. Vezette: Bodzay Á. (Flinta Z., Németh B.)

Tiszafüredi VSE: Sándor B. – Háda, Mészáros., Kalóz (Lakatos K., 83.), Vincze – Gajda, Szanku (Csikós L., 71.), Tóth N. (Haász, 59.), Barna V. – Kalmár, Szabó T. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

Eger SE: Nacsa – Debreczeni, Katona, Hegedűs, Nemes – Valkay (Antal Zs., 39.), Géringer – Kis G., Boros (Pál Sz., 76.), Gresó – Olasz (Csipó, 85.). Vezetőedző: Sütő Szilárd.

Sárga lap: Tóth N., Háda, ill. Géringer, Kiss G., Gresó

Dorcsák Zoltán: – Igazságos döntetlen született. Bár igazi nagy helyzeteink nekünk voltak. Ha az utolsó percben nem lett volna egy százszázalékos ziccerünk, akkor maximálisan elégedett lennék az eredménnyel, így viszont azért van egy kis hiányérzetem.

Sütő Szilárd: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de építjük magunkat. Az első félidőben a Tiszafüred a játékstílusukból adódóan jobban alkalmazkodott a külső körülményekhez. A második félidőben többször jött ki az, amit terveztünk, de nem sikerült bevennünk az ellenfél kapuját. Reális a döntetlen.

Tiszakécskei LC-Mezőkövesd Zsóry FC II 2-1

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Valu T. (Vrbovszki P., Zahorecz R.)

Tiszakécskei LC: Molnár – Oláh M., Kiprich, Horváth Adrián (Zvara, 83.), Farkas – Ternován, Horváth Attila Simon, Pál A. – Galacs (Szabó D., 69.), Máté J. (Káli, 87.). Vezetőedző: Nagy Sándor.

Mezőkövesd Zsóry FC II: Fedinisinec – Seres (Laczkó, 78.), Kovács D., Vajda, Porkoláb – Sike (Horváth B., 90.), Gíber – Tóth D., Tóth M. (Baranyi, 62.), Bencze – Katanec Vezetőedző: Elek Norbert.

Sárga lap: Horváth Adrián, ill. Gíber, Vajda, Tóth D.

Piros lap: Horváth Attila (93., Tiszakécskei LC), ill. Katanec (90., Mezőkövesd Zsóry FC II)

Gól: Máté J. (22.), Horváth Attila (56.), ill. Gíber (75.)

Nagy Sándor: – Megérdemelt győzelmet arattunk. Magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést, már sokkal hamarabb lezárhattuk volna, illetve jóval nagyobb arányú győzelmet is tudtunk volna aratni. Sajnos a nagyobbnál-nagyobb helyzeteinket sorra elpuskáztuk, és ezért lett ilyen szoros a találkozó. A három pont kérdése viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Elek Norbert: – Kemény, éles meccsre tudtuk kényszeríteni az éllovast, ezért dicséret jár a csapatnak. Sok sikert a hazaiaknak!

Jászberényi FC-Gyöngyösi AK-Mátra-Beton 6-0 (6-0)

Jászberény, Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Kiss A. (Pogonyi F., Varga L.)

Jászberényi FC: Bonica – Szemere (Micskó, 58.), Szanyi, Aranyos (Fekete M., 58.), Süttő – Lőrincz, László – Fekete O. (Torkos, 58.), Gergely (Palcsó, 70.), Pálinkás – Hodgyai (Kurunczi, 70.). Vezetőedző: Németh Gyula.

Gyöngyösi AK-Mátra-Beton: Szalay – Tarnai (Botos, 63.), Bartha, Gohér, Földi (Eichenvalder, 63.), Tellinger (Gazdag, 63.) – Borbély, Csillik – Márkus (Tajti, 73.) – Molnár M. (Béla S., 85.), Gaal. Vezetőedző: Simon Antal.

Sárga lap: László K., Lőricz, ill. Eichenvalder

Gól: Hodgyai (4., 7., 14., 36.), Pálinkás (22.), Fekete O. (24.)

Németh Gyula:Nagyon mérkőzésre számítottam, és az istenek könnyűvé tették! Sok sikert kívánok a Gyöngyös csapatának!

Simon Antal: – Az első félidőben nagyon érződött a csapaton a Mezőkövesd elleni hétközi kupamérkőzés, úgy fizikálisan, mint fejben nagyon tompák és fáradtak voltunk. Ezt az ellenfelünk kihasználta, és az első félidőben szinte minden egyes helyzetét értékesítve, eldöntötte a meccset. A második félidőre már csak annyi maradt, hogy a tartásunk megmaradjon. Azt gondolom, ezt jól meg is tették a játékosok.

