Hajrágóllal húzta be második nyári fellépését a BSE

Gabi

A büntetőből eredményes ‘gyarmatiak küzdelmes mérkőzésen gyűrték le a Taksonyt.

Szombaton második nyári előkészületi találkozójukat is letudta az NB III Keleti-régiójának augusztusi rajtjára nagy elánnal hangoló BSE, Nagy Tibor legénysége a szintén harmadosztályú, a Közép-csoportban szereplő Taksonyt fogadta a Kövi Pál Sportközpontban. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, hiába birtokolta többet a labdát a BSE, komoly helyzetet nem jegyezhettünk fel egyik oldalon sem.

A fordulást követően sem változott különösebben a párbaj képe. Aztán ugyan a 62. percben egy szöglet utáni lepattanóból bevették a kaput a vendégek, a játékvezető les miatt jogosan nem adta meg a gólt. A 84. percig csordogált a mérkőzés, amikor egy tizenhatoson belüli kezezés után megítélt büntető kihasználásával megnyerték a gyakorló meccset a házigazdák. Összességében elmondható, hogy a nagy meleghez képest egy jó színvonalú, küzdelmes találkozón voltak érdekeltek a gárdák, amely minden bizonnyal jól szolgálta a felkészülést mindkét fél számára.

Felkészülési mérkőzés:

Balassagyarmati VSE-Taksony SE-GP Solar 1-0 (0-0)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 100 néző.

Balassagyarmati VSE:  Megyeri (Balogh, 46.) – Molnár, Lami (Király O., 46.), Benkő-Bíró, Fejes – Király Á. (Kovács K., 46.), Pallagi (Balázs S., 67.), Szabó N. – Mátyás Zs. (Szita, 46.), Hamar (Katona, 46.), Nagy T. (Klinger, 46.). Vezetőedző: Nagy Tibor.

Taksony SE-GP Solar: Palásthy – Búrány, Szalai, Hesz, Pesti – Tóth M., Gálfi, Gulyás, Fodor – Szilágyi, Simon A. Csereként léptek pályára: Hegedűs, Wágner, Tóth F., Patály, Kozári, Scheilinger, Pataki, Kun. Vezetőedző: Lakatos Béla.

Gól: Király O.

Nagy Tibor: – Fegyelmezetten játszottunk, hátul különösen jól csináltuk a dolgunkat. Látszik, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Még össze kell csiszolódni a csapatnak, de hétről-hétre megyünk előre. Azt mondom, ahhoz képest jól néztünk ki, ahol most kell tartanunk. 

Lakatos Béla: – Jelenleg három hét után úgy gondolom, hatvan percet bírunk, ami az időszaknak megfelelő.  A találkozó első kétharmadában rendben volt a csapat szervezettsége, működött, amit elterveztünk. A támadójátékunkon nyilván van még mit csiszolni, mert kapura még mindig kevés veszélyt jelentünk. Nem forgott azonban veszélyben a mi kapunk se, de aztán szokás szerint jött egy elkerülhető gól tizenegyesből. Így rossz szájízzel fejeztük be a mérkőzést, mert ebben a meccsben is több volt. Csináljuk tovább, még van három hetünk, hogy összeálljon a kezdőcsapatunk és összeszedjük magunkat erőben, hogy végigbírjuk a kilencven percet. 

Next Post

Videós összefoglaló a BSE-Taksony edzőmeccsről

Megtekinthetőek a helyzetekben egyébként nem bővelkedő gyakorló mérkőzés fontosabb mozzanatai. Ahogy arról már beszámoltunk, szombaton egy-nullás hazai sikerrel ért véget a BSE-Taksony SE felkészülési mérkőzés. A helyzetekben egyáltalán nem bővelkedő edzőmeccs mindent eldöntő gólja a 84. percben született, amikor egy kezezés miatt megítélt büntető Király Olivér zúdított nagy erővel a […]
error: Content is protected !!