Balszerencsés módon maradt alul az SBTC

Gabi

A Kisvárda tartalékcsapatától egy góllal kikapó salgótarjániak két elmaradt tizenegyest is számon kérhetnek a játékvezetőn.

A harmadosztály Keleti-csoportjának tizenharmadik fordulójában a Kisvárda tartalékcsapatát fogadta a két vereséggel melegítő SBTC. Előzetesen kiegyenlített összecsapásra volt kilátás, háromesélyesnek tűnt a mérkőzés.

A házigazdák indították jobban a meccset, az első negyedóra végén Szabó Tibor révén kapufával is jeleskedtek. Nem sokkal később egy elmaradt büntető miatt bosszankodhattak a fekete-fehérek, egy kezezésnél maradt néma a játékvezető sípja. Alapjáraton véve egyébként küzdelmes volt a találkozó.

Fél óra elteltével aztán megint nem kaptak meg egy tizenegyest a hazaiak, hiába birkózták le Gazdagot tizennégy méterre a kaputól. A szünetig végül is nem esett gól, hiába gyűrték egymást a gárdák.

A második felvonásban tovább folytatódott a férfias viaskodás, kisebb-nagyobb helyzetekkel. Telt-múlt az idő, ezzel együtt egyre inkább nyilvánvalóvá vált, egy eredményes befejezés mindent eldönthet. A 85. minutumban jártunk, amikor egy öngól segítségével megszerezték a vezetést a vendégek, a nem sokkal korábban ziccert rontó Gazdag csúsztatta be a lasztit egy szabadrúgás után.

Mint hamarosan kiderült, ezzel a balszerencsés megmozdulással kapott ki a nógrádi alakulat. Hiába harcoltak nagy elánnal a salgótarjániak, ezen a napon más erők is szövetkeztek ellenük, így egy-nullás arányban alulmaradtak.

NB III Keleti-csoport, 13. forduló:

Salgótarjáni BTC-Kisvárda Master Good II 0-1 (0-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 500 néző. Vezette: Bodzay Á. (Farkas D., Nyekita B.)

Salgótarjáni BTC: Puporka – Boros, Nemes, Simó A., Szeles – Hegedűs, Sárközi, Szabó T. – Bata, Gazdag, Tarlósi M. (Bocsi, 76.). Vezetőedző: Rubint Richárd.

Kisvárda Master Good II: Odincov – Atamasz, Avetiszjan, Vass O., Lakatos Cs. (Szentes D., 69.) – Szőr, Mihalik – Himics, Kovácsréti (Bíró R., 89.), Sikorszki – Jelena. Vezetőedző: Szabó Balázs.

Sárga lap: Szabó T., Hegedűs, Gazdag, ill. Jelena, Kovácsréti

Gól: Gazdag (85., öngól)

Rubint Richárd: – Sajnos nem érdemeltük volna meg ezt a vereséget. Tudtuk, hogy mit akarunk játszani, zárt védekezést, ami működött. Terv alapján mentünk. A 82. percben nekünk kellett volna berúgni a meccslabdát, akkor biztos más lett volna az eredmény. Sajnos a végén kaptunk egy ilyen gólt, ami tényleg szerencsétlen volt, de ilyen van a fociban. Valószínű valahol megsértettük a focit. Kár, nagyon sajnálom, mert a srácok mentek, dolgoztak. Helyzetek voltak itt is-ott is. De most másról is akarok beszélni. Nem a hazai pályáról van szó. Volt két meg nem adott tizenegyes, amit mindenki látott itt a stadionban. Repülőről is lehetett volna látni. Erre nem tudok mit mondani, ez tényleg szörnyű. Ez nagyon befolyásolta a meccset, az biztos. Az más, hogy utána tényleg nem rúgtuk be a helyzetet, ők pedig berúgták, vagyis mi, de ilyen nincs a világon. Szörnyű, hogy ilyen játékvezetés van!. Kár erről beszélni. Együtt beleestünk a gödörbe, együtt kell kimászni. Ez van, menni kell tovább. Sajnos elveszítettük Hegedűs Martint, amit nagyon sajnálok, mert ő tényleg egy kulcsjátékos. De meg kell oldani! Megyünk idegenbe, egy bravúr kell! Megpróbáljuk!

Szabó Balázs: – Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Salgótarján nagyon mélyen védekezett. A három védővonalat nehéz volt átjátszani, de azt gondolom, hogy a mai napon többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet sikerült kialakítani, és egy pontrúgás végén sikerült megszerezni a győztes gólt. Nagyon örülök, hogy tart ez a veretlenségünk idegenben. További sok sikert kívánok a Salgótarjánnak!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Kis híján megtréfálta az éllovast a BSE

Kínkeserves győzelmet aratott az első félidőben egy büntetőtől megfosztott Ipoly-partiaknál a Tiszakécske. Az NB III Keleti-csoportjának tizenharmadik fordulóban a bajnokság éllovasának számító Tiszakécske tette tiszteletét Balassagyarmaton. Több tekintetben is a bivalyerős vendégek voltak az esélyesek, leginkább a tisztes helytállás lehetett a hiányzások által sújtott, hat nap alatt harmadik meccsükön érdekelt […]
error: Content is protected !!