Diósgyőri VTK II-Füzesgyarmati SK 1-0 (1-0)

Miskolc, DVTK Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Sándor Cs. (Piskóczi V., Novák L.)

Diósgyőri VTK II: Furik – Farkas M., Ivánka, Nagy Á., Mrva – Gönczi, Kispál (Csatári, 71.) – Zsiga (Csávás, 71.), Karika (Schildkraut, 81.), Omarashvili (Bartha, 89.) – Zsemlye. Vezetőedző: Zsivóczky-Pandel Gyula.

Füzesgyarmati SK: Fildan – Achim S., Raducu, Szabó R., Sundas (Molnár Sz., 85.) – Achim Á. – Kis Sz. (Balogh G., 76.), Ramos (Tóth O., 79.), Shadi, Cigan – Popescu. Szakmai igazgató: Boros Tibor.

Sárga lap: Kispál, Zsemlye, ill. Ramos, Sundas

Gól: Omarashvili (9.)

Zsivóczky-Pandel Gyula: – Az egész mérkőzésen szervezetten és kompaktan védekeztünk, bár az ellenfelünk jobban betolt a kapunk elé, mint amit terveztünk. Végig nagy nyomás alatt játszottunk. A labdaszerzések utáni együtemű kontratámadásainkban nagyon komoly gólszerzési lehetőségek voltak. A vezetőgólunkat is egy ilyen játékszituáció után szereztük meg. Szenvedélyt és akaratot láttam minden játékoson a mérkőzés végéig. Ezen a találkozón hat akadémiai korú labdarúgó lépett pályára, ami nagyon biztató a jövő szempontjából. Ez igazi felnőttfutball volt a játék minden elemében, amihez erős csapatmunka párosult.

Boros Tibor: – A mai találkozó annyiban tért el az elmúlt hetek mérkőzéseitől, hogy most mezőnyben pontosabban és jobban játszottunk, de helyzetkihasználásban zéró hatékonysággal működtünk, és így nem is lehetett más a végeredmény.

Sényő-Carnifex FC-Kisvárda-Master Good II 0-0

Sényő, sportpálya, 200 néző. Vezette: Molnár R. (Kovács Z., Vilmányi S.)

Sényő-Carnifex FC: Gagyi – Hadházi, Szokol, Farkas M., Boros – Fenyőfalvi (Fabu, 58.), Orosz M. (Klepács, 80.) – Schmidt, Kapacina V., Lizák. – Páll. Edzők: Fiumei Viktor, Imrő László.

Kisvárda-Master Good II: Odincov – Himics, Vass, Baranyai Á., Sikorszki – Szőr, Lakatos Cs. – Szentes (Deniszjuk, 80.), Mihalik (Honcsar, 92.), Czérna (Kirjuhin, 89.) – Jelena. Vezetőedző: Kocsis János.

Sárga lap: Orosz, Szokol, ill. Szentes, Lakatos

Fiumei Viktor: – Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, viszont úgy gondolom, a második félidő alapján talán egy kicsivel közelebb álltunk ahhoz a bizonyos egy gólhoz, amit sajnos nem sikerült begyötörni, így döntetlen született a megyei rangadón.

Kocsis János:A csoport egyik legjobb csapata ellen, a szezon egyik legjobb játékát nyújtottuk. Öt 2003-as születésű és két abszolút újonc is pályára lépett, ez növeli az eredmény értékét. Az első félidőben végig mi domináltunk, de a szünet után is teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, a végén előttünk adódott a meccslabda. A hozzáállásunk végig olyan volt, amilyen egy felnőtt profi csapaté, amiért megérdemlik a srácok az elismerést.

Ceglédi VSE-BVSC-Zugló 1-2 (0-2)

Ceglédi, Zsengellér Gyula Sporttelep, 200 néző. Vezette: Dobai J. (Bereczki B., Halász J.)

Ceglédi VSE: Haála – Bagó, Tóth D., Juhász Gy. Polyák – G. Bíró (Takács K., 66.), Markó – Kuti, Laczkó, Papp (Juhász A., 79.) – Kelemen L. (Pintér, 76.). Vezetőedző: Makrai László.

BVSC-Zugló: Horváth G. – Balázs B. (Komódi, 68.) Balogh M., Balogh B., Tóth K. – Murai, Kovács G., Simon K. (Kuszkó, 90.), Pintér – Kelemen P. (Somodi, 81.), Schrammel. Vezetőedző: Céró Bálint.

Sárga lap: Kelemen, Laczkó, Bagó, Juhász Gy., Kuti, ill. Simon K., Kovács G.

Gól: Laczkó (91.), ill. Murai (28.), Haála (47., öngól)

Makrai László: – Nagyon sajnálom a srácokat a mérkőzés miatt. Úgy érzem, a játékvezető belenyúlt egy kicsit a meccsbe. A szezon egyik legjobb játékát mutattuk be, sajnos ez pontokban most nem mutatkozott meg.

