Edzőmeccset játszott a BSE és az SBTC

Gabi

Az NB III-as Ipoly-partiak kikaptak Ajkán, a megye egyes éllovas elbánt a szlovák harmadosztálybeli Rimaszombattal.

Szombaton gyakorló meccsen volt érdekelt az NB III Keleti-csoportjának tavaszi folytatására készülő BSE és a megye egyes második félévre hangoló SBTC. A ‘gyarmatiak a honi második vonalbeli Ajkához látogattak, míg az SBTC a szlovák harmadosztályban szereplő Rimaszombatot fogadták. Végül felemás mérleggel zártak a nógrádi alakulatok, az Ipoly-partiak vállalható fiaskóval indították az évet, míg a ‘tarjániak szép sikerre tettek szert határon túli riválisukkal szemben.

Felkészülési mérkőzések:

FC Ajka-Balassagyarmati VSE 4-0 (2-0)

Ajka, Városi Sportcentrum.

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Nagy B. – Lengyel, Tóth G., Kenderes, Soltész – Zamostny, Nagy K. Csereként léptek pályára: Bognár, Balogh M., Csaba D., Horváth P., Nagy I., Csizmadia, Stoiacovici, Illés D., Oláh L., Lakatos I. Vezetőedző: Kis Károly.

Balassagyarmati VSE: Erdei – Molnár, Lami, Pallagi, Király Á. – Király O., Kovács K. – Gábriel, Kócsa, Szita – Klinger. Csereként léptek pályára: Balogh P., Vekker, Szenecei, Vastag, Balga, Lavrik, Tóth B. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Gól: Nagy K., Zamostny, Csizmadia, Oláh L.

Felkészülési mérkőzés:

Salgótarjáni BTC-MSK Rimaszombat 2-1 (1-1)

Salgótarján, Tóstrandi Sporttelep, műfüves pálya.

Salgótarjáni BTC: Végh (Kanyó) – Simó A. (Simó L.), Czutor, Grajzel, Szeles – Illés E., Sárközi (Bata), Fülöp A. (Tóth M.) – Tarlósi P. (Kótai), Novák N., Bocsi (Stark). Vezetőedző: Rubint Richárd.

Gól: Tarlósi P., Szeles, ill. Fajcsik

Next Post

Diósjenőn is tart a téli alapozási időszak

A megye egyben újoncként második helyen telelő csapat heti három foglalkozással készül a tavasszal rá váró feladatokra. Az elmúlt napokban már nem egy ízben beszámoltunk róla, hogy egy-egy megyei első osztályú csapat nekivágott a téli felkészülési időszaknak. Január 14-én, kedden az említett bajnokságban újonc létére remek őszben érintett, második helyen […]
error: Content is protected !!