Így kapott ki a Füzesgyarmattól a BSE

Gabi

Videós összefoglaló az éllovastól emelt fővel kikapó nógrádi csapat vereségéről.

Mint arról már beszámoltunk, a legutóbbi hétvégén a harmadik vonal Keleti-csoportjának tizennegyedik körében pályára lépő Balassagyarmat három-egyes vereséggel zárta a listavezető Füzesgyarmati elleni fellépését. Bár a hiányzások által megtizedelt nógrádi csapat abszolút méltó ellenfele tudott lenni a bombaerős vendégeknek, végül a csak rögzített szituációk után eredményes látogatók nagy nehezen behúzták a meccset. A küzdelmes találkozóról videós összefoglalót is készítettünk, amit az alábbiakban tekinthetnek meg az érdeklődők.

Next Post

November 15-éig lehet nevezni a balassagyarmati téli teremkupára

Az indulni vágyók már nem sokáig jelezhetik részvételi szándékukat megyénk egyik legnépszerűbb kispályás sorozatára. Rohamosan közeleg a tél, ezzel együtt a különféle holtidénybeli kispályás sorozatok. Decemberben Balassagyarmaton is elindul majd a 34. alkalommal sorra kerülő teremkupaszezon, a szervezők november 15-éig várják a jelentkezéseket. Az érdeklődők ismét három csoportban nevezhetnek, az […]
error: Content is protected !!