Céró Bálint: – Végig kézben tartva a mérkőzést, sikerült megszerezzük a győzelmet. Fontos volt a csapatnak a pozitív eredmény. A kapott gól miatt csalódott vagyok, de gratulálok a fiúknak! Sok sikert kívánok a Ceglédnek! Szeretnék minden jót kívánni a továbbiakban kollégámnak és barátomnak, Gabala Krisztiánnak!

Termálfürdő FC Tiszaújváros-Tállya KSE 1-1 (1-1)

Tiszaújváros, Városi Sportcentrum, 150 néző. Takács Á. (Benkő R., Takács Á.)

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth Cs. – Tóth M., Vincze, Gelsi, Lőrincz – Kulcsár, Tóth S. – Bene (Márton A., 81.), Csernák (Csoszánszki, 65.), Pap – Kristófi (Benke, 81.). Vezetőedző: Gerliczki Máté.

Tállya KSE: Nagy M. – Rubish, Fenyőfalvi, Szegedi, Bocsi – Huszti (Motkó, 55.), Bihari, Lavrik (Kelemen, 76.), Jano (Minczér, 64.) – Ondó, Tóth L. Vezetőedző: Uray Attila.

Sárga lap: Tóth M., Kulcsár, Vincze, Márton A., ill. Rubish

Gól: Bene (46.), ill. Tóth L. (10.)

Gerliczki Máté: – Nem tudom elmarasztalni a srácokat, mert mindent megtettek a győzelem érdekében az első perctől az utolsóig. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, rengeteg helyzetünk volt, akkor kellett volna eldöntenünk a mérkőzést. A második félidőre vált játékra alkalmatlanná a pálya hihetetlen mély talaja, ezért itt már lassabban és körülményesebben tudtuk járatni a labdát, így sok helyzetünk már nem volt ebben a periódusban, viszont a tizenegyessel meg kellett volna nyerni az összecsapást.

Uray Attila: – A szerdai kupameccs miatt nem voltunk olyan fittek, mint a házigazdák, ennek ellenére mi szereztünk vezetést. Nagy segítség lett volna, ha a második helyzetünket is értékesíteni tudjuk. Értékes pontot szereztünk. Igazságos eredmény született.

Debreceni VSC II-FC Hatvan 1-0 (0-0)

Debrecen, Debreceni EAC Sportpálya, 150 néző. Vezette: Kátai G. (Petrovszki P., Elek B.)

Debreceni VSC II: Zöldesi – Bene, Kovács R., Csáki, Jankelic – Kozma (Preg, 69.), Mező, Gellén, Maruscsák (Simon, 88.) – Talpalló (Girdán, 82.), Juhász. Vezetőedző: Szatmári Csaba.

FC Hatvan: Bajkán – Purzsa, Labát, Virág, Gál – Mundi, Bárkányi – Bartók, Czibolya (Fellner, 86.), Szabó R. – Simon M. Vezetőedző: Gulyás Gábor.

Sárga lap: Virág, ill. Bárkányi

Gól: Juhász (54.)

Szatmári Csaba: – Úgy gondolom, a sok hiányzó ellenére is mindenki próbált száz százalékot nyújtani a mai mérkőzésen. Nagyon fiatal csapattal álltunk ki. Az első félidőben adódott vagy három olyan lehetőség, amiből akár gólt is szerezhettünk volna, de sajnos nem tudtuk értékesíteni a helyzeteket. A második félidőben egy szabadrúgásgóllal megszereztük a vezetést, és az utolsó tíz percben bemutatott hősies védekezéssel begyűjtöttük a három pontot, ami számunkra nagyon értékes, egyben nagyon kellett. Gratulálok a csapatnak!

Gulyás Gábor: – Az első félidő jelentős részében nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, a félidő vége felé kezdett a játékunk feljavulni. A második félidő elején hátrányba kerültünk egy szabadrúgás után, de sajnos meddőnek bizonyult a játékunk. Nehéz helyzetben vagyunk, ahonnan fel kell állni valahogy!

Sajóbábonyi VSE-Putnok FC 3-1 (1-0)

Sajóbábony, Borostán Mihály Sportközpont, 250 néző. Vezette: Tóth T. (Kövér T., Molnár L.)

Sajóbábonyi VSE: Poór – Mezőssy, Balogh D., Pataki, Molnár – Titkó, Tóth I. – Patócs, Lakatos, Borai (Boda, 66.) – Faggyas. Vezetődző: Vígh Ferenc.

Putnok FC: Pápai – Magyar, Budaházi, Horváth Cs., Mahalek – Mertse, Keményffy – Madarász, Csirszki (Stefán, 80.), Kréti (Szilágyi, 46.) – Ádám F. Vezetőedző: Fehér Balázs.

Sárga lap: Patócs, Titkó, Borai, Balogh, Mezőssy, ill. Mertse, Magyar, Madarász, Horváth Cs.

Piros lap: Mahalek (44.), Zimányi (86., a kispadról, mindketten Putnok FC)

Gól: Faggyas (33., 93.), Mezőssy (47.), ill. Ádám F. (82.)

Vígh Ferenc: – Kétgólos vezetésünk után le kellett volna zárnunk a meccset, ehelyett, ha egy kicsit szerencsésebb az ellenfelünk, kiegyenlít. Fontos mérkőzést nyertünk.

Fehér Balázs: Egy félidő előnyt adtunk megint az ellenfélnek. Ettől függetlenül ember- és kétgólos hátrányban is szerezhettünk volna egy pontot, főleg, ha a játékvezető legalább az egyik büntetőt befújja nekünk is.

A nógrádi rangadóról már korábban beszámoltunk:

Balassagyarmati VSE-Salgótarjáni BTC 1-1 (1-0)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 700 néző. Vezette: Mencsik L. (Szarvas L., Farkas D.)

Balassagyarmati VSE: Balogh – Molnár, Lami, Benkő-Bíró, Fejes – Szabó N., Király Á. – Kicsi (Katona, 78.), Király O. (Klinger, 61.), Szita – Hamar. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Salgótarjáni BTC: Puporka – Boros, Simó A., Szeles, Bocsi – Szabó T. (Nemes, 46.), Hegedűs, Sárközi – Tarlósi M., Gazdag (Fülöp A., 46.), Bata (Bakos, 83.). Vezetőedző: Rubint Richárd.

Sárga lap: Király Á., Szabó N., Kicsi, Király O., Fejes, Lami, ill. Boros, Szeles, Bakos, Tarlósi M.

Piros lap: Bocsi (40.), Sárközi (45.), Rubint (a szünetben-mindhárman Salgótarjáni BTC)

Gól: Szabó N. (31.), ill. Simó A. (55.)

Nagy Tibor: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Ennek ellenére  az első félidőben sikerült kettős emberelőnybe kerülnünk. Ami nagy probléma, hogy a kreatív labdarúgóim nincsenek. Belementünk egy adok-kapokba, ahelyett, hogy járattuk volna a labdát. Kértem a játékosoktól, hogy vezessék rájuk, próbáljunk kettő az egyeket kialakítani. De egy olyan játékostól kérem ezt, akiről tudom, hogy nem tudja megcsinálni. Most is azt mondom, a legnagyobb baj, hogy az első négy emberem közül egy sincs itt, aki kreatív és tud meglepetést hozni. Ezért ilyen ad hoc mezőnyfölény volt. Ívelgettünk be a szélekről, de azokra sem érkeztünk, és a beadások sem voltak. Az a baj, hogy egy-két ember a félidőben azt hitte, hogy megvan a mérkőzés. Ennek ez a következménye, ez várható volt!

Rubint Richárd: – Boldog vagyok, hogy megszereztük ezt az egy pontot, de azt is hozzá kell tenni, ha az első félidőben vezetünk három-nullra, senki nem szólhatott volna semmit. Aztán sajnos egy pontrúgásból, a semmiből kaptunk egy fölösleges gólt. Az első félidőben biztosan jobbak voltunk. Aztán, ami történt, az olyan, mint amikor főszerepet akar játszani egy játékvezető, szinte vicc, amit csinált a pályán. Az első piros lap előtt fél percig tartotta a partjelző a zászlót, hogy les van, kiabált is rá, mégsem fordult meg. Aztán született belőle egy fölösleges kiállítás. A másodikra inkább nem mondok semmit. A harmadikra, vagyis az enyémre sem, mert fölösleges. Aztán kijött az, hogy mi egy csapat vagyunk. Lehetett látni a pályán, hogy keményen dolgoztunk. Szereztünk egy gólt pontrúgásból, majd szívvel, akarattal sikerült megszerezni ezt az egy pontot. Gratulálok a csapatnak, mert ez tényleg férfimunka volt! Megyünk tovább! Sajnos megint két-három játékossal kevesebben vagyunk. Nem lesz egyszerű a következő meccsen kiállni, de megpróbálunk minél többet kihozni! Biztos vagyok benne, hogy ez az egy pont sok erőt ad nekünk, mert ez egy férfimunka volt!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Szerdán is rendeztek meccset a megye egyben

A Szendehely az Érsekvadkerttel csapott össze Balassagyarmaton. A 8. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, szerda:  Szendehely FC-Érsekvadkert SE 2-5 (1-5)
error: Content is protected !!